Egy demokrácia erejét lehet lemérni azon, hogyan bánik a gyerekekkel, akiket a sors rábízott. Akikkel nincs más, aki törődhetne, csak az állam. Lemn Sissay állítja ezt, aki ezen az alapon Margaret Thatchert, gyerekkorának brit miniszterelnökét tekinti anyjának.
Ma rangos író, a Manchesteri Egyetem első embere (kancellárja). Nem volt elragadtatva Thatcher mamától. Ő maga állapotos etióp édesanyjának hasában érkezett Angliába. A mamát a hatóságok arra kényszerítették, hogy a születés után adja át nekik gyermekét, hiszen nem tudná felnevelni. Thatcher asszony nevelőszülők képében, később bentlakásos intézetként látta el feladatát. Sissay egy sor munkája szerint elkeserítő módon. Azt is lehetetlenné tették, hogy gyerekként kapcsolatba kerüljön édesanyjával, aki ma ENSZ-alkalmazottként végez fontos munkát.
És lám, Sissay milyen sokra vitte. Ő maga is gyakran említi, hogy kultúránk „odavan” az árvákért, a szülők nélkül nevelkedőkért, Mózestől Hamupipőkén át Twist Olivéren keresztül Harry Potterig. De ettől még senki ne higgye, hogy rendben van a sorsuk.
Mit szólna, ha olvasta volna előző lapszámunkban Csejtei Orsolya börtönbabákról szóló riportját? Egy írást, amelynek – hősnőnket állami gondozásba űző szülein kívül – minden szereplője tiszteletre méltó. És mégis: kisgyerekével az egyik barátnőjénél lakik tizedmagával albérletben. A legnagyobb vágya, mondta a riportban, hogy legyen egy hely, ahol ketten lehetnek a gyerekkel. Világéletükben nem volt még ebben részük.
Ne kérdezzünk most vissza, hogy miért rontotta el az első lépéseket, mert nagyon elrontotta, hogy miért szült, amikor nem volt hova, ne kérdezzünk meg semmit, amire ő nem mondhatna mást, mint hogy nem tudta, jót akart… Úgy került ki az életbe, hogy az egyelőre ennyire volt elég. De küzd.
Huszonháromezer gyerek szorul ma Magyarországon az állam gondoskodására. Rengeteg jó szándékú, a lelkét nap mint nap a gyerekekért kitevő hivatásos és segítő ember áldozatvállalása kell ahhoz, hogy legalább ezen a szinten működjön a rendszer. Amely gyakran mégsem ad lehetőséget arra, hogy szeressék, hogy hálásak legyenek neki, akiken segít. Ez a szisztéma éppen úgy áldozat, mint azok, akiket oltalmaz
A társadalom ugyanis nagyüzemben termeli az állami gondozottakat, és szűkmarkú a segítésben. Nem akadályozza meg, hogy gyerekeket anyagi okokból – értsd: szegénység – kiemeljenek a családjukból. Jog szerint ezt nem tehetnék. De ha nincs olyan szociális rendszer, amely a felszínen tarthatná a süllyedőket, még mindig ez a megoldás. De miért nincs? 2012-ben 1020, a következő évben 1300, 2015-ben már 2335, újabb egy év múltán 3474 családot, tavaly több mint 3600-at lakoltattak ki tartozás miatt. A korábban járó normatív lakásfenntartási támogatást és adósságkezelési szolgáltatást 2015-ben megszüntették. Sokkal nehezebb már segítő pénzhez jutni, pedig szakemberek szerint a legtöbb esetben ez segítene. Nem a szeretet hiányzik a gyereküket elvesztő szülők többségének életéből, hanem a pénz.
Mit kezdjünk az olyan történetekkel, mint a két gyereket nevelő Bóta Györgyé, aki az édesapja temetésére kapott hetvenezer forint önkormányzati támogatást nem tudta visszafizetni, ezért kilakoltatták?
Alig vannak eszközei az országnak, illetve az önkormányzatoknak. (Akkor persze legalább ne ártsanak.) Szociális – a méltányosság szempontjai szerint elosztható – bérlakásépítés szinte nincs. És nem is tervezik, hogy legyen. A lakhatás magánügy. Csakhogy így az ország majd’ a fele számára az élet nem megoldható. A lakásárak a felső középosztály gazdagodásával arányosan nőnek, és épp ilyen ütemben válnak megfizethetetlenné a többieknek. Egy bizonyos – és nem is túl alacsony – szint alatt már szinte mindegy, hogy valaki állami gondozásból vagy otthonról szabadul.
Friss amerikai – de nem helyspecifikus – felmérés bizonyítja, hogy a lakásárak növekedésével arányosan csökken a születési ráta. Nálunk ez átvezethető a lakbérekre is. Már csak ezért is valahol fel kellene oldani az ördögi kört, amiben szédelgünk. Ha van jó állásod, fizetésed, beszállhatsz a lakáspiacba, de ha nem volt gyerekként jó lakásod, nem lesz jó fizetésed, állásod sem, és nem szállhatsz be a lakáspiacba sem. Inkább ki.
Okos szavaink vannak: például házasodik. Benne a ház. Házasélet… Idegondolkodhatjuk a hazagondozást is. Így nevezik a folyamatot, amelyben az állami szolgálatok felkészítik az érintetteket arra, hogy a gyerek visszatérjen a családjához. Roppant ritka eljárás. És a szó, a helyzet sajnos kettős jelentésű.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
