Ma reggel kiállt a közvélemény elé az a száztizenöt magyar tudós, aki az elmúlt tíz évben egy meg nem nevezett, titkos, kormányokon átívelő projekt keretében egy földalatti laboratóriumban dolgozott. A laboratórium helyéről mindössze annyit tudni, hogy a Magyar Köztársaság területén található, és működését, kormányzati és magánforrásokból finanszírozták. A szigorúan titkos projekt a 90.03.16. nevet viseli, mondta el lapunknak a csoport vezetője, prof. J. Antal, aki interjút is adott a portálnak.

 
Vetítés a Hősök terén a 2014. évi Szabadság-koncert előtt - MTI-fotó: Koszticsák Szilárd

Minden 2004 tavaszán kezdődött. Az ország több területéről érkeztek hírek kiemelkedő tehetségekről, akik az általános iskola befejezésekor útelágazódáshoz érkeztek, szülők és tanárok százai keresték fel szinte egy időben orvosaikat, pszichológusaikat, és nem egy szülő a köztársasági elnökhöz fordult nyílt levelében, hogy felhívja a figyelmet gyermekére és kétségbeesésére. Csak hogy világos legyen: 87 gyermekről beszélünk itt. Hamar kiderült, hogy a 87 eset összefügg, és miután tudósaink megvizsgálták a gyermekeket, nyilvánvalóvá vált, hogy mi a kapcsolat közöttük: mindannyian 1990.
március 16-án születtek. Csak néztünk, mint borjú az új kapura. 344 gyermek született Magyarországon azon a napon, de csak 87 hordozta magán ennek a különlegességnek a jeleit. Persze ez is rengeteg. Medgyessy Péter volt akkor a miniszterelnök. Kaptam fél órát, hogy elmagyarázzam neki, miért lenne fontos a kutatócsoport létrehozása. Három hónappal később már lent voltunk a föld alatt a 87 gyermekkel. Ugyanúgy éltek, mint a normális gyermekek, jártak iskolába, focizni, szerelmek, barátságok szövődtek köztük odalent. A szüleik havonta egyszer meglátogathatták őket a laborban.

Zárt mikrobuszokkal hoztuk-vittük őket.

A föld alatt összesen 1233 ember dolgozott a gyermekekkel a tíz év alatt. Amíg vizsgáltuk őket, 33 Nobel-díjat, és 78 Abel-díjat nyertek, de az eredményeket nem hoztuk nyilvánosságra, mert nem akartuk, hogy a gyermekek összezavarodjanak. Egyikük, Noémi megtalálta a rák ellenszerét, egy Anikó nevű, magának való kislány fekete lyukat fedezett fel a barátnője lábkörmén, vagy ott van a kis András, aki bebizonyította, hogy létezik Isten, csak nem úgy hívják, de erről most nem árulhatok el többet. És ez csak három a több száz elképesztő felfedezés közül, amit a 90.03.16. letett az asztalra. Tíz évünkbe telt, mire megfejtettük és bizonyítottuk is a gyermekek zsenialitásának titkát.

Arra már korábban rájöttünk, hogy a titkot a fogantatás körül kell keresnünk, de ennél tovább nem jutottunk, mígnem prof. K. Mária javaslatára megépítettünk egy úgynevezett hypno-penis-simulatort. Hogy önök is értsék, ezt úgy kell elképzelni, mint egy időgépet, amely a hipnotizálás segítségével az egyént az ondósejt állapotába, az édesapapéniszébe vezeti vissza. Nem volt egyszerű a feladat, hiszen óriási hypno-penis-simulatort kellett építenünk, amibe belefér 87 ember, és egy ilyen szerkezet bizony nem két fillér. Aztán elérkezett a nap. A hipnotikus transz ideje alatt mind a 87 gyermekre külön tudós figyelt és a szuggesztiókra adott válaszaikat és reakcióikat a legmodernebb berendezésekkel rögzítettük. Az eredmények kiértékelését zavarta a tény, hogy végeredményben igen mostoha körülmények, az orgazmus körülményei között kellett dolgoznunk, amely nagyon megnehezítette a technikusok dolgát, hiszen ki kellett szűrni ezeket a zajokat, ami természetesen nem volt könnyű.

Emlékszem a pillanatra, amikor az egyik technikus berontott hozzám és felkiáltott, Anti, azt hiszem, megvan. Meghűlt bennem a vér. Ezt hallgasd, mondta, és bejátszotta a hangfelvétel, a mai napig emlékszem rá: „Gyere, Géza, gyere, kincsem, senki sem hiheti, hogy a pártállam, te vadmacska, te, magától fog megváltozni, imádlak, kicsim, emlékezzetek, 1956. október 6-án, úúúúúh…” És így tovább. Orbán Viktor 1989-es beszéde volt. A homlokomra csaptam, mert azonnal megértettem mindent. Kilenc hónap, kiáltottam, kilenc hónap, gyerekek! Kiderült hát, hogy mi a közös ezekben a fiatalokban, kiderült, mi a zsenialitásuk titka, és kiderült természetesen az is, hogy mindannyian szinte ugyanakkor, abban a hét percben fogantak. Nagyon büszkék és nagyon fáradtak vagyunk, mondta a professzor.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!