Hűvös este volt, amikor a főváros fölé magasodó patinás épület legelőkelőbb szobájában megcsörrent a telefon. A hívó fél azt kérte, a beszélgetés ténye és tartalma maradjon titokban. A diplomáciában elvárt udvariassági körök nem raboltak sok időt a lényegtől. Az üzenet rövid volt és félreérthetetlen: ha az ország miniszterelnöke nem képes politikát váltani, akkor az ország váltson miniszterelnököt, különben egész Európa kerül bajba.
A hívott fél erre azt felelte, aggasztó, hogy a miniszterelnök egyelőre maga mögött tudhatja a parlamenti többséget. A felelősség alól mégsem tért ki, és néhány napon belül bizalmas egyeztetéseket kezdett a parlamenti pártokkal a hitelét és józan ítélőképességét vesztett miniszterelnök eltávolításáról.
A beszélgetés az evangélikus lelkész lánya és egy 85 éves egykori kommunista között zajlott októberben. Angela Merkel német kancellár kért segítséget Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnöktől Silvio Berlusconi megbuktatásához. A Wall Street Journal című tekintélyes amerikai lap újságírói több hónapos tényfeltáró munkával rakták össze az olasz miniszterelnök eltávolításához vezető események mozaikdarabkáit. Magyaroknak kötelező olvasmány. A tanulság egyértelmű: Európa akkora bajban van, hogy kész túllépni azon íratlan szabályon, miszerint az unió vezetői nem szólnak bele a tagállamok belpolitikai viszonyaiba. Hát most beleszólnak. Mert aki gátja az európai megoldásnak, azt el kell takarítani az útból.
Senkinek ne legyen kétsége: Brüsszel (és Washington) már döntött Orbánról. Ő az új Berlusconi, ungabunga nélkül, de hasonló közutálat által övezve. Kikerekedett probléma, méretes akadály. Ezért ugyanazt a sorsot szánják neki, mint egykori olasz példaképének. Erről az ítéletről sok nem nyilvános brüsszeli és budapesti háttérbeszélgetés és immár két levél is tanúskodik. Barroso EU-bizottsági elnök és Clinton amerikai külügyminiszter a mindig finomkodó diplomáciai nyelven ugyanazt a világos üzenetet vetette papírra, mint amit Merkel suttogott a telefonba az olasz elnöknek: vagy a politika változik meg, vagy a miniszterelnök személye.
Csakhogy van itt némi bökkenő: Merkel (vagy Barroso, vagy Clinton, vagy akárki) hiába emeli a telefont, nincs kit felhívni. (A magyar köztársasági elnököt? Komolytalan.) Orbán mögött stabil a parlamenti többség és nem látszik egyetlen olyan politikailag potens szereplő sem a pártjában, akinek felelősségére apellálva kiszervezhető lenne a támogatás a páriává lett kormányfő mögül. Európának (és Amerikának) a miniszterelnök-váltásra politikai eszközei tehát nincsenek. Teszem hozzá: hála istennek, nekik nem is (lenne) a dolguk. E tekintetben igaza van Orbánnak, amikor kevéssé ünnepélyes karácsonyi interjújában azt mondta: „egy életerős ellenzék nem abban reménykedik, hogy majd valakik leváltják nekik a miniszterelnököt”. Ellenzék van, immár az utcán is, növekvő számban, csak ez az életerő, na, az még nem buzog. Igaz, mintha pislákolna már valamelyest. Életerő az ellenzékben akkor lesz, ha az egyre terjedő elégedetlenséget politikai akarattá képesek formálni. Ha nemcsak összehívni tudják az elégedetlenkedőket egy jó kis tüntetésre, de célt is tudnak adni nekik. A heterogén demokratikus ellenzéket éppen a Fidesz választási törvénye ítéli összefogásra, ami azonban nem fog menni a személyeskedő ellentétek kiiktatása, a kamerák előtti tülekedés meghaladása nélkül. Helyzet van – a lakosság 80 százaléka szerint mennek rossz irányba dolgok –, és van esély is – lásd: az ellenzéki kerekasztal kezdeményezése –, most már csak annak belátása szükséges, hogy a munkát a magyar demokratikus ellenzék helyett az Európai Unió és az Egyesült Államok nem tudja, nem akarja, és nem is fogja elvégezni.
Ha a politikai eszközök – mondom: hál’ istennek – szűkösek is, gazdasági eszközei attól még vannak Európának. Ha a közös európai–amerikai feltételek elutasítása miatt késik, vagy akár létre sem jön a tárgyalás az EU–IMF duóval, akkor a gazdasági kényszert a piacok érvényesítik majd, előreláthatólag valamikor tavasszal. Ezt hívják államcsődnek. Ha ez sem lenne elég, akkor az unió a magyar szavazati jog felfüggesztésével, az ellenünk immár hét éve folyó úgynevezett túlzott deficiteljáráshoz csatolt szankciók érvényesítésével, akár az uniós támogatások felfüggesztésével adhat nyomatékot akaratának. Ahogy hallom, az elszántság minden pökhendi Orbán-nyilatkozat után csak nő Brüsszelben is, Washingtonban is. Ha ezekkel a gazdasági eszközökkel élne az unió, egyetlen kérdés marad, aminek megválaszolására az „orvos válaszol” rovatunk ma már alkalmasabbnak tűnik egy publicisztikánál: mekkora magyar nyomorúságot ér meg Orbánnak saját miniszterelnöksége? Mert ha Orbánt nem sikerül kiakolbólítani, Magyarországot még lehet. Európából.
2012-re a politika felülírta a magyar nyelv szabályait, így: a miniszterelnök megbukott, kellene valaki, aki megbuktatja.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
