A német Zöld Párt európai parlamenti frakciójának meghívására érkeztem Brüsszelbe, hogy ott kedden délután a magyar demokrácia mai állásáról előadást tartsak. Most is szorgosan készültem a feladatra, vázlatot készítettem, hogy annak logikáját követhessem. A dolgok azonban másként alakultak. Kiderült, csak 35 perc áll a rendelkezésemre, s így a felét sem tudtam annak elmondani, amit akartam, s a felét is le kellett egyszerűsítenem. De kiderült az is, hogy ez így volt jó. Saját véleményemet amúgy is ismerem, most módom volt mások gondolatmenetével is megismerkedni. A magyar felszólalók mindannyian vagy a Fideszt vagy a Jobbikot képviselték. Az én véleményemet egészen vagy részlegesen osztó hozzászólók más nemzetek képviselői voltak.
A magyar kormányt – folytattam – tévesen nevezik „konzervatív”-nak. Magyarország miniszterelnöke fülkeforradalomról beszél, erre alapozva teljesen új politikát, a múlttal való teljes szakítást hirdet. Ez élesen ellentmond a konzervatív szellemnek és gyakorlatnak. Egy jobbról végrehajtott álforradalomról van szó, elsősorban a retorika szintjén. Egyértelművé tettem: a kormány legitimitása kétségbevonhatatlan. A magyar választójogi törvény értelmében a szavazatok 54 százalékával egy párt a parlamentben kétharmados többségre tesz szert és bármit akarjon – valójában bármit –, keresztül is tudja vinni. Csak a többi hatalmi ág tudja ebben megakadályozni.
A kormányzó párt miniszterelnöke meg van győződve arról, hogy minden kérdésben gyorsan dönteni kell, s hogy csak az, amit ő eldönt, az egyetlen helyes döntés. Aki tehát ellenvéleményt fejez ki, az kerékkötő, okoskodó, hazafiatlan, nemzetellenes.
Tehát a miniszterelnöknek és pártja vezetőinek hamis koncepciójuk van arról, mit jelent a hatalom a demokráciában. Azt hiszik, ha egy párt kezében vagy inkább egyetlen személy kezében összpontosítanak minden hatalmat, akkor lesz igazán nagy a hatalmuk. Ez igaz lehet egy abszolút monarchiában, de nem igaz egy demokráciában. Egy demokráciában a hatalomnak széles bázisra van szüksége, a legkülönbözőbb nézetek és irányzatok, s főleg a legkülönbözőbb hatalmi ágak közötti, konfliktusokkal terhes együttműködésre. Éppen ezért nem lehet egy demokráciában hipp-hopp dönteni, egy nap alatt több törvényt tárgyalni és elfogadni. Egy demokráciában minden hatalom centralizálása köz- és önveszélyes.
Ezt a veszélyes játékot folytatja a Fidesz. Alig háromnegyed év alatt sikerült az összes többi hatalmi ágat (a kormány kivételével) hatalmától vagy teljesen, vagy részben megfosztani. Miután miniszterelnökünk rajong a fociért, egy futballhasonlattal éltem: azt hiszi, hogy ha egy csapat ellenfél nélkül egy kapura játszik, melyben kapus sincs, akkor majd ez a csapat jól fog játszani.
Magyarországnak volt három államelnöke, egy liberális és két konzervatív. Mind a hárman autonóm személyiségek, mindhármuknak voltak konfliktusai a mindenkori kormányokkal. A ma regnáló államelnököt ezzel szemben a miniszterelnök egy külföldi útján egyszerűen megnevezte. A pártjához tartozó konzervatív körök egy autonóm elnököt javasoltak, de helyette egy saját akarat nélküli bábfigura lett az állam első embere. Felsoroltam többek között az Alkotmánybíróság és a jegybank önálló hatalmának csorbítását, a magánnyugdíjpénztárak államosítását, s végül a sajtószabadság elleni támadást. A kormányfőnek a hatalomról való elképzelése lassan teljesen erodálja a fékek és egyensúlyok rendszerét.
Mindehhez szükséges a néphangulat folyamatos felizgatása, s képzelt ellenfelek ellen való fordítása. Ezt nevezem „populista” politikának. A populista politika fő stratégiája a „kriminalizálás”. Nem elég az elmúlt nyolc év politikusainak és pártjainak szidalmazása. Ez normálisnak is mondható, bár jobb lenne, ha a szocialista-szabad demokrata kormányok tényleges rossz döntéseiért viselendő politikai felelősségről beszélnének, mert ilyen rossz döntésekből is volt elegendő. De e helyett köztörvényes bűnözőknek akarják megbélyegezni a bukott kormányok tagjait. Miután a bíróság ma még független Magyarországon, igyekezniük kell. Hát igyekeznek is.
A filozófusok elleni két hónapon keresztül tartó, három napilapban, több hetilapban, három televíziós csatornán folytatott rágalomhadjárat is ebbe az akciótervbe tartozik. Több mint száz pályázat közül hatot vettek elő, csodák csodája, éppen liberálisok pályázatait. A liberalizmus szó ma Magyarországon szitokszóvá vált, undort kelt, ha azt mondják valakiről, hogy liberális, értsd: csaló, tolvaj, erkölcstelen és a többi. A filozófusok kriminalizálásán keresztül a szabad demokratákhoz akarnak eljutni. (Egy közbevetés, ami a brüsszeli előadás óta nyert értelmet: Széll Kálmán liberális volt.)
Mindehhez járul még a kulturkampf, az értelmiségi elit leváltása, illetve az ellenük folyó hangulatkeltés. Ez a kormánynak sem jó, mert csökkenti annak reputációját. Csak a szélkakasok, a talpnyalók profitálnak belőle.
Végül röviden rátértem a médiatörvényre is. Az egész törvénnyel az a legnagyobb bajom, hogy ettől kezdve nem a médiumok ellenőrzik a kormányt, hanem fordítva. Ha egy rádióállomás vagy egy sajtóorgánum rágalmaz, hazudik, akkor a független bírósághoz lehet jogorvoslatért fordulni. De erre a médiatörvényre nálunk még a kormányzó párt szempontjából sem volt szükség, mert a magyar emberek megszokták, hogy az erős kormányok nyelvét beszéljék, megszokták, hogy magukra öltsék a hivatalos színt, s így őrizzék meg magukat a jövőnek. (Ezért a mondatért a Magyar Nemzetben másnap rasszizmussal vádoltak. A gyengébbek kedvéért: a magyarság nem rassz, s én ugyanezt százszor elmondtam a magyar zsidókról.) A médiatörvény elleni második érvemre az alkalmat éppen az egyik Fidesz delegátusa, Schöpflin György hozzászólása szolgáltatta. Igaza volt, mikor azt mondta, hogy Magyarországon két narratíva (a történteket összefűző politikai elbeszélés) fut egymástól függetlenül, s ezek beszélő viszonyban sincsenek egymással. Igaza van. De el lehet-e ilyen körülmények között képzelni, hogy egy központi médiahatóság, melynek kivétel nélkül minden tagja és vezetője az egyik narratívában él és gondolkozik, majd objektíven fog egy sajtóterméket megítélni? Akkor sem tudná, ha akarná. Ezért van szükség, nálunk még jobban, mint másutt, politikai pluralizmusra. S végül, a médiatörvény Magyarországon túlmutató veszélye az, hogy utánozhatják. Ennek akar elébe vágni az európai és amerikai, a szólásszabadságot védelmező sajtó.
Az első hozzászóló Morvai Krisztina (Jobbik) volt. Leállíthatatlanul beszélt. Beszédének lényege az volt, hogy én egy olyan kormányt védek, mely lövetett a békés tüntetőkre és kínzásoknak vetette alá azokat. Erre azt válaszoltam, hogy ez fikció, azaz rémmese. Ha valaki azt mondja, hogy „lőttek rájuk” (angolul: shooting) senki sem gumilövedékre, hanem, joggal, éles lövedékre gondol. Nem mintha híve lennék a 2006-os események elbagatellizálásának, de erre senki sem kérdezett. (Hallom, hogy az Echo és Hír tv szerint azt állítottam volna, hogy senki sem sérült meg. Az angol nyelv nem ismerete nem mentség a hazugságra.)
Schöpflin György élesen kritizált, úgy, ahogy egy tisztes ellenfél tenni szokta. Amennyiben nem válaszoltam minden pontjára, elnézést, mások megtették helyemben, s magam részéről időszűkében voltam.
Hankiss Ágnes (Fidesz) hozzászólását nem nagyon értettem. Többek között arról beszélt, hogy számos családtagját ölték meg a holokauszt során. Magam részéről nem tettem említést antiszemitizmusról, még az antiszemitizmusra való rájátszásról sem. Pedig tehettem volna.
Bagó Zoltán szintén fideszes képviselő többek között azt mondta, hogy nem érthetem meg a magyar értékeket, mivel három évtizedig külföldön éltem. Ebben van valami. Ugyanis hagyományos demokráciákban éltem, és megszoktam az ottani politikai és polgári viselkedési szokásokat. Például azt, hogy barátságainkat nem politikai pártállás szerint választjuk, hogy amennyiben tudatlanságból valótlanságot állítunk, azt visszavonjuk, hogy igyekszünk ellenfelünket tisztelettel kezelni.
Elszoktam attól, hogy politikai igényeinkhez szabjuk a memóriánkat, hogy számon tartjuk, valaki mit mondott húsz évvel ezelőtt, ha ideológiánk vagy érdekünk úgy diktálja és elfelejtjük, amit tegnap mondott, ugyanezen motívumoktól vezettetve.
A magyar magát lovagias népnek tekintette. Ezt az értéket aligha láttam a teremben képviselni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
