Tollat ragadott egy polgármester, aki ifjú korában a Fidelitasban játszott, így aztán érthető, ha sportos cikkében ekképpen írt: „A sportpolitika milliárdokat költ a látványsportokra, elsősorbana labdarúgásra, abban a reményben, hogy a kulturált, korszerű, kényelmes stadionokba szívesebben jár ki a néző. Mindeközben az MLSZ átgondolatlan és igazságtalan büntetőrendszerével kontraproduktívvá teszi az egészet, mert hiába a sok új vagy felújított, kibővített, modernizált aréna, ha a nézők tömegeit kitiltják onnan csak azért, mert a hibás koncepció miatt valamiért nem tudják kiszűrni a notórius rendbontókat.
Az üres stadionok pedig tovább gerjesztik a társadalomban kialakuló futballellenességet és stadionfóbiát. Az üresen tátongó lelátók ugyanis nem igazolják a törekvéseket, legyenek bármilyen jó szándékúak és előremutatóak is.”
A városatyának szólni kellene, hogy nézők tömegei hosszú ideje nincsenek a magyar futballban.
Újpesten például már a Szendrei-, Kovács József-, Tóth József-, Kardos-, Törőcsik-, Fekete-féle, „kölni” érában is csak nyolcezer szurkoló előtt játszották a nevezetes KEK-mérkőzést (3-1), amelyen a táncos „Törő” rettenetesen megpörgette a szédült partner benyomását keltő Paul Steinert. A „kölniekkel játszó lila tüneménynek”, ahogyan ragyogó kollégám, a fiatalon elhunyt Szabó Ferenc fogalmazott a ma már szintén nem létező Népszabadságban, immár harmincnégy esztendeje. Azóta régesrég eltűntek a Szendreihez, Kovácshoz, Tóthhoz,Kardoshoz, Törőcsikhez, Feketéhez akár csak megközelítőleg is hasonló játékosok, a szurkolók pedig olyannyira megfogyatkoztak, hogy a „jó szándék” és az „előremutató” jelleg ellenére az NB I átlagnézőszáma jelenleg 2714.
A legutóbbi bajnoki fordulóban Pakson 842-en, a hazai labdarúgás vidéki katedrálisában, Felcsúton pedig hétszázan gyűltek egybe, s a kulisszák tekintetében amúgy is az a labdarúgás 21. századi magyar válfajának a jellegzetessége, hogy totál képet mutat az NB I-esnek mondott mérkőzésről a televízió, és szektorok sokaságában ember nincs a lelátón. Szövetségi retorzió nélkül is úgy fest, mintha zárt kapuk mögött kellene megtartani a meccset…
Ez így volt már az Andorra, Luxemburg kombó előtt is, az utóbbi évtizedek megannyi kudarca között is páratlan páros blamázs után pedig végképp nem csodálható, ha a művészmozikét idézi a látogatottság. Nem a szankciók kirovása, hanem az akciók elmaradása miatt. Ha lesz labdarúgó, lesz játék. Ha lesz játék, lesz közönség.
Amíg csak stadion van, futballista nincs, illúzió visszahozni a polgármester ábrándját, „a mérkőzések régi hangulatát, eseményjellegét”.
Labdarúgás nélkül csupán K, N és S szektor van. K, mint kongó; N, mint néptelen; S, mint sivár. Ugyanolyan üres, akár a hazai labdarúgás köreiből dekádok óta áradó mindenféle hivatalos duma.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!