„Lehet pezsgőt mondani” – kommentált ironikusan a 24.hu című hírportál, miután a Hivatásos Labdarúgók Szervezete nyilvánosságra hozta: nő a labdarúgó NB I nézőszáma. Pontosabban a HLSZ azt közölte, hogy átlagban „közel kétezerrel több jegy fogy” az FTC mérkőzésein, ennek következtében a látogatottsági középérték 3000 fölé emelkedett az úgynevezett első osztályban.
A 3000 persze egyáltalán nem bűvös határ, de a magyar futball utóbbi silány évtizedében még ezt is csak egyszer-kétszer sikerült átlépni. A HLSZ szerint kétszer – 2010-ben és 2012-ben –, más források viszont a 2010- es érdeklődést meccsenként nem 3048-ra, hanem 2956-ra teszik. Amúgy mindegy, hiszen mindenki tudja, hogy e számok nem az érdeklődés fokozódására, hanem az elfordulásra utalnak, hiszen akár 3217, akár 2879 az átlagos nézőszám, sokkal inkább lesújtó, mint derűre – pláne melldöngetésre – okot adó az adat. Ráadásul erős kétségünk lehet a mutató hitelességéről; a Kisvárda felcsúti vendégjátéka után például 589 nézőről számolt be a Nemzeti Sport és 400 szurkolóról a távirati iroda, majd egy drukker nem volt rest, s dokumentálta a Facebookon, hogy mindösszesen hatvanegyen lézengtek a lelátókon… Ki tudja, hány efféle kozmetikázás történt már ebben az évadban (is), amelynek emlékezetes pillanatai közé tartozott, hogy Marko Nikolics, a Vidi edzője megrótta a székesfehérvári szurkolótábort, amiért az csupán 696 emberrel képviseltette magát a Mezőkövesddel vívott találkozón.
A feddés ellenére a nemzetközi klubtornák hatévente egyetlen magyar csoportkörös reprezentánsának, a csütörtökön Szalonikiben nyertes Vidinek az NB I-es nézőátlaga 1233; 871-gyel kevesebb, mint az előző évadban. Pedig a korábbi 2104 sem volt világszám… Ahogyan az egész hazai mezőnyre érvényes 3217 is közepes „eredmény”. Nem, nem a világon, hanem a környezetünkben: Ausztria első osztályú bajnoksága 6394, Ukrajnáé 3860, Romániáé 3567, Horvátországé 2948, Szerbiáé 2044, Szlovéniáé 1195 nézőt vonz mérkőzésenként. (A szomszéd országokban nem is ígértek meccsenként tízezer embert 2020-ra, mint nálunk.) Ám a színvonalat illetően ez is csak általában beszédes, olykor semmit nem mond, gondoljunk a horvát válogatott vb-ezüstérmére vagy arra, hogy a magyar nemzeti együttes legutóbb abban az Észtországban „rabolt” pontot, amelynek bajnoki nézőszámátlaga 282…
Noha mifelénk soha nem látott hévvel fújják a rózsaszín ködöt, van miért borongani. Egyebek közt azért is, mert húsz évvel ezelőtt – az 1-12-es magyar–jugoszláv vb-pótselejtező felejthetetlen évadában – 5757 volt az átlagos nézőtéri forgalom az NB I-ben. Arról már nem beszélek, hogy a magyar futball szebb korszakaiban a „fakók” (azaz a második csapatok) mérkőzéseinek többségén nem ment ötezer alá a nézőszám, és emlékszem efféle tudósításra is: „NB I tartalékbajnokság. Dunaújváros–FTC 0-3. Dunaújváros, 13 000 néző.”
Aki nem hiszi, járjon utána…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
