Politikai síkon – törvényileg és szóban – hallatlanul heves harc folyik a gazdasági bevándorlók ellen, de a kormány stratégiai ágazatában, a sportban még vannak rések a bástyán, nem ártana az éberség, elvtársak.
E héten például Nátrán Roland, az asztalitenisz- szövetség elnöke jelentette ki, méghozzá a legszorosabban vett értelemben állami televízióban, hogy „napirenden van ázsiai játékosok honosítása”. Kézilabdában már régóta zajlik a külföldieknek a nemzetvédő folyamatokkal szembemenő alkalmazása, sőt a magyar férfi kézilabda-válogatottban az Európa-bajnokságon feltűnt az iszfaháni születésű, nemrégiben még az iráni felnőtt válogatottban szereplő Iman Dzsamali, bár nem a játékával, hiszen a meggyötört néző azon is tűnődött: az Eb-n az ellenfeleknek rendre kínosan asszisztáló együttesbe ugyan miért kellett bevonni a perzsa komát? Elvégre azt jó magyar emberekkel is simán el lehet érni, hogy sorozatban nyolc-tíz gólos vereséget szenvedjen a csapat, akarom mondani, a gyülekezet.
De igaz, ami igaz, egyelőre keveseket honosítunk, a kézilabdában főként szerződtetünk: Győrött például Alstadot, Amorimot, Grimsbőt, Lökét, Veszprémben Ilicet, Palmarssont, Ugaldét vagy Zeitzet. A jelek szerint azonban az efféle beözönlés nem tesz jót a stratégiai ágazat eminensnek vélt részének, a kézilabdának, mert a Los Angeles-i olimpia 1984-es bojkottja óta nem fordult elő, hogy sem a női, sem a férfi válogatott nem vett részt az ötkarikás játékokon. Rióban viszont egyetlen honfitárs kézilabdás sem koptatja a parkettet. Napjaink reneszánsz embere, a pártja kommunikációs igazgatójaként, Józsefváros polgármestereként, az FTC alelnökeként is felbukkanó Kocsis Máté nem a legprímábban debütált a kézilabdaszövetség elnökeként, és van bennem némi aggodalom, mi lesz a mindössze olimpiai és világbajnok, tuskirály Hegedűs Csabát lesöprő rezsibiztos irányította birkózókkal.
Ami viszont kétségtelen: ha itt-ott félretesszük a gazdasági bevándorlók elleni kérlelhetetlen küzdelmet, akkor csakis a magyar állampolgárság megadása és a letelepítés lehet a cél. A futballban például nem szabad megelégedni azzal, hogy – a mezőny létszámának felemelése miatt – negyvennégy hosszú esztendő után újra ott leszünk az Eb-n; a merjünk nagyot álmodni jelmondat jegyében az Európa-bajnoki cím közeljövőbeni elhódítására kell törnünk. Ehhez tizenöt-húsz első osztályú dél-amerikai labdarúgó honosítására és átcsoportosításra, a megejtően felkarolt, de sok hasznot idáig nem hajtó klubok és akadémiák „kitömésének” visszafogására lenne szükség. Az edzők tekintetében pedig már megkezdődött az átmenet: hogy más trénereket ne említsünk, Talant Dujsebajevtől Bernd Storckig vagyunk.
Pardon, a kézilabdával torkig.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!