A hét képe, mondata, tréfája, botránya és a hét száma.

 
Fotó: Bankó Gábor, A város mindenkié csoport

A hét képe
Hatéves koromban én is tudtam írni három sort – közölte emelt hangon Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, amikor A Város Mindenkié csoport több három- vagy annál több soros transzparenssel tiltakozott a hajléktalan emberek hatósági üldözése ellen. Amit a közgyűlés egyébként újfent megszavazott, miközben a főpolgármester a civilek kezdeményezését becsmérelte, és a főváros szociális érzékenységét hangsúlyozva közölte: amíg konstruktív javaslat nincs, addig a tiltakozás is felesleges. Pedig az AVM-nek ugyan konkrét programja van a lakhatási problémák megoldására, amit többször is felajánlottak Tarlóséknak, ha már kitiltották a belvárosból a hajléktalanokat. 2013 októbere óta több mint 450 esetben indult szabálysértési eljárás „közterületen való életvitelszerű tartózkodás” miatt, ám ennek többszöröse lehet azon esetek száma, amikor a rendőrök és közterület-felügyelők egyszerűen csak elzavarták a hajléktalanokat.

A hét mondata
„Kellene egy jó kis elnyomás, diktatúra, börtönbe kellene zárni az írókat, és ott majd
fordíthatnának idegen nyelvű irodalmat, mint Göncz Árpád annak idején” – mondta a
minap Kerényi Imre, csak hogy érzékeltesse, mennyire elpuhult ma a magyar irodalom.
Tette ezt úgy, hogy miniszterelnöki megbízottként csak eddig mintegy másfél milliárd
forintot tapsolt el felesleges könyvkiadásra és más haszontalanságokra. Szóval Kerényinek
talán igaza van: lenne, akinek börtönben a helye, már csak a kulturális terrorcselekmények
miatt, amelyeket rendre elkövet.

A hét tréfája
„Leszoktam arról, hogy Tarlós István zsebében turkáljak, mert a főpolgármester mindig rácsapott a kezemre” – mondta Lázár János, amikor arról kérdezték, a főváros miért euróalapú hitelt vesz fel a 3-as metró felújítására, amikor a kormány épp a devizahitelek ellen küzd. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a béke kedvéért még azt is hozzátette: maximálisan támogatja a főpolgármester választását.

A hét botránya
Még mindig van lejjebb – hetek óta tart a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) körüli botrány. Gömöri Zsolt elnök 3 millió forintja, amit azért kapott a bizottságtól, hogy saját devizahitelét visszafizesse, mára aprópénznek tűnik. Azóta ugyanis kiderült, hogy az elnök számos más juttatásban is részesült, emellett jutalékot vett fel a szponzorpénzek után, erősen túlszámlázta az edzőtábor költségeit, és megpróbálta megvesztegetni a bizottság sportgazdasági igazgatóját. Az amúgy is egyre sötétebb ügy tetőpontján az MPB Felügyelő Bizottságának mindhárom tagja lemondott, miután nem találtak Gömöri jogszabálysértésére utaló nyomot.

A hét száma: 1 000 000
Hát ennyi, ne legyen több kétség: Habony Árpádnak van tisztességes foglalkozása, és ezért 1 millió forint jár neki. Nem mint a miniszterelnök tanácsadója keres ennyit, hanem a műsorgyártással foglalkozó Press & Belt Produkciós Iroda Kft.-től kapja a havi betevőt, legalábbis a Figyelő e heti cikke szerint. Hogy pontosan miért, azt viszont még mindig nem tudni. Biztos tanácsokat osztogat.

Címkék: A7 - heti abszurd

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!