A rokon hazaköltözött. Végleg.
Nem azért, mert haza akart jönni, hanem azért mert ott nem bírta tovább. Nyugaton. 2005-ben hagyta el az országot. Évente egyszer látogatott haza, hogy kipihenje magát. A politikai helyzetről és az úgynevezett közéletről nem nagyon érdeklődött. Ez eleinte zavart, mert úgy éreztem, hogy így nem tudunk kommunikálni, később viszont nagyon megszerettem, mert végre volt valaki, aki nem ezekről beszélt. Most viszont végleg hazaköltözött. Ülünk a szobámban és kérdez. Most akkor mi is a helyzet. Nyár van, ugyebár, és én szabadságon vagyok. Magyarországon a szabadság számomra azt jelenti, hogy nem foglalkozom Magyarországgal. Itt vagyok, de nem veszek róla tudomást, ahogyan ő sem vett róla tudomást, amikor évente egyszer hazajött. Mit is mondhatnék? Hogyan is mondjam? És mennyit. És melyik nézőpontból. És milyen távolságból. És melyik dühvel. Napokig beszéljek, vagy foglaljam össze egy szóban. Nézzünk meg egy Budapest-térképet vagy vegyem elő az Alaptörvény díszkiadását, amit egy érettségizőtől kaptam? De akkor mesélnem kell. A miértekről. És a miértek következményeiről. És annak a következményeiről. Márpedig én most szabadságon vagyok. A szabadságról eszembe jut a kikapcsolódás. A kikapcsolódásról a művészet élvezete. Ezt a gondolatot társítom az alapproblémával. Hogy most akkor mi is a helyzet. Megmutatom, mondom. Összeállítok egy kis csokrot. Jenei Szilveszter és Bencsik András szerzeményével kezdünk. Előadja Sasvári Sándor és Beregszászi Olga. A dal címe: Szép Magyarország. Zoli együtt érkezik meg Beregszászi művésznővel a magyar határra a tűzpiros kabrióban. Itthon vagy, itthon, barátom. Ez most, mi, kérdezi. Ez Vonyarcvashegy, Kassa és Siófok. De ezekkel mi van, kérdezi. Nincs velük semmi, elragadtatták magukat kicsit, mert szabadok, mint a madarak. Elszabadult a rosszízlés. Csíksomlyó ormán egy ágon. Meglebbenti szárnyát egy sólyom. Fölszáll a nagy magyar égbe. Beírja magát a kékbe. Hova? A kékbe. A sólyom? Beírja magát a kékbe? Igen, ott írja magát a sólyom bent a kékben. Ott köröz a lenyűgöző tehetségtelenség. Amit nem illik bántani. Nem illene bántani. Zetelaka, Kalocsa, Kiskőrös. Ez most mi? Ezek elmebetegek, kérdezi? Nyilvánvalóan elmebetegek, felelem. De nyugalom. Beteg embert nem bántunk. Megyünk tovább. Friss, üde élmény. A Nemzeti Összetartozás Dala. Minek a dala? A nemzeti összetartozás napjára készült. Mire? Az mikor van? Június 4-én. Értem. Barackfa? Igen. Hogy jön ide a barackfa? Túl sokat kérdez. Még így is, hogy a művészet élvezetén keresztül haladunk. Pedig a művészet önmagában kérdés és önmagában válasz. Nem illik kérdezni. Nem illik válaszolni. Nem illik egy vicc poénját magyarázni. Az már nem művészet. Barackfa, igen. Én megfejtettem egyébként ezt a talpas dolgot. Magyarország Kormánya már arra készül, hogy embert küldjön a Marsra. Titokban készül már valahol a föld alatt a magyar űrsikló. A Szíriusz B. Ha bizonyítani akarjuk a világnak, hogy mi vagyunk a legtehetségesebbek, akkor ez elkerülhetetlen. Le kell győznünk őket. Emberi erőforrás. És ott az űrben a magyar űrhajósok gond nélkül egymás talpára lépnek majd. De van másik elméletem is. A haldokló csótány eltaposása. A csótány a hátán fekszik és kapálózik a talpával. És az ember rálép a talpával. A talpaink egymásra lépnek. De a csótány nem magyar. Vagy igen? Ez már nekem sok. Megyünk a Marsra. Érik már a barack. Zoli nevet. Énekel. Érik a barack. És akkor mi van? Kié ez a sok gyerek? Kik ezek a gyerekek? Mi lesz ezekből, ha felnőnek? Nem volt köztük egy sem, aki felvetette volna, hogy amit énekel, annak nincs értelme? Zoli, nyugodj meg. A szüleiket sem zavarta, hogy hülyét csinálnak a gyermekeikből? A dal felszáll a nagy magyar égbe és beírja magát a nagy magyar sötétségbe. De ez nem a magyar ég. És nem magyar sötétség. Ez univerzális sötétség, csak éppenséggel magyarok adják elő. Mi lesz akkor ezzel? Ez egy vírus, ugye? Igen, Zoli, vírus, már mutatom is. Jöhet a következő. Határtalan dal az összefogásért. Országunkat gyengeségünk láttán tépték szét, ezért élünk saját népünk szomszédjaiként. Igen. Ha seggbe rúgnak, az bizony kellemetlen. A fájdalom és a vereség az kellemetlen. Az Európát rettegésben tartó vérivó horda ezzel szemben dicsőséges emlék. A fájdalom okozása kellemes emlék. Isten kegyelméből kaptuk a Szent Koronát. Ezért tudtunk fennmaradni minden koron át. Zoli már a repülőtérre gondol. Szállj, szállj, sólyom szárnyán. Mi lesz itt, kérdezi? Túladagoltam szegényt. Kell az ellenszer. De nem nyugtató, hanem a vírusgazda testéből kinyert ellenanyag. Megmutatom neki Dezső András videóit. Kerényit. A Nagy Megtekintést. Megmutatom Spiró, a konyha jellegű helyiségek energetikai költségének csökkentéséről, valamint a közösségi érzület fejlesztéséről szóló felolvasását. Megmutatom a fölényt. Szellem, tehetség, humor, ízlés. De mi lesz itt, kérdezi Zoli. Hogy mi lesz? Nem kell aggódni. Nem fogunk győzni. Nem győzhetünk. Mert nem is szenvedtünk vereséget.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!