Ha megjön az étvágy

Csak ült a hokedlin, néha billegett, tekintete a semmibe révedt. A hírolvasó hangja lágyan búgott fülébe, duruzsolt, akár a tegnap esti parázs. Ám a sparhelt tüze már hajnalban kihűlt, az asszony szája pedig sírásra görbült. Ekként talált rá Jankó, gyűrött arccal, kócos hajjal, majd amikor odalépett hozzá, és gyöngéden átkarolta, így szólt:

– Teát vagy kávét innál? 

Römi néni urára emelte vizes tekintetét. Olyan hálával nézett rá, hogy Jankó szíve nagyot dobbant – az asszony talán mégis szereti –, de a remény már csak olyan, mint a foszló felhő.

– Pálinkát, te szerencsétlen! – krákogta Römi néni. – A karcos barackból. És magadnak is töltsél, mert mondandóm van.

Jankó eloldalgott. A vitrinből kiemelt két kis poharat, megtöltötte. Úgy állt, hogy az asszony ne lássa, magának kétszer is borított. Fájó szívre már a mozdulat is gyors orvosság.

Amikor visszatért, asszonya kezébe adta a poharat. Széket húzott magának, és mire koccintásra emelte volna kezét, Römi néni már garatra küldte a párlatot. 

– Na, arról volna szó – vette át a kezdeményezést az asszony, és még csak bele sem borzongott az ötvennégy fokos barackáldásba –, hogy elindulok a főpolgármester-választáson.

Jankó kezében megállt a pohár. Úgy nézett feleségére, mint aki most lát először magyar kisnyugdíjast. 

– De mi nem is lakunk Budapesten – próbálkozott a maga módján, vagyis halkan, lemondóan, beletörődve, visszafogottan, és bár még ki sem itta poharát, máris úgy érezte, újra töltene.

– Hát aztán! – csattan fel az asszony. – Mióta számít az bármit is?! A lényeg, hogy ki kell törni a kisnyugdíjas létből. Mert mink van nekünk, Jankó? 

– Szép életünk, csöndes, nyugodt… – mondta a férfi, de amikor látta, hogy Römi néni megrezzen, tempót váltott. – Rózsi, a kövér koca, tyúkok, veteményes, no meg a dió…

– Mind semmi. Semmi, Jankó! – replikázott Römi néni. – Rózsinak ez az utolsó tele, már ha lesz tél egyáltalán. A migránsok örök forróságot hoztak Európára. A tyúkok nem tojnak, a zöldség száraz, a diót pedig zabálja valami féreg. Már csak egy helyen van pénz, Jankó. A politikában. Olyan az, mint a bank, amelyik folyton emeli a betéti kamatokat. Anélkül, hogy egyetlen fillért is beleraknál. 

Jankó elámult a szavakon.

– Ha te is néznéd a parlamenti közvetítéseket meg a kormányinfót, tudnád, hol a helyed – folytatta Römi néni. – Ennél jobb élet ma nincsen. Ha valaki politikusnak áll, annak garantált a jólét. Sok utazás, költségtérítés, mentelmi jog, rendszeres béremelés. Nem holmi tízezer forintos Erzsébet-utalvány, az is csak választás előtt, hanem kiemelt, alacsonyan adózó magas jövedelem. Ha okosan csináljuk, és eszünk nekünk is van annyi, mint azoknak, maholnap lehetne tízezer gömbölyű Rózsink, és ha ezret levágnánk közülük, még mindig maradna tízezer. Mert manapság ilyen csodákra képes a gazdaság. És a Rózsi mellé az ilyeneknek, mint mi, jó motor is járna. Lízingbe! Neked már régen olyan szép, szűk öltönyben kellene járnod, mint azoknak a helyre kis minisztereknek meg államtitkároknak. 

Jankó letekintett termetes pocakjára, és éppen szólni akart, amikor az asszony a poharára bökött. 

– Hozzál még!

Jankó töltött, Römi néni pedig egyre jobban belemelegedett. 

– Ha mi ketten összefognánk, Jankó, nem állítana meg minket senki. Se Tarlós, se Puzsér, se Karácsony. Átgázolnánk a puhákon. A programom egyszerű, jól átgondoltam, egész éjjel ezen járt az agyam: minden nyugdíjas szüljön még egy gyereket! Ha ez nem menne, mert elnézve téged, Jankó, lássuk be, biológiailag erre nincs sok esély, felállítanám a Nemzeti Donor Központot. Ott minden állami vezető leadhatná örökítőanyagát, és Istenemre mondom, a magyar anyák csillogó szemmel állnának sorban kapuja előtt. Szerinted lehetnék Novák Katalin helyettese? Szép kocsival járnék, tiptop kosztümben, a faluban meg végre köszönnének azok a büdös kölkök, hogy csókolom, Römi néni helyettes államtitkár…

Jankó megtörten állt fel a székről, és a barackpálinkás üveg felé nyúlt. 

– Igyál, vedeljél csak! – hallotta asszonyát a háta mögül, aki kipirult arccal folytatta mondandóját. – De jobban tennéd, ha önként jelentkeznél tudósítónak, felajánlanád szolgálataidat a központosított kormánymédiának… Miért, szerinted számít bármit is, hogy tudsz írni vagy sem, te mihaszna?! Végre találnál magadnak valami értelmes elfoglaltságot, amit rendesen meg is fizetnek. Kezdetnek írhatnál arról, hogy Béla, a kocsmáros miket mond esténként a kormányról. Elvégre mégiscsak tűrhetetlen, hogy aki az italt méri, nincsen tisztában azzal, hol a helye. De előbb még menjél, vegyél tőle ebből a barackból, mert ez valami fenséges! Visszafelé pedig hozzál valamit ennivalót, mert megjött az étvágyam!

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!