Gerlóczy Márton: Emléktolvajok

A Magyar Televízió híradójával kezdtem a napot, melynek adásából megtudtam, hogy a Kossuth téren négyszázezer, míg a MILLA tüntetésén húszezer ember jelent meg. Különösebben nem izgatnak már ezek a dolgok. Különösebben már senkit sem izgatnak fel ezek a dolgok. Körülbelül két hete úgy érzem, hogy nem akarok már foglalkozni ezzel a közéletnek nevezett közhalállal. Arra is emlékszem, hogy mióta nem.

A járdán haladtam, mondom, körülbelül két héttel ezelőtt, amikor pár méterre tőlem, egy velem szemben közlekedő középkorú férfi megbotlott az egyik étterem teraszpadkájában, és eldőlt, mint egy zsák. Odaugrottam, hogy segítsek, de a férfi addigra már fel is pattant, így csak a kezéből a földre eső Blikket tudtam felsegíteni a földről, amit át is nyújtottam neki. A férfi még esés közben elkiáltotta magát: „Így jár az, aki nem figyel a lába elé!” Én pusztán annyit tudtam mondani neki, miközben átadtam az újságot, hogy így jár az, aki Blikket olvas, de ekkorra már eljutott a tudatomig a felismerés, hogy az úrral, itt előttem, nem stimmel valami. „Így jár az, aki nem figyel a lába elé!” – mondta a minden kétséget kizáróan magyar állampolgárságú férfi, majd távozott, és engem azóta nem érdekel ez a közéletnek nevezett közhalál.

Azt kellett volna mondania, hogy az a rohadt kurva élet, miért ide teszik ezt a teraszt, ez lett volna egy rendes magyar ember reakciója, ha megbotlik, ahogyan nekem az kell legyen a reakcióm a magyar közéletre, hogy hétről hétre, ahol csak tudom, szidom ezt a koszhadt rendszert, ezt a rengeteg gengsztert, de most eluntam. Eluntam a hírműsorokat, eluntam az újságokat, ahol minden szerző ugyanazt írja minden héten, eluntam a cinizmusukat, eluntam a saját cinizmusomat, legfőbbképpen azt untam el, mert nem erre, nem csak erre szeretnék emlékezni pár év múlva. Kérem vissza az emlékeimet! Adjátok vissza az emlékeimet!

Több mint hat éve veletek, ezzel a gusztustalansággal kelek és fekszem, ahogyan az egész ország veletek kel és fekszik, és ha ezek az emberek visszaemlékeznek az elmúlt évekre, akkor semmi mást nem látnak, csak titeket, nyakkendős gondolatgengsztereket, akik lopják az emlékeiket és tönkreteszik az életüket. Nem egy ismerősöm és barátom bolondult már bele ebbe, végignéztem, ahogy a taknyotok ellepi az agyukat és elsötétül a szemük és sorvad a testük, mert összeprüszköltétek már az egész országot az undorító bacilusaitokkal, nincs egy nyomorult hely, ahol ne rólatok szólna már minden, nem mehet az ember se parkba, se moziba, se benzinkútra, se tanyára, se sehova, hogy nyugta legyen.

2006-ban is az ágyban fekve néztem a tévét, akkor is az édesanyját emlegettem valakinek, aki nem vette észre, mennyit árt, aki olyan volt, mint én tízévesen, amikor hazajövet az egyessel azt mondtam, hogy de hát lófaszt, Mami, mások is egyest kaptak, mire anyám persze azt felelte, hogy lófaszt, kisfiam, nem érdekel, hogy más hányast kapott, az érdekel, te hányast kaptál. És igaza volt Maminak. Aztán jöttek a nomádok és maguk alá csináltak a Kossuth téren, és ebből a szarból várat építettek, és ennek a várnak a katonái ott grasszálnak most az utcákon és falvakban és az emlékeimben, rájuk emlékszem, ők az én emlékeim ezekből az évekből, és ez a rosszlehelet-szagú koleszszoba, amibe bezsúfoltátok ezt az országot. Itt nyomorgunk ebben a koleszszobában, szagoljuk a rossz leheleteteket és utáljuk egymást, mert azt tanítottátok nekünk, hogy utáljuk egymást, de én már nem szeretnék utálni senkit, nekem elegem van ebből a közhalálból, kérem vissza az emlékeimet.

Október 23-án a tüntetésre tartva egy kisbolt előtt megállított minket fél tucat erdélyi lány, akik egyesével lefotózták magukat az öcsémmel, mert úgy találták, hogy az öcsém nagyon hasonlít Harry Potterre. Ezeknek a Békemenetre tartó lányoknak az lesz az emlékük Budapestről, hogy találkoztak Harry Potterrel a Margit hídnál, nem pedig az, hogy a kisbolt előtt elsétált mellettük két rohadt liberális.

Az jutott eszembe, hogy akár hibáztathatnám őket vagy a szüleiket, de nem fogom. Én mostantól nem fogom a padkát hibáztatni, ha fejre esem, nekem ebből a gyűlöletből, amivel ezek az emléktolvajok megfertőztek, egyszer és mindenkorra elegem van. Építsétek csak a házaitokat és tanyáitokat és lakásaitokat, készítsétek elő a nyugdíjas éveiteket nyugodtan, húzódjatok majd oda vissza a szép boraitokkal, amikor eljön az ideje. Nem esik majd bántódásotok, mert az emberek nem akarnak majd rátok emlékezni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!