Felsőruházati termékek ritkán írnak történelmet, és szinte sosem buktatnak politikusokat. Tehát ne várjunk sokat most se egy hányattatott sorsú öltönyfelsőtől. De azért álljunk meg egy pillanatra a Szijjártó Péter háza melletti szeméthegynél, és csendben gondoljuk végig, miről mesél nekünk egy kidobott zakó.

 
Szijjártó Péter kidobott zakója

Először is arról, hogy Magyarország külügyminisztere szereti a szépet. Ezért is költözött új házba – hála a szülői gondoskodásnak –, és ezért vásárol szép, új öltönyöket. De óvakodjunk a demagógia mételyével átitatott csapdába esni, és főleg ne kerüljünk az ellenzék uszályába! Ne hánytorgassuk fel, hogy miből telik egy bruttó 1,1 milliós havi fizetésből élő alkalmazottnak 1 milliós öltönyt vásárolni, miközben olyan terhek nyomják a vállát, mint a 170 milliós házának fenntartása.

És főképp ne hallgassunk azokra a szirénhangokra, amelyek egy lélektelen és a szegények sorsa iránt közömbös ember képét festik le. Egy olyan emberét, aki ahelyett, hogy a szegényeknek adná kinőtt zakóját, hanyag mozdulattal kidobja a szemétbe.

Inkább tekintsük a miniszter zakóját igazi magyar sikertörténetnek. A szegény ember legkisebb fia (lánya) elindul, és két öltöny árából milliárdos vállalkozást épít.

„Nehéz gyerekkorom volt, sokszor kellett nélkülöznünk. Viszont, mint a legtöbb hátrányos helyzetből induló ember, megtanultam kitartónak lenni, és csak előre, a cél felé nézni – ez hajt engem mindennap.” Ezekkel a szavakkal mutatta be magát és vállalkozását Kanizsai Ágnes, a Silka Fashion divatcég alapítója. A Silkát 2012-ben hozta létre a balatonfenyvesi vállalkozó. Kétmillió forintjuk volt, ehhez kaptak 17 és fél millió Széchenyi-hitelt (ennek fele vissza nem térítendő támogatás volt). Jó érzékkel az orosz turistaparadicsomnak számító Hévízen nyitottak boltot. Valószínűleg szép helyi szokás, hogy az új üzletet a város fideszes polgármestere, Papp Gábor adta át. Megnyitójában figyelmeztetett arra, hogy „nem elég pusztán a hátteret, a tőkét biztosítani, jó ízlés nélkül mit sem ér az egész”. Kanizsaiéknak két cégük is van – nem világos, hogy melyik működteti a luxusboltot –, de mindkettő vastagon veszteséges. A Silko 2012 Kft. már 2013-ban 70 milliós árbevételt és 8,5 milliós profitot ért el, tartozása viszont a tavalyi évre csaknem 90 millióra nőtt. A Silka Kft. nevű cég pedig 2012-ben 42 milliós bevételt hozott össze 1,7 milliós profittal, 53 milliós kötelezettség mellett – írja az Index. Közben a Silka divatbemutatóin olyan fideszes nagyágyúk bukkantak fel, mint Fónagy János államtitkár és Mádi László ex-fideszes képviselő, de ott tolongott a celebvilág színe-java, Sebestyén Balázstól Schobert Norbin át Gesztesi Károlyig. A cég tavaly új boltot nyitott az Andrássy úton, és jövőre Szijjártó miniszter szülővárosa, Győr következik. Aztán pedig a nagyvilág: nyilatkozataikból kiderül ugyanis, hogy európai franchise-hálózatot terveznek. És bár távol álljon tőlünk a demagógia mételye (hiszen már az elején megmondtuk), csodálkoznánk, ha ezt az expanziót nem támogatná meg az állam az ő sajátos logikája szerint. Szóval vegyük észre, hogy amíg a balliberális értelmiség „luxusszemetet” kiált, valódi magyar tündérmese részesei lehettünk, ha csak egy pillanatra is.

Ráadásul mindezt sosem tudtuk volna meg, ha Szijjártó Péter nem dobja ki a zakóját. Vagy ha legalább nem lett volna beleírva a neve.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!