Nyelvében él a nemzet – soha talán annyira még nem volt aktuális a mondás, mint ma. Most, amikor tiltólistára kerülnek egyes szavak, mert a kormánynak kellemetlen a fogalmak létezése. Olyan világban élünk, ahol a regnáló hatalom úgy próbálja nem létezővé tenni a tényeket, hogy egész egyszerűen eltörli a szavakat, amelyek beszélnének róluk.
Nem egyszerűen cinikus, sokkal inkább félelmetes az a hányaveti „szótár”, melyben az Emberi Erőforrások Minisztériuma összefoglalja, az ágazati kommunikációban mely szavakat nem lehet többé használni, és mit javasolnak helyettük. Íme, néhány példa: esélyegyenlőség már nincs, csak esélyteremtés (bár látnánk rá példákat!). Szegregált sincs, csak kiszorult, segély se, csak támogatás, javító-nevelő intézet helyett javítóintézet – nevelés ezek szerint itt már többé nem lesz.
Zsidó helyett izraelita, kisebbség helyett nemzetiség, nyugdíjemelés helyett meg a nyugdíjak reálértékének megőrzése lesz a kulcsszó. Emelésről ne álmodozzunk. Nép helyett nemzet, társadalom helyett közösség, rászoruló helyett segítségre szoruló, mintha csak az úttesten kéne valakit átsegíteni, és nem az egész életen. És van abban is valami szépség, ahogy munkanélküliből átváltunk az eufemisztikus álláskeresőbe, a problémát viszont bizonyosan nem ez fogja megoldani. Attól, hogy nem használhatjuk a mélyszegénység szót, az még létezik. Sőt, ahogy hírlik (bár a kormány ezt sem mondja), egyre többeket érint. Ha nem beszélünk róla, hihetjük azt, hogy nincs?
Így megy ez. És nem csak az Emminél. Teremt ez a kormány még sok olyan szót és kifejezést, amely a valóságot hivatott elfedni. Megélhetési bevándorlás – most például ez az új, ellenségteremtő szlogen, azokra az emberekre vonatkozik, akik hazájukat egy jobb élet reményében elhagyják, és más országokba (nem Magyarországra) menekülnek. Mi viszont meg- és pellengérre állítjuk őket, így lehet jól ráijeszteni a magyar népre (mármint nemzetre, ugyebár). És ha valaki nem értené, hogy mit jelent ez a kifejezés, akkor a kormány el is magyarázza, méghozzá szép magyar szavakkal: a pénteki parlamenti vitanapon a KDNP és a Fidesz képviselői már csaló, gyújtogató, brutális kórokozó terjesztőként mutatták be őket, akiket ráadásul (nyilván főbűn!) a „kommunista párt utódjai” kedvelnek is – van még, aki nem retteg? Társuk ebben a bűnben nem mellesleg a közszolgálati média, nevezetesen az MTI, amely az eddig használatos társadalommigráció kifejezést cserélte le hírei fejlécében a kormány által oly nagyon propagált „megélhetési bevándorló” szókapcsolatra, csak hogy mindenki értse, miről van szó.
Essék némi szó a sportról is. Az Emmi útmutatása szerint ugyebár nincs többé stadion, csak fedett sportlétesítmény. Kéne viszont akkor valami szó azon sportolókra is, akik később köztársasági elnökök lesznek, majd kiderül róluk, hogy lopták a disszertációjukat, végül felveszik őket a Nemzet Sportolóinak nemes körébe, hogy aztán a havi apanázsukat, amit eme megtisztelő címért cserébe kapnak, 500-ról 630 ezer forintra emeljék. Ja, ennek pont van tisztes, polgári neve: Schmitt Pál. Kis szépséghiba, hogy a Nemzet Sportolói annyira nem örültek neki, hogy így kényszerítették körükbe Schmittet, úgyhogy változik az elbírálás módja – eztán a kormány legfeljebb rábólinthat a kiválasztott személyre, de nem tolhat be még egy elfekvő exsportolót a pixisbe (nem mintha lenne még egy Schmitthez fogható nagyság).
De ha már ismét a nyelvújítás korába léptünk, lenne azért itt még mit kozmetikázni. Jól hangzik ugyan a nemzeti konzultáció, hiszen azt a képzetet kelti az emberben, hogy érdekli a kormányt, hogy mi a véleményünk. Ilyesmiről valójában nyilván szó sincs. Deutsch Tamás internetes konzultációja például a társadalom (bocsánat, közösség) egészét hivatott megkérdezni arról, mi a véleményük a netadóról. Nem mintha nem mondták volna el, amikor tízezrek vonultak utcára tüntetni (ellene, s nem mellette), úgyhogy maradjunk annyiban, hogy a felesleges pénzkidobás szókapcsolat jól körülírná a Deutsch vezette konzultációt. Amiről a net népe (nemzete) elmondta egyébként a véleményét: hiába jött be több mint 3200 kérdés, ezek közt alig valamivel több, mint 700 „rendes” van, a maradék 2500 inkább a kormány politikáját bíráló álkérdés.
Jobban tennénk, ha a civil szót egyszerűen lecserélnénk bűnözőre (mondjuk, az Emmi a bonyolult polgárok önszerveződő közösségei kifejezést javasolja), legalábbis ahogy Lázár János mostanában már-már szent harcot folytat ellenük, abból erre ildomos következtetni. Most az a legújabb ötlet, hogy nem csak a civil szervezeteket kell teljes mértékben átvilágítani, de mindazoknak, akik ilyen helyen dolgoznak, a személyes vagyonukkal is el kell számolniuk. Az ötlet kiváló, remélhetőleg minden civil szervezet megrettent.
Kéne egyébként valami jó szó a tanácsadóra is. Nézzünk is gyorsan egy igazi legendát, egy jó embert és jó barátot (nem mi mondtuk, hanem G. Fodor Gábor, a kormány önkéntes ajnározója a Magyar Narancsnak), Habony Árpádot. Rá mit is kellene mondani? Senki sem tudja, hogy pontosan milyen munkát végez, sem azt, hogy honnan, kitől kapja a fizetését, és azt sem, hogy miféle tanácsokat ad. Azt viszont tudjuk, hogy Gucci táskával sétálgat és még a fideszes honatyák is csak félelemmel vegyes áhítattal merik kimondani a nevét. Tudjuk azt is, hogy nem csupán koronaőr és vitrinszakértő, de díszítőszobrász is (bár a kisképzőn szerzett érettségijét nem mutatják meg sajna). De akkor mi is ő valójában? Van erre egyáltalán tisztességes magyar szó? Mert ha igen, az akár a kormány egészének teljesítményét is jól körülírhatná. Ám ilyen szavakat csak Simicska Lajos ejt ki a száján. És ő is csak akkor, ha hirtelen nagyon mérges lesz…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!