Innen már tényleg nincs hová lépni, Lázár János megadta a kegyelemdöfést. A Miniszterelnökség minisztere immár amúgy is szép múltra visszatekintő csütörtöki sajtószeánszán végre beszélt azokról a londoni és svájci utazásokról, amelyek ugyan sokba kerültek (közpénzért, hogy máshogy?), de cserébe eddig mindenki, aki feszegetni próbálta a pontos céljukat, pórul járt.
Ne ijedjen meg senki, nem mondta meg, hogy mit csinált pontosan. Homályosan fogalmazva közölte, hogy munkával kapcsolatos ügyben utazott, a feltételezést pedig, hogy a luxusszállodákban, ahol megszállt, csajozni volt, „szubtrópusi feltételezésnek” nevezte, amit még a felesége se hisz el, mert tudja, hogy Lázár éjjel-nappal dolgozik. Mivel ilyen szószátyár módon mesélt az esetről (amire egyébként bíróság is kötelezte már), cserébe viszont utalt arra is, hogy mivel – nyilván nem véletlenül – titkosították az utazás részleteit, ezért valójában azt mond, amit csak akar, vagy éppen annak az ellenkezőjét, ha úgy tetszik. Az igazságot kideríteni úgysem tudja majd senki, úgyhogy érjük be azzal, ami van. És jött a végső érv: „Mondhatnám azt is, hogy elfelejtettem.” Tekintsünk egy pillanatra el attól, hogy vajon képes lenne-e a miniszter elfelejtkezni egy olyan ügyről, ami hónapok óta lebeg a feje fölött. És attól is, van-e egyáltalán joga egy ország választott képviselőjének, pláne miniszterének arra, hogy elfelejtkezzen arról, mire költi a közpénzt. Inkább keressük a jót ebben a mondatban – mert bármennyire is hihetetlen, van az is.
Mostanában ugyanis egyre többször van az a kissé szorongató rossz érzése az embernek, annyira hülyének nézik, hogy már a magyarázkodásba sem feccölnek olyan nagy energiákat a jó politikusaink.
Nem mondom, hogy minden kimondott szó messze van az igazságtól, de néha igazán üdítő lenne, ha mondjuk a hiteltelen eszmefuttatások helyett egész egyszerűen csak „elfelejtenék”, hogy mi a kérdésre a válasz. Mert vegyük például azt a hírt, miszerint Habony Árpád közel 50 millió forintot dob be a közösbe a saját pénztárcájából, hogy az új médiabirodalmat (ha már a régit a Simicska beomlasztotta) felépíthessék.
Most, hogy a héten amúgy is mindenkinek az adóbevalláson járt az esze, jogosan vetődött fel a probléma: honnan is van a (szerinte legalábbis) nem közszereplő Habonynak ennyi pénze? És ki is ő valójában? Emlékeznek még arra, hogy nem is olyan rég Orbán Viktor közölte, „ilyen nevű ember semmilyen állami kifizetési listán nem szerepel”? Jó, hát legyen. Ha a miniszterelnök mondja… De nem lett volna könnyebb csak épp véletlenül „elfelejteni”, hogy van ez a Habony nevű is, aki ott kóricál a Fidesz környékén, és néha – nyilván puszta szívjóságból, s nem állami pénzért – jó tanácsokat osztogat, vagy ha arra van igény, médiabirodalmat épít?
De egyszerűbb lett volna az MNB dolga is, ha csak simán közli: elfelejtette megnézni a többi pályázatot, mert mindenképp azt akarták, hogy a Századvég nyerje meg 1,8 milliárd forintért a lehetőséget, hogy közvélemény-kutatásokat készíthessen nekik. Akkor nem kellett volna átlátszó indokokkal magyarázniuk a bizonyítványukat a Kopint-Tárki kérdésére, miszerint az ő 700 millió forinttal olcsóbb, de szakmailag jóval felkészültebb pályázatuk miért bukott el a maximális 100 pontot elérő Századvéggel szemben, akik még a hivatkozásokat is elfelejtették csatolni a benyújtott dokumentumaikhoz. Így a jegybank csak annyit tudott mondani, szerintük épp a Századvég szakmai hozzáértését bizonyítja az, hogy olyan dolgokra hivatkoznak pályázatukban, mint például a mondattanilag is meredek feltevéseknek teret adó „politikai gazdaságtani paradigmában értelmezhető jelenségek”, a hivatkozások hiánya pedig egyáltalán nem probléma egy ilyen fajsúlyú pályázat esetében.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is olcsón megúszhatta volna, ha ahelyett, hogy meggyőződéssel a hangjában állítja, ő még nem hallott olyanról, hogy egy iskolából hiányzott volna a kréta vagy a papír, inkább annyit mond – elfelejtett utánanézni a közoktatásban uralkodó áldatlan állapotoknak. És nem ez volt Varga egyetlen rossz megmozdulása a héten: szerinte például semmilyen olyan kifogás nem merült fel, ami miatt le kellene váltani a NAV éléről Vida Ildikót. Azt az elnököt, aki hónapok óta nem tisztázta magát a kitiltási botránnyal kapcsolatban… Bár lehet, hogy ezt Varga „elfelejtette”, mert ő csak azokra a sajtóhírekre reagált, hogy a Simicska Lajos embereként elkönyvelt Vidát ideje lenne már kiütni a pixisből. Ez az a hír, ami szerinte „kacsa”.
Legyen is elég ennyi példa – és köszönjük meg Lázár Jánosnak, hogy mutatott egy ilyen szépen használható menekülőutat. Persze a problémát (miszerint tényleg, teljesen és végletesen hülyének néznek minket) ez sem oldja meg. De ha legközelebb valaki arra hivatkozik, hogy elfelejtett valamit, annyit legalább a számlájára tudok majd írni, hogy nem hazudik egyenesen az arcomba.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
