Válogatás Heti abszurd rovatunkban.

 
Fotó: Vörös Szilárd

A hét képe
Magyarország ma a rendet képviseli az egyre inkább rendetlenné váló Európában – mondta Orbán Viktor miniszterelnök 2016. június 26-án a tisztavatási ünnepségen a Budai Várban.

A hét lebukása
Százezer forintot ígért egy nyomozó egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei járási osztályvezetőnek, ha egy magánszemély ingatlanjainak adatait kiadja neki a földhivatali nyilvántartásból. Rossz hír, hogy a hivatalnok nagyon gyorsan korrumpálható volt. A jó hír az, hogy már rács mögött van.

A hét pofára esése
A bíróság egymillió forintos sérelemdíj megfizetésére kötelezte a Fideszt, amiért egy tavaly májusi közleményében azzal vádolta a civileket, hogy politikai megrendelésre hamisítják az országba érkező menekültekről szóló adatokat. Aztán kiderült, hogy a civilek nem is hamisítottak adatokat, ahogyan azt a Fidesz állította.

A hét folklórja
„A kutya fáját, így neveljük mi az asszonyt! Nem főzött vacsorát? Adok én neki!” – csattogtatta karikását a betyár, majd a kormánytévé riporternőjének csípője köré kanyarintotta a bőrszíjat. Az MTVA szerint „a jelenetsor folklorisztikus geg, érdemes a helyén kezelni”. Aha. Ezek szerint lehet, hogy Balogh József fideszes képviselő is csak folklórkodott, amikor megverte a feleségét, amiért végül tíz hónap börtönbüntetésre ítélték – két évre felfüggesztve.

A hét száma
28 500

forint. Ennyi a magyar nyugdíjminimum összege.
Kilenc éve ennyi. Ennyi.


A hét dolgozója 
Anya vagyok és dolgozó nő címmel jelent meg interjú Rogán Cecíliával a Borsban. A cikk üzenetének lényege az, hogy ő is csak ugyanolyan, mint a legtöbb nőtársa ebben az országban, és hogy ő nem is celeb, csak egy feleség. Kíváncsian várjuk, hogy a Bors mikor jelentet meg interjút egy három műszakban dolgozó anyával, aki aligha celeb, a férje sem miniszter, és esélye sincs arra, hogy egy országos szépségverseny zsűritagja legyen.


A hét képe
Magyarország ma a rendet képviseli az egyre inkább rendetlenné váló Európában – mondta Orbán Viktor miniszterelnök 2016. június 26-án a tisztavatási ünnepségen a Budai Várban.


 

 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!