Bakó Arnold tizenhárom éves. Balmazújváros peremén él szüleivel, hat testvérével és a rokonsággal a cigánysoron. A térkép szélén. Az édesapja alkalmi munkákat vállal. Az édesanyjának egészségügyi problémái vannak, nem dolgozik. Csimbinek is egészségügyi problémái vannak. Súlyos gerincferdüléssel született, amit nem lehet műteni. Él, amíg él. Ezt mondták az apjának az orvosok.
Egy darabig járt iskolába, de ma már magántanuló. Évente kétszer vizsgákat tesz. Most ötödikes. Tavaly tavasszal kiválasztották egy filmszerepre. A saját ruhájában, a saját problémáival, a saját cipőjében, a saját terheivel érkezett a forgatásra, hogy eljátssza azt, aki: egy púpos kisfiú. November 13-án Balmazújvárosban egyedülálló esemény történt. Itt tartották Hajdu Szabolcs Délibáb című filmjének országos bemutatóját. Magyarországon egyedülálló eseménynek számít, hogy ott és azoknak vetítenek le egy filmet, ahol és akikkel készült. Nem kéne így legyen. Nem kéne máshogy legyen. Itt újabban a csokiszökőkút a szokás. A vörös szőnyeg a szokás. Pár fővárosi kiváltságos és funkcionárius házibulija lazackaviárral, orosz pezsgővel, dínomdánommal. Közönségfilmeket akarnak csinálni egy országban, ahol négymillióan élnek a létminimum alatt. Biztos lehetséges, talán úgy számoltak, hogy a maradék ötmillió ember tizedének készítik azokat a filmeket. Meg is van az ötszázezer. A többit pedig hagyják ott az út szélén. Én nem is járok bemutatókra soha. Irtózom tőlük. Hajdu Szabolcs filmje a magára hagyott vidékről szól. Szereplői a magára hagyott vidék szereplői. Nem most lettek azok. A film Tar Sándor Ház a térkép szélén című novellájából indult ki. Azóta a térkép széle egyre közelebb kerül. A tanyákról először eljutott a falvakig, a falvaktól a városokig. Akik ott élnek, nincs is mihez viszonyítsanak, a távolságot nem kilométerekben mérik. Az van messze, ami nincsen. Nyomor van. Elszigeteltség. Betegség. Barbarizmus. Egy napon majd elindulnak ezek az emberek, és bosszút állnak azokon, akik magukra hagyták őket. Nem lesz szép látvány, de sajnos igazuk lesz. Ott várakoztak a Veres Péter Művelődési Ház előtt a szereplők, és készülődtek a nagy eseményre. Elhozták nekik, amit nem szoktak elhozni. A munkájuk gyümölcsét. Csimbi egy centit sem nőtt tavaly nyár óta, amikor utoljára láttam. Ez jó hír. Ha nő, a gerince a belső szervei épségét veszélyezteti. Él, amíg él. Ezt mondták az apjának az orvosok. Elé ültem, hogy halljam majd a reakcióit. Megkérdeztem, mi újság, hogy mi történt tavaly óta. Semmi, mondta. Megdicsértem a frizuráját, mert az volt az egyetlen, amin látni lehetett, hogy lassan a kamaszkorba ér. Kérdeztem, hol van Sam. Ott hátul, mutatta. Sam egy nigériai orvostanhallgató, aki a főszereplő fénydublőre volt. Debrecenben él. Különleges kapcsolat alakult ki közöttük a forgatáson. Amikor találkoztak, amikor Sam az ölébe vette Csimbit, mindketten szabadnak és boldognak tűntek, mert azok az emberek, akiknek a hétköznapjaik az akadályok kerülgetéséről szólnak, egymásban az akadályok lebontásának eszközeit látják. Csimbi eleinte türelmetlenül várta a kezdést. Mikor megy már, kérdezte. Miután elindult a vetítés, csendben figyelte a filmet. Nem beszélt, nem kiabált, nem mutogatott. Az jutott az eszembe, hogy egy öregember ül mögöttem, mert az ember akkor kezd el öregedni, amikor tudomására jut, hogy meg fog halni. A gyermekek boldogsága irányíthatatlan érzés, az öregeké megfontolt gondolat. Amikor először feltűnt a vásznon, hátranéztem. Egy pillanatra úgy szikrázott a szeme, ahogy a gyerekek szeme. A magára hagyott vidék csendben nézte a filmet, de aztán úgy járt, ahogy az már lenni szokott. Ahogy járni szokott. Ferde gerinccel. Egy kis mulasztás, egy kis technikai probléma miatt a vetítés félbeszakadt. Felkapcsolták a villanyt. Várni kellett. Szótlanul tűrték, szótlanul vették tudomásul. Megszokták ezt. Ezt szokták meg. Sokan hazamentek, mert indult az utolsó busz, mert későre járt. Az öreg Csimbi azonban maradt a családjával, és egy rossz szót nem szólt. A záró jelenet után – amelyben Csimbi arca betölti a vásznat – egyedül ő maradt ott azok közül a környékbeliek közül, akik szerepeltek a filmben. A magasba emelték, mint egy kupagyőztest. Az édesapja azt mondta a rendezőnek a vetítés után, hogy ez igen, ez telitalálat. Ilyen a vidék, ilyen ez az ország. Amit a filmen látott, az számára nem egy novella volt, nem egy western, nem egy fikció, hanem a valóság, és ha ez így van, márpedig így van, van így is, akkor nagy a baj. Meg azt is mondta, hogy Csimbit nem lehet műteni. Hogy él, amíg él. Ennyi. És ebben nincsen semmi rendkívüli.
"Vadkeleti western" címmel Bálint Orsolya írt filmkritikát Hajdu Szabolcs Délibáb című alkotásáról.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
