A hét ebédje, a hét száma, a hét fűtője, a hét szundija és a hét bocsánatkérése.

 
 
 

A hét ebédje
Eljárást kezdeményez az Együtt Polt Péter legfőbb ügyésznél a jegybankos alapítványokat érintő törvénytelen tőkejuttatás miatt. Pápa Levente, az Együtt politikusa a Facebookon tette közzé a képet, amint együtt ebédel Matolcsy György jegybankelnök és Polt Péter. A kép alá ezt írta Pápa Levente: „Gondolom, megbeszélik, amit meg kell.”


A hét száma: 1 millió
forintot követel az ATV-től két kopasz férfi. Mindketten bent voltak a Nemzeti Választási Iroda épületében, amikor Nyakó István, az MSZP politikusa nem tudta időben leadni pártja népszavazási kezdeményezését, mert egy kopaszokból álló társaság akadályozta. A méltatlankodók szerint a csatorna kitakarás nélkül tette közzé a képmásukat, és ezzel megsértette a személyiségi jogaikat. Arról viszont továbbra sem nyilatkoztak, hogyan és miért kerültek oda a helyszínre, és miért foglalták el a termet, hiszen nem is adtak be kérdést, így ott sem lehettek volna.


A hét fűtője
Két év alatt 4700 tonna tűzifát hozott be Magyarországra egy vállalkozó. Ez önmagában nem lenne baj, ha nem mindig azzal a felkiáltással fuvarozta volna, hogy magáncélra lesz. Ez a mennyiségű tűzifa ugyanis mintegy 3000 köbmétert jelent, valamint azt, hogy – feltételezve, hogy telente tíz köbméter fát füstöl el egy ház – az illető legalább 150 ház tulajdonosa.


A hét szundija
Vajna András György meditál a hátrányos helyzetűeket foglalkoztató Premier Kultcafe megnyitóján. A 2015-ös Befolyás-barométer szerint a hollywoodi producer, a Korda Stúdió társtulajdonosa, kaszinótulajdonos, filmipari kormánybiztos a hetedik legbefolyásosabb ember Magyarországon.

 


A hét bocsánatkérése
„Félreérthető volt, tehát félre is értették. Persze, ha Orbán esetleg nem cigány származású, akkor tévedtem.” Ez is mutatja, hogy senki nem tud úgy bocsánatot kérni, mint a Blikknek Bakács Tibor Settenkedő, aki a Tilos Rádióban cigányozta le Orbán Viktort, s amiért fel is függesztették a műsorvezetőt és a műsort is. Mint utólag kiderült, Bakács pozitív diszkriminációnak szánta megállapítását.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!