Ez a címe, egy kilencszáznegyvenegyes elemi iskolás bizonyítványban olvastam. Akkoriban ez a fontos szöveg az értesítők része volt, odanyomták a bizonyítványok utolsó oldalára; hasznos írás, szép és szigorú. A Szükséges tudnivalók két sűrűn telenyomott oldalon foglalta össze, mit kell tudni egy kisdiáknak az életről.

  <h1>Szerzőnk az Élet és Irodalom hetilap munkatársa
</h1>-
  <h1>Szükséges tudnivalók</h1>-

Szerzőnk az Élet és Irodalom hetilap munkatársa

- – Kép 1/2

Korszerű dolgozat, sőt, szinte utópisztikus, az a helyzet, hogy még mi nem tartunk ott, nem járunk lélekben annyira elöl, ahová akkoriban már eljutottak. A szöveg konkrét ügyekkel is foglalkozik: „Nem szabad a lakásban köpködni, mert a köpés undorító”, de ennél általánosabb bölcsességek is vannak benne: „Különben minden betegségben legjobb orvoshoz fordulni” (kiemelés az eredetiben).

Egynémely ügyben már fölzárkóztunk, de többnyire még távol az üdvös cél.

Legjobban a szegénységgel szemben mutatott cinizmus és gyűlölet ügyében állunk. „Még a legszegényebb ember is táplálkozhatik jól.”, írta egykoron a bölcs oktatáspolitikus; éhező magyarok százezreinek üzent. Miskolc igaztekintetű alpolgármestere ugyan nem ilyen csinos magyarsággal, de elmondta a maga dadogós axiómáját, majdnem elért az elemi bölcsességnek eme magasába… De nem, azt hiszem, mégsem. A Szükséges tudnivalók ugyanis ezt írja: „Mert nem az a jó táplálkozás, ha valaki finom ételt eszik, ami legtöbbnyire nem is tápláló, vagy nagyon sokat eszik, amitől beteggé lesz, hanem az, ha valaki rendesen él…”. Miskolc második embere még nem érti mélységben a szegények megalázásának logikáját. Hiszen akkor elég lett volna ennyit felelnie az utolsó, mindent eldöntő (negyvenhétezres) kérdésre: „igen, ki lehet jönni negyvenhétezer forintból, ha valaki rendesen él”. Lám, a múlt hozománya így lesz a jövő öröksége. (Erre a gondolatra fölhívnám a figyelmüket, múlt hozománya versus jövő öröksége, ne szaladjanak el sietős felszínességgel mellette, ízlelgessék, gondolkodjanak rajta.)

A Szükséges tudnivalók leghosszabban az alkoholt szidalmazza, azzal indít, azzal zár, keretes a szerkezet. Mindennél jobban félti a jövő generációt a léhaságtól: „A szeszes italban nincs semmi tápláló erő. Aki pedig mértéktelenül issza, annak az eszét veszi el. Pedig mindenkire ez a sors vár, aki nem ura az akaratának és rákap az ivásra. Mert úgy van azzal az ember, mint tolvaj a lopással. Az is először csak tűt lop, később elviszi az ökröt is.” Itt az írás az Írás retorikájával dolgozik, metaforahasználata pontos, érzékletes, a képek erősek, mélyen bevésődnek az olvasó agyába – ma is ilyen szövegekre lenne szükség. Az olvasó érezze, a folyamat irreverzibilis, az ivás fátummá nehezül, a lopás pedig tűtől ökörig tart. Talán a végpontokat lecserélném, a ma alkoholistái gonoszak, nem varrnak, nem hímeznek, de különben kár lenne újat fogalmazni e remekmű helyett. Ha a jövő héten alakul a szentéletű és tiszta tekintetű magyar családokért még egy dolgos társaság, amely közleményt kíván kiadni, kár lenne bajlódni a fogalmazással, mikor ilyen kitűnően vonatik le tanulság: „Ráadásul elvész a becsülete, mert izgága, kötekedő emberré lesz, azonkívül, mert soha sincs eszénél, minden rosszra könnyen hajlik.”

A következő, a bekezdés záró mondatában bujkál kicsike földszagú szakralitás is. „Még koldusbotra sem támasz­kodhatik, mert mindenki megveti, mint akinek saját hibája akasztotta nyakába a koldustarisznyát.” A szkeptikusok azt mondhatják, ez a faragott filozófia még a jövő. De azt mondom, csüggedtségre nincs ok, szerencsére már nem a távoli, e hazában más sokan ismerik és használják az afféle fordulatokat, hogy valaki a „saját hibájából nyomorult”, és ezeket az embereket ők ezért meg is vetik.

Minden szövegnek van gyöngéje. Bár a Szükséges tudnivalók fölolvasható iskolában, békemeneten, jó tanmenet elejére, illő rámában szögezhetik gimnázium falára, és egy magasztosabb évzáróra is el tudom képzelni – de csak kiegészítéssel!

Sajnos a dolgozat gyanúsan hallgat a házasság előtti szexről. A léhaságtól óvja az ifjakat, de az erkölcstelenségtől nem.

Pedig a házasság előtt szex olyan a fiataloknak, mint kezdő asztalosnak az éles gyalu: gyorsan elfaragja vele a fát, és a végén még az ujját is megsebzi. (Ennél a gondolatnál is időznék a maguk helyében, nem az én dolgom, de egyszeri olvasásra nem lehet fölfogni!) Amíg szerszámának nem mestere a deák, használjon tompa gyalut, akkor nem kopik el a fája… És így tovább, ebben a stílusban, nem baj, ha nem ennyire allegorikus, nem muszáj végigvinni az egész gondolaton a metaforát, föloldhatják konkrétabb dörgedelmek is, fontos, hogy a hátrányos következményekre (kiégés, lelki elhasználódás, szüzesség visszavonhatatlan elvesztése) hívjuk föl a figyelmet.

Ez lesz jó a magyar ifjúságnak.

Aki meg nem így gondolja, az csak aggódjon tovább. Mert a fiatalok tényleg bajban vannak, nem éreznek határokat, nem akarnak tudni semmiről, és olyan reménytelenül veszélyes helyzetek találják meg őket, amelyeket még felnőttként is nehéz kezelni. És valóban kiégnek, elhasználják magukat, tönkremennek, beelőzve tönkrement generációkat. Bolond proklamációkkal, kétségbeejtő marhaságokkal viszont csak arról győzzük meg őket, amiről különben is meg vannak már győzve: nem érdemes hallgatni ránk, nincs mit tanulni tőlünk, mert saját magunkat sem értjük, és nem vagyunk méltók a figyelmükre. Ennél nagyobb a baj. Tényleg ezt akarjuk?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!