Gál András Leventének már a nevére is valószínűleg csak a jobb memóriájú belpolitikai újságírók emlékeznek (az arcára pedig még ők sem), pedig egykor ő töltötte be a jó kormányzásért felelős kormánybiztosi pozíciót.

 

2012. szeptember elsején távozott a hivatalából, azzal az indoklással, hogy a „Jó Állam fejlesztési koncepció” immár (hangsúlyozzuk: 2012-ben) megvalósult, neki tehát nincs több teendője. Aki esetleg abban a tévhitben élne, hogy a jó kormányzás, illetve a jó állam nem több az Orbán-kabinet bullshit szótárának unásig koptatott, tartalmatlan kifejezésénél, az engedjen meg nekünk egy rövid közpolitika-elméleti kitérőt. Nem mástól, mint az Államkutatási és Fejlesztési Intézettől (ugye, milyen hihetetlen, hogy mi mindenért lehet ebben az országban állami fizetést húzni?) tudható, hogy „A közjó absztrakt normarendszerének érvényesítése érdekében az államnak kell értékteremtő és értékvédő szerepet vállalnia a politikai, gazdasági és társadalmi szférákban. Az állam egyedi pozíciója folytán képes arra, hogy saját területén – a különféle szabályok és normák intézményesítése, valamint központilag irányított szervei révén – biztosítsa a társadalom teljes körű koordinációját, a közjavak megőrzését és gyarapítását, a közszolgáltatások ellátását, a felelősség és elszámoltatás érvényesülését. A Jó Állam fogalma a közjó és a közszolgálati etika normáira támaszkodva szorosan összekapcsolódik a jó kormányzás és a jó közigazgatás fogalmával.”

Ha jól értjük tehát, a kormányzás akkor tekinthető jónak, ha a fenti funkciókat megvalósítja. Mindezt pedig azért tartottuk fontosnak előrebocsátani, mert összefutottunk egy információval, amely harcedzett híriparosként is sokkhatással volt ránk. Az Index híre szerint többek között egy budapesti fideszes parlamenti képviselő, volt államtitkár és miniszteri biztos, egy korábbi fideszes agrárminiszter közeli rokona, egy jogerősen elítélt exfideszes polgármester, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő egyik igazgatója, egy jelentős állami megrendelésekkel kitömött útépítő cég tulajdonosa, egy vidéki fideszes önkormányzat városgazdálkodási osztályvezetője és egy szabolcsi kisváros járási hivatalvezetőjének felesége is nyert azon az uniós finanszírozású pályázaton, amelynek segítségével elvileg falusi szálláshelyeket kellene létrehozni, élénkítendő a turizmust és a helyi gazdaságot. (Azért fontos rögzíteni, hogy elvileg, mert a gyakorlatban ezek a pályázatok úgy működnek, hogy az eredeti funkciót csak öt évig kell fenntartani, utána az EU-pénzből épült dácsa akár magántulajdonú családi házzá is átminősülhet, vagy el is adhatja azt a nyertes.)

Lelkiismeretes újságírónak tartom magam, nem szeretek elhamarkodottan ítélni, ezért az első betűtől az utolsóig elolvastam a Jó Állam fejlesztési koncepciót, hogy megtudjam, valóban dolga-e a – 2012. szeptember elseje óta definitíven jó – magyar államnak, hogy különféle állami stallumokkal és közpénzes megbízatásokkal alaposan kistafírozott kormánypárti káderek lakáshoz juttatását tízmilliós nagyságrendben támogassa (egy-egy sikeres pályázó jellemzően 50 millió forint körüli összeget kapott), de semmi hasonlót nem találtam benne. Persze az is lehet, hogy rossz helyen keresgéltem, ezért az uniós támogatások célrendszerét is újra szemügyre vettem (immár sokadszor: annak idején, a 2004- es EU-belépésünkkor diplomát is szereztem belőle), hátha korábban nem figyeltem eléggé. A szóban forgó VP6-6.4.1-16 pályázatot az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból pénzelték, amely az ún. strukturális támogatási keretek közé tartozik, és „az EU vidéki térségeire jellemző kihívások kezeléséhez járul hozzá”. A strukturális típusú támogatásokat öt fejlesztési cél érdekében folyósítják az uniós intézmények (és biztosítják az európai adófizetők). Ilyen cél a kutatás és innováció, a digitális technológiák fejlesztése, az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaság kiépítése, a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás, illetve a kisvállalkozások segítése. A vidéki szálláshelyek építését némi jóindulattal talán be lehet sorolni az ötödik cél alá – bár ehhez is jelentős képzelőerő kell –, olyan embert viszont valószínűleg sosem találnánk Brüsszelben, aki elhiszi, hogy mondjuk az 1800 lakosú Bócsán felpörög a gazdasági élet és az idegenforgalom attól, ha a jelzett támogatásnak köszönhetően kilenc(!) vendégház létesül, közülük kettő a fideszes polgármester rokonságának érdekeltségében. Bócsa egyébként ugyanúgy távol fekszik a vidéki turizmus járt útjaitól, mint a 2600 lakosú Nyírmeggyes, ahová öt szálláshelyet hozott a tavaszi választások előtt a gólya vagy a Mikulás (kinek-kinek meggyőződése szerint). Ez azért jelenthet gondot, mert még Magyarországon is ritkaságnak számít, hogy az emberek azért nem mennek valahová, mert nem találnak megfelelő szállást (van ilyen is, de jellemzően a legfrekventáltabb célpontok, például a Balaton esetében) – inkább a látni- vagy a tennivalók hiánya okozza a mérsékelt érdeklődést, amin aligha fog változtatni a pártközelben lehulló pénzeső.

Ha valakiben netán az merülne föl, hogy a kormánypárt a szóban forgó pályázat kapcsán (is) klientúravásárlásra illetve -kifizetésre használta a közpénzt, azt leginkább csak azzal tudjuk megnyugtatni, hogy a fentebb már emlegetett 2012-es időpont óta, amikortól Magyarország hivatalosan is jó állam lett, az Orbán-kormány pedig – papír szerint – jó kormányzást folytat, mindez szerencsére fogalmilag is teljesen kizárt. Hiszen ha nem így lenne, hogyan biztosíthatná a mi jó államunk a definíciónak megfelelően a közjavak megőrzését és gyarapítását, valamint a felelősség és az elszámoltatás érvényesülését?

Címkék: A7 - heti abszurd

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!