Látván a magyar politikai csatározások elfajulását – növekvő aggodalommal figyelem e barátságos kis ország sorsának alakulását. A Magyarországról érkező elszámolásaimat, és az ennek következtében csinosodó számlakivonataimat lapozgatva megszilárdult bennem a hit, hogy bölcsességem folyói hatalmas tavakká duzzadhattak a régióban, ezért úgy határoztam, szólni kívánok hozzátok, a néphez és vezetőihez.
A jók jók, a rosszak meg rosszak, és nincs az az erő az Univerzumban, ami meg tudná ezt változtatni – írtam egyszer valahol. Mindez mélyen igaz volt és mélyen igaz ma is. A magyar emberek azért is csodálatosak, mert mindannyian jók és rosszak, egyszersmind erősebbek az Univerzumnál, hiszen velük született tulajdonságuk a hibátlan ítélőképességük, utálják és szeretik egymást attól függően, hogy éppen kit tartanak rossznak és kit jónak, így aztán pontosabb lenne azt állítani róluk, hogy a magyarság egyenlő: Univerzum. Döbbenetesen erősnek tartom ezt a gondolatomat, és semmilyen ellentmondást nem vélek felfedezni benne egy másik, a kormányzó pártnak szánt gondolatommal. Mindig megpróbálunk híveket toborozni a mi Univerzum-magyarázatainknak. Úgy véljük, hogy minél többen hiszünk ugyanabban a dologban, attól majd valósággá válik. De ez úgy, ahogy van, nem igaz.
Tudnod kell ezt, Viktor, ahogyan azt is: Hallgass a szívedre. Az mindent tud, mivel a Világlélekből jött, s egyszer majd oda fog visszatérni. A Világlélek egyébként az Univerzummal párhuzamos magasabb dimenzió, egy olyan környezet, ahol én rendkívül jól érzem magam. A küzdelem, amire készültök, nagy erőpróba lesz, nemes csata. Az összefogáson dolgozó ellenzéki erők jó, ha észben tartják, hogy [a] legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást. Nagyon fontosnak tartom, hogy megnyissuk lelkünket a bennünket körülvevő emberek felé, ugyanakkor arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy [m]inden embernek joga van keresni az örömöt, ez alatt pedig azt kell érteni, aminek ő örül – és nem feltétlenül azt, aminek mások örülnek.
Szóval nem lesz könnyű, már csak azért sem, mert az én reményt és lelkesedést nyújtó tanításaim szerint a legfontosabb cél az életben önmagunk keresése, a hívek toborozása azonban szükségszerűen magával vonhatja a hívek útkeresésének megakadályozását is, így aztán én nem tehetek egyebet, minthogy külön-külön szólítalak meg titeket. Matolcsy Györgynek: Az őrültek, éppúgy, mint a gyerekek, nem tágítanak, amíg nem teljesül a kívánságuk. Selmeczi Gabriellának: Az érzelmek vadlovak […], az értelem soha nem hajthatja őket igába teljesen. Gyurcsány Ferencnek: Micsoda időpocsékolás volt egy helyben vesztegelni és mindenáron azon igyekezni, hogy gyökeret eresszek olyan talajban, amelyben már nem nő semmi. Lázár Jánosnak: Az a legnyomorultabb, aki közönnyel szemléli mások nyomorát. Kövér Lászlónak: Rendelkezhetünk a világ összes kommunikációs eszközével, de az emberi tekintettel semmi sem ér fel. Juhász Péternek: Az elhatározás csak a kezdet. Az embert, amint határoz, nagy erejű áramlat ragadja el, és olyan helyre sodorja, ami a döntés pillanatában eszébe sem jutott. Schiffer Andrásnak: Aki látni szeretné a szivárványt, annak meg kell tanulnia szeretni az esőt. Semjén Zsoltnak: Nincs rosszabb, mint úgy érezni, hogy senkit nem érdekel, hogy létezünk, hogy senki nem figyel arra, amit mondunk, és hogy a világ tökéletesen működik a mi zavaró jelenlétünk nélkül is.
Értesültem továbbá arról, hogy nálatok az elmúlt időkben divatossá váltak az olyan kezdeményezések, amelyek alkalmával egyes csoportok elindulnak valahonnan valahová. Ezt dicséretesnek tartom, magam is gyakran megyek valahonnan valahová, megragadnám hát az alkalmat, hogy nekik is üzenjek. Elsőként a Békemenetnek: Aki – őszintén – a hit ösvényén halad, képes lesz egyesülni az Istennel és csodákat tenni. Az éhségmenetnek: Az utazás soha nem pénz kérdése, hanem bátorságé.
Bízom benne, hogy a gondolataimból áradó hitnek, szeretetnek és bölcsességnek íze édesebb, mint a legédesebb méz, hűsebb, mint a leghűsebb forrásvíz, lágyabb, mint a leglágyabb dallam, és fényesebb, mint a legfényesebb csillag. Soha ne felejtsétek, hogy Vannak történetek, amelyek félbeszakadtak. Ezek a történetek sokkal inkább jelen vannak, mint a többi, és amíg nem zárjuk le őket, addig nem tudunk továbblépni. […] Ezért olyan fontos, hogy bizonyos dolgokat hagyjunk elmenni.
És ne keressétek Simicska Lajost. A legfontosabb dolgok az életben, amelyek gyarapítanak minket, soha nem mutatják az arcukat.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!