Az elmúlt három év az eredmények tükrében (szerző: Budapest Főváros) című kiadvány 15. oldalán, a GONDOSKODÁS elnevezésű fejezetben olvasható, hogy „A főváros területén évről évre egyre nagyobb létszámban jelennek meg – megélhetés reményében – a hajléktalan emberek, akiknek lakhatása évtizedek óta országosan megoldatlan, és ellátása nagy kihívást jelent a Fővárosi Önkormányzat számára.”
A hajléktalan ember megjelenik. Nem hajléktalan emberek jelennek meg, hanem a hajléktalan emberek. Az ázsiai ember. Az afrikai ember. A hajléktalan ember. Valahonnan. Nem tudni honnan, nem érdekes, hogy honnan, egyszer csak itt van, valahogy átjutott a várfalon, talán kereskedőnek vagy vándormutatványosnak öltözött és most rajtunk, tisztességes és dolgos fővárosi polgárokon élősködik. Ezt sugallja ez a megfogalmazás. Szerzőjéről csak elismeréssel szólhatok. Jutalma nem lehet más, mint a megvetés. Ember te már e világon többé nem lehetsz, a sejtjeid felfalnak majd. Mi azonban lépjünk tovább. Mi a teendő? Először is: a rikácsolás és a sajnálkozás és fejcsóválás és csodálkozás és megvetés ideje lejárt, és elérkezett a cselekvés ideje. Mindez látható. A szándék látható. Csendesen ébredt és dolgozik. Kibújt, mint a hóvirág. Talán maga sem tudja, nem hozott erről döntést, egyszerűen csak nem viseli tovább az embertelenséget, és kinyeri magából a méreg ellenszerét. Muszáj neki, különben emberség hiányában magát pusztítja el, és hajléktalanná válik, akármilyen csiricsáré villában él is. Látom az utcán mindenhol, de ez mégis kevés. Az ellenfél sikerének (és közelgő bukásának) oka a szervezettsége. Sikerre viszi tervét, mert jól szervezett, de elbukik, mert nem hagy levegőt, mert kíméletlen, mert nem tehéncsorda, hanem farkasfalka. Egyirányú utcában fuldokló aljas rendszere zárt, idővel visszatetszést kelt, és elpusztul. Addig azonban sokakat megsemmisít. Eljött az ideje, hogy mi is listázzunk, igazoltassunk kicsit. Eljött az ideje, hogy ne hiányoljuk és keressük (mert nincs és nem is lesz), hanem szervezzük, és életre hívjuk a segítséget. Megmondta a centrális erőtér vezetője is, mindenkinek a maga helyén, akkor és amikor, nem lustálkodva, készülődve, szervezkedve a közös sikerért. Szervezetten kell hát dolgozni. Meg kell ismerni a lakóhelyünk közelében élő és mozgó és megélhetés reményében kószáló hajléktalanokat és meg kell szervezni az ellátásukat és életben tartásukat.
Az én Zolim például elkényeztetett, mondhatni oligarcha. Minden nap találkozunk és tudom, hogy kik adnak neki és mennyit. Elbeszélgettem vele erről ugyanis. Én másnak nem adok, mert én Zolit támogatom, és tudom, hogy rajtam kívül még mások is támogatják Zolit, csak Zolit. A múlt héten késve vette észre, hogy nyújtom felé a kétszázast, mert éppen olvasott és elnézést kért, hogy nem vett észre, majd utánam kiáltott, hogy ne haragudjak, de örül a szíve, így fogalmazott, örül a szíve, mert Rejtőt olvas. A közelben alszik valahol, nem árulta el pontosan, hogy hol, de az utcán, kapualjban vagy átjáróban, vagy valahol, ahol a megélhetés reményével tér nyugovóra vagy ájul részeges kábulatba. Megígértem neki, hogy ellátom Rejtővel, aztán feltettem a Facebookra a minap, hogy Zolinak Rejtőre van szüksége és egy óra múlva már át is vettem a szállítmányt, Zolinak pedig örült a szíve. Össze kell gyűjteni őket, aztán össze kell gyűjteni azokat, akik támogatják őket, végül pedig össze kell gyűjteni, toborozni kell azokat, akik támogatnák őket. Összeg, tétel. Nem olyan nagy dolog.
Ismerek a kerületemben egy urat, aki a múlt rendszerben a körzet Hidegélelmezési Parancsnoka volt. Háború esetén az lett volna a feladata, hogy a kerület lakosait ellátja hideg élelemmel. És most, ha úgy tetszik, háború van. Honfitársaink éheznek, pusztulnak. Amíg mi a nappali hőmérséklet várható alakulását figyeljük, addig ők az éjszakai fagyok érkezésére készülnek. Amíg mi azon sajnálkozunk, hogy már megint telezabáltuk magunkat este nyolc után, pedig megígértük, hogy nem eszünk este nyolc után, addig őket a csillapíthatatlan rettegés rázza. Az ösztönök félelme az éhhaláltól, ahogy Örkény mondta. A magam részéről e sorok írását követően létrehozom a Budapesti I. számú Hideg- és Melegélelmezési Parancsnokságot, aztán a főparancsnoki kinevezésem ünnepélyes átvétele után hozzálátok a honfitársaim listázásához, támogatóik toborozásához. Nincs más út, mert itt minden veszni látszik, nincs más út, mint felépíteni egy másik országot. Egy országot az országban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
