Gerlóczy Márton: Felnőtt tartalom

Pár nappal ezelőtt a négyéves unokahúgom azt mondta, hogy a kurva életbe, mire én természetesen felhívtam a figyelmét arra, hogy ilyet nem szabad mondani, de persze kinevetett, hiszen anyukájától vagy apukájától, vagy egy másik anyukától és apukától hallotta, azoktól az emberektől, akikre fölnéz. Már négyévesen tisztában van azzal, hogy hazudok, amikor azt mondom, hogy ilyet nem szabad mondani, hiszen pontosan tudja, hogy szabad, máskülönben minek mondanák állandóan. Azt is érti, hogy egy darabig még mondogatják neki, hogy nem szabad, aztán majd ő eldönti, hogy mit szabad és mit nem. A nyomtatott és internetes sajtót ellepi a szó: elkúrta, leszopta. A kisgyerek csapkodja a térdét örömében, apa kimondta, apáról kimondták, most aztán én is kimondhatom és leírhatom.

Örömünnep kezdődik, utcabál, apa pedig sértődötten és megbotránkozva hallgat. Ezek az emberek, akiket megválasztottunk, azt hiszik, hogy pusztán azért, mert megválasztottuk őket, tiszteletet érdemelnek, hangoztatják is eleget, hogy tiszteletet, de mégis mire? Én ugyan nem tisztelem őket, így aztán nem is zavar, és meg sem lep, ha kiszivárog valami, amit mondtak, sőt, ezt tartom természetesnek attól a rakás jellemtelen, szellemtelen, erkölcstelen jogásztól, akik ezt a Nagy balhét gyakorló színjátszó kört működtetik. Le is írnám a legfontosabbakat, kérem, vegyék jegyzőkönyvbe: nem tisztelem a köztársasági elnököt, nem tisztelem a miniszterelnököt, nem tisztelem a házelnököt, se ilyen, se olyan oldalon, ugyanakkor fontosnak tartom megjegyezni, hogy átlátok a bajszotokon, ti nyomorultak, tudom, hogy miért prédikáltok állandóan a tiszteletről, egymás tiszteletének fontosságáról, mert pontosan tudjátok, és tisztában vagytok azzal, hogy nem tiszteltek senkit és semmit és be vagytok szarva, hogy azt kapjátok majd, amit adtatok. Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. De ti nem! Ti alkalmatlanok vagytok a tiszteletre, mert a tiszteletre csak az képes, aki ismeri és vállalja is a saját hibáit és gyengeségeit, aki elfogadta, hogy nem lehet hibátlan, és tudja, hogy a hős nem attól hős, hogy erős, hanem, hogy esetlen. A hős nem hazudik és nem erőszakos, és legfontosabb tulajdonsága nem a bajtársiasság, hanem a becsület.

Ti meglopjátok, földönfutóvá teszitek az embereket, aztán pedig elvárjátok, hogy szeressenek és tiszteljenek titeket. A barátaitokon segítetek, de nehogy azt higgyétek, hogy a barátaitok ezért tisztelnek és szeretnek titeket. A barátaitok pusztán csak félnek tőletek. Látom. Hallom.

A múltkor az egyikük – aki 2012-ben kiábrándult belőletek, de amikor látni lehetett, hogy mégis ti nyertek, újra hangos támogatótok lett – részegen azt kérdezte tőlem, mi bajod van, hiszen minden prosperáló országnak királya van, aztán elszégyellte magát, hogy mit mondott, mert nem erre számított, ő sem erre számított, de most így kell boldogulnia. Hitt ő annak idején ebben, amiből valami egészen más lett, de most már nem tud mit tenni, most már ehhez kell igazodnia valahogy, ha már jelleme és becsülete nincsen, ezeket kell szeretnie és tisztelnie, és ha másképp nem megy, királyt fog szeretni. És majd prosperálhat. Eheti a bélszínt, ihatja a konyakot, és elutazhat évente egyszer a Maldívra, ahogy ő nevezi. Tulajdonképpen sajnálatra méltó társaság. A többiek viszont irigylésre méltó helyzetben vannak.

Azt javaslom mindenkinek, aki ebből az egészből kimarad, hogy legyen büszke magára. Élvezze, hogy nincs semmije, lubickoljon a tisztességében és az önérzetében, vagy térjen jó útra, ha korábban másfelé kalandozott, és legyen hasznos szemtanú. Tisztelje a postást, a tanárnőt, az anyját, az apját, és mindenekelőtt José Mujicát. Eljön majd a nap, amikor ellentmondást nem tűrően, kegyetlenül és istent nem ismerve szépen tisztelettudóan megbocsátunk nekik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!