Válogatás Heti abszurd rovatunkban.

  <h1>Fotó: Zih Zsolt, MTI</h1>-
  <h1>Fotó: Ujvári Sándor, MTI</h1>-
  <h1>Aranysakál - Fotó: Kovács Attila, MTI</h1>-

Fotó: Zih Zsolt, MTI

- – Kép 1/3

A hét tudásbázis-megcsapolása 
Nemcsak az MTVA vezérigazgatóját, hanem kabinetjének vezetőjét és a műszaki igazgatót is lehallgatták sajtóinformációk szerint. Így persze azokat is, akikkel tárgyaltak, legyen szó politikusokról vagy üzletemberekről. Arról, hogy ki fülelt a drót másik végén, csak találgatni lehet, mint ahogy arról is, hogy mi érdekelte. Ez ügyben azonban vélhetően kevésbé volt fontos, hogy egy 100 milliárdból működő üzem milyen gazdasági lehetőségekkel kecsegtet. Többet nyomhatott a latba, hogy melyik politikus mit kért, melyik téma, ember volt kiemelten fontos számára, illetve mit és miképp tervezett tálalni a nyilvánosságnak a hírgyár. Ha úgy tetszik, a dezinformátort informálták le.


A hét pénzvesztése
Erősen vizsgálja az EU a magyar közbeszerzési törvényt, ugyanis a tavaly év végén szétmódosított jogszabály lehetővé teszi, hogy a magyar kormány uniós pénzeket is kiszórjon közbeszerzési eljárás nélkül (pontosabban felmenthet alóla cégeket). Ha az unió úgy találja, az Orbánkabinet nem sáfárkodhat kedve szerint a közösség pénzével, akkor támogatások milliárdjait nem utalja át. Lehet, hogy ez az oka a magyar politikusok kilépési kedvének, vérlázítónak találják, ha nem nyúlhatnak bele szabadon mások zsebébe – mint itthon.

A hét nemzeti állata
Falkákban portyáznak, milliárdos károkat okoznak. Mindent felprédálnak, természetes ellenségük nincs – ahol megjelennek, eltűnnek a vörös ragadózók. A ’90-es években még alig akadt belőlük, mára több ezren tobzódnak. Senki ne gondoljon politikai áthallásra, nem a Fidesz és az MSZP küzdelméről van szó. Szigorúan állatokról, az úgynevezett aranysakálokról, amik kiszorítják a rókákat és megtizedelik az őzgidákat, a szarvasborjakat, a vadmalacokat. Hogy mit gondol róluk a magyar, azt egyértelműsíti népi elnevezésük, miszerint ők a toportyánférgek.


A hét Moszkva
feltőkésítése
Több tucat Magyarországon szolgáló helikoptert javít egy orosz hadiipari konszern. Hogy mennyiért, arról a Honvédelmi Minisztérium hallgat. Sajtóinformációk szerint több tízmilliárdos üzletről van szó. Egy orosz cégre szabták a metrófelújítási tendert, az oroszok építik Paksot – amit szeretnének, megkapják. A „Tovariscs, konyec!” (Elvtársak, vége!) már nem dívik, az új jelszó: „Tovariscs, sznova!” (Elvtársak, újra!).

Címkék: A7 - heti abszurd

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!