Ott volt a tanító néni, a professzor bácsi, az informatikus, az újságíró. A zenész, a filmrendező, az író, a díszlettervező, és ha valaki a jelen lévő kétezer emberből korábban nem ismert és/vagy nem találkozott személyesen egy tüntetővel, most megismerhette, szervusz, Géza, hadd mutassam be Lacit, szia, Klára, ismeritek egymást Györgyivel?, látásból, szervusz, Györgyi, örülök, hogy megismertelek és végre találkoztunk. Olvastam a cikkedet, láttalak a darabban, reggeliztem a kávézódban, láttam a darabodat, már megvettem a regényedet, még nem olvastam, de gratulálok.
Sokan, akik az elmúlt hét évben meghaltak, nem tudtak eljönni, mások halaszthatatlan külföldi kötelezettségeik (pelenkázás Amszterdamban, hajvágás Londonban) miatt maradtak távol, a hatalom megdöntéséhez szükséges százezrek pedig ismeretlen és/vagy ismert helyen tartózkodtak, mert úgy gondolták, fontosabb dolguk is akadt, legtöbbjüknek természetesen otthon.
A Kossuth térre mozgósított, kamerákkal állig felfegyverzett rendőrök számából jól látható volt, hogy nem pusztán a tüntetők, a hatalom is nagyobb demonstrációra és felháborodásra számított, de lássuk be, van tapasztalatunk, egészen pontosan hétévnyi tapasztalat áll rendelkezésünkre, hogy kijelentsük: hiába lesz a felháborodás egyre nagyobb, ezt nem kíséri a tömeg exponenciális növekedése, vagyis ebből – a tiltakozásból – semmi sem lesz, a hatalom útjából pedig ennek láttán elhárul minden akadály, nyugodtan bezárhat újságokat, színházakat, kávézókat, kiadókat, országot, akármit és bármit és bármikor, Géza, Laci, Klára és Györgyi pedig örülhetnek, ha az útlevelüket nem veszik el, és még időben leléphetnek ebből a fociöltöző-szagú önkénytől bűzlő koszfészekből.
A Nádor utcában, és később a Kossuth téren is találkozni lehetett pár bizonytalan, tapasztalatlan és lelkes lézengővel, akik korábban nem jártak tüntetésre, és pusztán azért, mert jelenlétükkel, vagyis felháborodottságukkal megtisztelték az eseményt, következményekre számítottak, hogy ti. történik majd valami, hiszen most először ők is kijöttek, hát akkor már biztos történik is valami.
A helyszínen csodálkozva tapasztalták, hogy azok az ezrek és tízezrek, akik régebben – amíg ők a tévé előtt üldögélve azzal nyugtatták magukat, hogy nem lesz itt semmi gond – tüntettek, most nincsenek sehol, hiába durvul a hatalom, hiába lenne kézenfekvő, hogy egyre nagyobb és nagyobb tüntetéseken tiltakozzon a nép az egyre nagyobb és nagyobb jogsértések és nyilvánvaló hazaárulások ellen, a tiltakozó nép, mint egy kifárasztott hal, már oxigén után kapkodva fekszik a szákban, hamarosan kupán vágják egy kés nyelével, szeme bevérzik, belét kitépik, a csornai halászlé estére az ünneplő potentátok asztalára kerül. Ezek az emberek, ezek a lelkes tüntetőgyakornokok később ugyanazzal – a tapasztalt tüntetők által jól ismert – csalódottsággal vették tudomásul, hogy a rendezvény technikai okok miatt tulajdonképpen elmarad, az előadás rendező és forgatókönyv és üzenet, de leginkább az eszköz hiányában – Lázár miniszter úr szavaival élve – nem kerül megrendezésre. Az eszköz, tetszik vagy nem tetszik – a tüntetések gyakorlatának vonatkozásában – ugyanaz, ami ellen a tüntetés szerveződik: az erőszak. Lehet álldogálni, kiabálni ott a téren, aztán hazamenni teázni, de minek? A tüntetés békésen lezajlott, a törvényt elfogadták. Éljen! Már 2012-ben az Operánál is látni lehetett, hogy más eszköz nem maradt.
John Smith tengerészgyalogos tizedes is bizonyára szívesebben tisztázta volna nézeteltéréseit békésen egy sör mellett az őt agyonlövő Hans Schneiderrel a normandiai partoknál, de Hans erre sok hajlandóságot nem mutatott.
Én azok közé tartozom, akik az elmúlt pár évben igyekeztek a hatalmat támogató és/vagy elfogadó hangokat közelebb engedni magukhoz, hogy a párbeszéd útján közös nevezők után kutassanak a háborúzás helyett, de ami most történt, arra nincs bocsánat, és mert nincs bocsánat, nincs visszaút sem. Aki erre a járatra felszáll, annak tudnia kell, hogy csak odaútra váltott jegyet. Nincs miről konferenciát, rádióbeszélgetést, kerekasztal-beszélgetéseket rendezni, hogy konszolidáció következik-e, vagy akkor ez diktatúra és/vagy önkényuralom-e (a törvények és szokások lényegét semmibe vevő személy vagy csoport uralma az ország lakosságának többsége felett), nincs értelme ezekkel a minden képzeletet egyáltalán felül nem múlóan sunyi és alattomos jogászokkal párbeszédet, tárgyalásokat kezdeményezni.
2017. április 4-én Magyarországon új időszámítás kezdődött. „Hivatalosan is.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!