A vagyon hajnalban lopódzott be a házba a spájz nyitva felejtett ablakán. Langyos tavaszi éjszaka volt, az államtitkár és a felesége mélyen aludta álmát. A vagyon résnyire nyitotta a spájz ajtaját, és benézett a konyhába. Kicsit késtem, túl sokáig időztem az előző címen. Nem lesz időm mindent rendbe tenni, de sebaj, majd holnap visszajövök, időben érkezem, mindjárt fekvés után, holnap csak ezzel a címmel foglalkozom.
Ó, milyen fáradt vagyok, gondolta a vagyon, és leült az ebédlőasztalhoz. A koszos konyhaablakon keresztül egy nyitva felejtett margarinosdobozt világított meg a holdfény. Fúj, mondta a vagyon, és a margarint egy csettintéssel Jersey tehenek tejéből készített dán sós vajjá, az ablakot pedig magas felületi fényű, hét légkamrás, középtömítéses nyílászáróvá változtatta.
Ezen az éjszakán három címre szökött be a vagyon, egy vidéki vállalkozóhoz, egy kisvárosi zálogház tulajdonosához és egy lottónyerteshez. Az utolsó cím teljesen felkavarta. Az erény szagát érezte a házban mindenütt. Elfáradtam. Émelygek. Unom már ezt az egészet, unom ezt a munkát, unom az életemet. Unom, hogy minden törekvésem ellenére, bárhogy küzdök is, az erkölcsi jó, mely az emberek vérét és lelkét mérgezi, ez a rákos sejt minduntalan hátráltatja munkámat.
A nyílászáróhoz lépett, és kinézett a hátsó kertbe. A fény dagálya lassan közelített az égen a kertváros felett, valahol kakas kukorékolt, madarak csiviteltek. Nesze nektek angolkert, patakmeder, s benne friss hegyi víz csobogása, csettintett a vagyon, és a kis hátsó kert ősfás parkká változott. Nem értette, miért fojtogatja torkát a bánat. Talán csak a fáradtság, a sok teendő, a magány. Mindig csak adni, adni.
Én vagyok az élet, rólam lemondani, engem teljes egészében átruházni nem lehet, gondolta, majd nagy levegőt vett, és egy újabb csettintéssel egyedi tervezésű luxuskonyhát varázsolt maga köré. Még a halálnak sincs hatalma felettem, nem számít, hol vagyok, kié vagyok, átalakulok, megmaradok.
Az öröklét magányának terhe a vállamon, ez fáj nekem ma hajnalban, gondolta a vagyon, ám ekkor hirtelen léptek zaja szakította félbe elmélkedését. Csettintett, leszaladt a konyha alá varázsolt borospincébe vezető lépcsőn, és elbújt egy hordó mögött. Hallotta, ahogy az államtitkár ásít, csoszog, jellegzetes hangjával felzúg a Jura-Capresso kávéfőző, majd az államtitkár elindul lefelé a lépcsőn. A vagyon visszatartotta lélegzetét. Tudom, hogy itt vagy, gyere elő, mondta az államtitkár, és leült a borhűtőre. Nem megyek el addig, míg elő nem bújsz. A hang békességet, megértést, nyugalmat sugárzott. A vagyon maga sem tudta, hogy miért, de úgy érezte, megbízhat az államtitkárban, és rövid hezitálás után egy távirányítós, automata luxusbidé képében megjelent az államtitkár előtt.
Rossz kedvem van, mondta a vagyon. Miért? Nem tudom, egyszerűen csak rossz kedvem van, világfájdalmam van, elegem van mindenből. Pihenned kéne, mondta az államtitkár, majd letolta a nadrágját, és óvatosan leült a bidére. Most jobb? Kicsit. A vagyon elérzékenyült, és bekapcsolva az öblítőrendszert, a langyos vízsugárral megcirógatta az államtitkár szőrös fenekét. Pár percig így maradtak, csukott szemmel, csendben. Valami történt közöttük, valami, amit szavakkal leírni lehetetlen. A vagyon soha nem érezte magát ilyen biztonságban.
Bárcsak itt maradhatnék veled, suttogta. Nincs akadálya. De hát keresni fognak. Itt senki sem fog keresni. Itt maradsz velünk, amíg helyre nem jössz, aztán amikor úgy érzed, meggyógyultál és készen állsz, eldöntheted, hogy merre mész tovább. Nem akarok menni sehova, itt akarok maradni örökre. Ha te is szeretnéd. Ne légy csacsi, mondta az államtitkár, hát persze hogy szeretném. És a családod, a feleséged? Én nem akarok második lenni az életedben. A családom és a barátaim is kedves emberek, szeretni fogod őket. Olyan kedvesek, mint te?, kérdezte a vagyon. Mi egy szerető közösség vagyunk, felelte az államtitkár. Akkor maradok, drága szerelmem, veled maradok, de most menj, menned kell, suttogta a vagyon, és végtelen örömében széffé változott.
Az államtitkár ott állt letolt gatyával, és a gyönyörű széfet nézte. A nedvességmérő kijelzőjén látni lehetett, hogy valaki sír odabent.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!