Mivel mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn, s mivel látom, hogy mindazt, amit Isten kegyelme bőséggel adott, tudniillik lemmingek, egerek, hódpatkányok, pézsmapockok, úgy hát én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velük mind a magad, mind családod életmódját ékesítsed, ha majd utánam uralkodni fogsz.

Élj magányosan, s csak a szaporodási időben légy territoriális erőteljesen, vetélytársaiddal szemben védelmezd a területedet fenyegető testtartással, s ha a szükség úgy hozná, költözz a hideg északról kicsit délebbre, s attól kezdve vándorolj jelentős mértékben, kóborolj, míg párba nem álltál, de ha asszonyra találsz, segítsd őt, hogy ott költsön, olyan vidéken, ahol kellő mennyiségű táplálékot találsz, tartsd rajta a szemed a lemmingek populációján, de állandó jelleggel ne vonulj, csak különösen hideg, hóban gazdag teleken keresd a gyér növényzetű, nyílt területeket, tundrát, füves, lápos vidékeket, s kerüld, fiam, kerüld az erdőt! Az erényed szabta mértékkel irányítsd életeteket, hogy vonzalmaddal felövezve a királyi méltósághoz fészked lakói mindig háborítatlanul ragaszkodjanak, hogy uralkodásod minden tekintetben békés legyen.

Tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a fészkedet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt hóbagolynak példát mutass. Alkoss egész életre szóló párkapcsolatot, udvarlásod során mindenekelőtt csőrödben gazdag zsákmánnyal tarts látványos légi bemutatót, majd a földre leszállván járj násztáncot, melynek végén helyezd a nőstény elé zsákmányod. Tudd, hogy az általad foglalt territóriumban a fészek helyét asszonyod választja ki, mely valamilyen kisebb magaslaton, dombocskán lesz megtalálható, ahol asszonyod kis mélyedést kapar, és ebbe rakja tojásait anélkül, hogy bármivel kibélelné. Óvakodj a rókáktól, szürke farkasoktól, s a nagytermetű ragadozó madaraktól, de ha azt látnád, hogy ezek közül valaki lázában a fészked tagjait fogyasztja, apád tanítása szerint méltó arra, hogy belé karmaidat vájjad, azaz a belét méltóságából kiveted, és a világi nyomorúságba, vöröslő, pogány vérét a puha hóba fröcsögteted.

Elsősorban szürkületkor vadásszál a rágcsálókra, fütyülő nyulakra, s náladnál kisebb termetű madarakra, fácánokra, alpesi hófajdokra, vadrécékre, ludakra, sirályokra, énekesmadarakra, ha pedig néha olyasvalami kerül eléd, amit megenni méltóságoddal össze nem férne, türelemmel, irgalommal, esküdözés nélkül nyeld le, így lesz majd koronád dicséretes és ékes, ne légy rest megenni halat vagy akár dögöt is. Várakozzál a nyílt területek legmagasabb pontján, hisz onnan lényegében a teljes vadászterületét beláthatod, tanácsomat a kétkedés minden béklyója nélkül kövessed, mert nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod apádat, kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel.

Nagyon vigyázz, nehogy a tojások, amikkel az isteni kegyelem bennünket mérhetetlen irgalmában érdemtelenül elárasztott, tunyaságod és restséged, valamint hanyagságod miatt megromoljanak s megsemmisüljenek. Asszonyodat hagyd a csillogóan fehér tojásokon kotlani, 32-34 napot, ne többet, s ne kevesebbet, úgy vigyázz a fiókákra, mint a szemed világára, uralkodj mindannyiukon harag, gőg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden; tartsd mindig eszedben, hogy minden hóbagoly azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.

És, fiam, kérlek, imádkozz azért, hogy tétlenség, tunyaság helyett az erények összességének segedelmével ajándékozzon meg az Isten, hogy valamennyi hóbagollyal együtt gondtalanul, ellenséges támadásoktól nem háborgatva, békében végezhesd életed pályáját, és kérlek, könyörögve kérlek, vigyázz azokra a kurva ügynökaktákra, mert állítólag tényleg jön ez a globális felmelegedés.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!