Egyre gyakrabban gondolok úgy a gyűlöletre, mint egy betegségre. Illetve nem is magára az érzésre, hanem, amit hagy maga után. A gyűlölet nyoma. Mint egy égési seb. Kár, amit okoz a szívben: ritmuszavar, szűk erek, meszes véna. A gyűlölettől nem lehet megszabadulni, de nem is ez benne a veszélyes, hanem, ahogy lappangani tud. És akkor a gyűlölet mégsem lehet ragály. Mert nincs olyan kór, amelyik ennyire el tudna feledkezni magáról, miközben ott szunyókál a lélekben. A gyűlölet nem jár fájdalommal, ha fájna, ez az ország már vajúdna, a szenvedés legmélyebb gödrében tömegek várnák a halált.

 
VH, 2017. április 15.


De nem fáj, és mivel az elsődleges indulat elmúlhat belőle, nem látszik az emberen, polgárnak néz ki, pedig a gyűlölete ott izzik belül, nem ég, nem csillapszik, nem hamvad el.

Elképzelem, hogy jön majd egy új törvény, mondjuk, Kósa Lajos nyújtja be, de nem, nem is, inkább Semjén Zsolt, egyéni indítvány: egy fekete, bőrszagú gyűlöletdobozt kell otthon tartani, abba rakja bele mindenki a magáét.

Új helyzet: a gyűlölet mint tárgy. Nagy helyet foglal, létezik, lélegzik, kitölti a teret. Nem lehet kidobni, mert alig egy hét alatt úgy megnő, hogy nem fér ki az ajtón. Ott van az otthonunkban, „te hol tartod?”, kérdezed a barátodtól, ha elég jóban vagytok, hogy ilyen intim dologról szó essék, „iszol még valamit?”, feleli, mint aki meg sem hallotta a kérdést.

A gyűlöletdoboz meg egyre nehezebben fér el a polcon, arrébb kell tenni a krómozott tartó szegeket, hogy vissza lehessen rugdosni, ha az ember elővette a sajátját, hogy beletegye a napi adagot, a türelmetlenséget, indulatot és persze magát, a gyémánt keményre kristályosodott érzést. De félre ne értsék, a doboz nem arra lenne, hogy megszabaduljunk valamitől, hanem, hogy férjen újabb.

A régiek is velünk maradnak, csak jöhetnek melléjük újak. Akár képzel valaki ilyet kínjában, akár nem, azt jó, ha tudja, hogy a gyűlölet sajnos akkor is velünk marad, ha kegyelmet kap ez az ország, és a felelősöket egyszer számon kérik. Már túl mélyre van plántálva a harag. Túl sok ember hitte el egészen, szívből, hogy joga és lehetősége van bántani, megalázni más országból jött embereket, vagy szerinte másmilyen polgárokat, esetleg másként gondolkodó magyarokat. Hiába vezetik el a fő ideológust vagy a párttagkönyves uszítót, hiába kérik számon, kit mennyire, ki mennyire lopta, árulta el és ki azt, ami közös. A bőrszagú dobozok akkor is akkorák lesznek, mint Habony Árpád, életnagyságú élő harag, mint egy háromszoros kendóbajnok, borzalmas gyűlöletládák, forr bennük a genny.

Magyar ember a magyar embert örökre, visszavonhatatlanul.

Hiába esik szét Mészáros Lőrinc birodalma, lepi be a gaz a stadionokat, a második, harmadik, hatodik „akasztói” pályát, bontják le a kerítést, és lesz rendes haza, emberhez méltó egészségügy, magyar elméhez illő oktatás, CEU meg EU, hiába igyekeznek a szomszédaink, és a már megint elárult, demokrata elvbarátaink úgy tenni, mintha ez megint csak egy botlás lett volna, ahogy ezer éve mindig.

Itt marad a gyűlölet. Mi nem fogunk, nem tudunk és nem is akarunk megbocsátani egymásnak, a sérelmeink sora végtelen, az idő igazából sebekből áll, nem percekben, hanem sérülésekben mérjük. A megbocsátás Krisztus dolga, nagyjából afféle botorság, minthogy szét kellene osztani a gazdag ember vagyonát a szegények között.

Hát Istenek vagyunk mi?

És mégsem lehet nem reménykedni, nem hinni benne, ahogy istenben: ok és bizonyíték nélkül, hogy ez a nép nem erre való. Hogy képes jobbra, másra, és a legrosszabb ösztönök állandó ingerlése, az állatias mélységek keresése csak néhány hatalomra került, egyre jobban megtébolyuló gonosztevő fondorlata. Hogy ennek a népnek a fröcskölő, üvöltő gyűlölet nem a sajátja, hogy emberi kondíciók mellett nem az az elsődleges vágya, hogy másban kárt tegyen, fenyegetőzzön, üldözzön, hogy arra vágyjon, rettegjenek tőle. Hogy számára a bosszú a meg sem történt sérelemért is jogosnak tűnjön.

Hát csak nem lehet, hogy annyi szív hiába. Vagy mégis? Nyugodjak meg, lehet?



GRECSÓ
KRISZTIÁN
Szerzőnk az Élet és Irodalom munkatársa

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!