"Másnap reggel megszerettem az országot.
Nem adom ám oda."
Szörnyülködtek. Ezt azért nem gondoltuk volna. Azt azért mégsem merik. Kevesen vagyunk, mondták. Sokan eljöttek, mondták. Sokan azért nem mertek eljönni, mert féltik az állásukat, mondták. Meg volt ez rendesen hirdetve, kérdezték. Olvastátok az Árpád cikkét, kérdezték. Azért az döbbenetesen jó, mondták. Olvastátok a Zsolti cikkét, kérdezték. A jó kurva anyját, mondták. Szörnyülködtek és álltak a hidegben a téren, hol itt, hol ott. Vonulgattak keresztül a városon, mert valakinek csak kellett vonulni, még én is vonultam, fent álltam a Balettintézet állványzatán és addig csilingeltem a csengőmmel, míg az utolsó öltönyös megyetulok is el nem hagyta az Operát. Ezt azért meghallották, mondták. Be kellett volna menni, ez így nem ér semmit, mondták. Majd a diákok, mondták. Majd a parasztok, a tanárok, a szakszervezetek, mondták. Majd az EU, mondták. Hazamentek és leültek a Facebook elé. Ott ültek négy éven át. Én ott voltam, írták. Gyertek el, írták. Botrány, írták. Találkoztak a botrány helyszínén. Összenéztek, bemutatkoztak. Amúgy nem, de igen, a Facebookról, igen, mondták. Reggelente megnézték a tévében azt, amiről aztán napközben leveleztek, délután tüntettek, este beszélgettek, aztán megnézték a tévében azt, ahogy arról beszél valaki, amiről reggel beszélt a másik a tévében, és amiről ők beszéltek napközben, és az egész kezdődött elölről.
Én azt terveztem, hogy ha mindez bekövetkezik, nem haragszom többé a megyetulkokra, gondoltam. Haragszom majd a magyarokra, gondoltam. Azt terveztem, hogy hétfő reggeltől mindenkit magázok majd, gondoltam. Ha tudok, elköltözöm az országból, gondoltam. Azt terveztem, hogy nem nézek se híradót, nem olvasok és nem írok újságot, nem írok közéletit, ahogy a szerkesztőségek szeretik hívni, gondoltam. Megterveztem, hogy mit fogok érezni, gondoltam, de nem ez történt és én nem ezt éreztem.
Másnap reggel megszerettem az országot. Megszerettem a városomat. Nem adom ám oda. Be kellett volna menni az Operába? Én ugyan be nem megyek. Nem török-zúzok, nem tanítottak ilyesmire, és a gyermekemet sem tanítanám ilyesmire. Ha majd meglátok valakit az együtt összefogó kormányváltók közül az utcán, udvariasan megkérdezem, hogy ugye visszavonultál már a politikától, ne haragudj, nem nézek tévét, nem olvasok újságot, ennyi, de máskülönben nem foglalkozom majd velük. Pont olyanok, mint a magyar válogatott edzője, aki a bemutatkozó meccsen elszenvedett vereség után, azt kérdezte, hogy miért nem a pozitívumokat nézzük. Talán azért nem, Pistike, mert kikaptatok. Nem először, és nem kicsit. Nagyon. Nincs itt semmi keresnivalótok. Ahol keresnivalótok lenne, az a vidék, van időtök, egyesével költözzetek le falvakba, beszéljetek az emberekkel, kapálgassatok, lélegezzetek mélyeket. Felhúznak majd pár szobrot, volt már ilyen, gondolom. Aztán mind ledőlnek, a kivágott fák helyén újak nőnek, gondolom. Én addig veszek pár zsák krumplit, tűt a lemezjátszóhoz, 100-as égőt az olvasósarokhoz, és nézegetem a nőket. Nem értek ti annyit, hogy rákos legyek miattatok.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
