Megfelelt. Ezt a szót használta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, amikor kiállt a sajtó képviselői elé a heti aktuális kormányinfón.
Mondatba ágyazva így hangzik: „Andy Vajna nemzetbiztonsági átvilágítása befejeződött, azon az átvilágított személy megfelelt”. Mármint a C típusú átvilágításon. Bevallom, ilyenkor mindig jóleső érzéssel dőlök hátra. Nem azért, mert ezzel évek óta tartozott a kormány, hanem mert ezzel a kijelentéssel a feledés homályába merült az is, hogy ezzel évek óta tartozott a kormány. És tévednek, ha ezzel most azt kérném számon, hogy ez a kabinet simán, anélkül nevez ki bárkit bárminek, legyen az, mondjuk, éppen filmügyi kormánybiztos vagy kaszinótulajdonos.
Csak azt mondom, előtte nem végezte el a dolgát, nem világította át – hogyan is mondta Lázár János? – a „személyt”. Mintha az átvilágított Andy és az átvilágított személy nem is egy és ugyanazon személy és Andy volna. De még ez sem fontos. A gond inkább azzal van, hogy a „személy” átvilágítása teljesen felesleges. Andy Vajna Györgyöt anno ugyanis olyannyira ki akarták nevezni bárminek, hogy eszükbe sem jutott átvilágítani. De így megy ez, amióta világ a világ. Bacsó Péter filmkomédiájában is példát akartak statuálni Pelikán Józseffel.
Mert ahogyan a lényeg a statuáláson van, úgy van a lényeg a kinevezésen is. Akarják. S ahogyan Pelikán is alkalmas a statuálásra, úgy Vajna is a kinevezésre. Mert akarják, és pont. Lám, ilyen egyszerűen lesz valakiből filmügyi kormánybiztos és/vagy adókedvezményezett kaszinótulajdonos. Arról pedig legkevésbé Andy Vajna György tehet, hogy Magyarországon mára úgy alakultak a dolgok, hogy e két szó egymás szinonimája lett, ráadásul kombinálva is értelmes: kormánykaszinó és biztos tulajdonos; valamint kormánytulajdonos és biztos kaszinó.
Andy Vajna György alkalmasságát tehát mi sem bizonyítja jobban annál, hogy kinevezték. A C típusún megfelelt „személy” ráadásul rendíthetetlenül hisz az igazságosságban, az arányosságban és az elfogulatlanságban. Még az Orbán-kormány médiapolitikájáról cikket közlő Financial Times is kiemeli az időközben állami hitelekkel megtámogatott, és a kormány orcája felé fordított TV2-tulajdonossá is vált Andy kijelentését, miszerint semmi gond nincs a hazai médiával. A lap idéz is tőle: „Kinyithat bármilyen újságot, a miniszterelnököt kritizálja mindenki. Ha nem lenne sajtószabadság, ilyen cikkek nem jelenhetnének meg a lapokban. Ha valahol, hát itt szabadabb a sajtó, mint bárhol Európában.” Nos, nem tudni, hogy a Financial Times riporterei bekapcsolták-e már a TV2 csatornáját, de ha így tettek volna, minden bizonnyal megállapíthatták volna mindjárt azt is, hogy a TV2 nem bármilyen újság, és a miniszterelnököt sem kritizálja. Ellenben ajtót-ablakot nyit a kormány gyűlöletkampányának, és hírműsorában pedig olyan, a kormányfővel szembekerülő gazdasági szereplőkről közölnek rezzenéstelen arccal bármiféle összehordott bármiséget, amilyenre ebben az országban éppen abban a korban mutatott ilyesfajta hajlandóságot a hatalom fényességétől megvilágosult sajtó, amikor bizonyos Pelikán Józseffel is példát akartak statuálni.
De lám, milyen furcsa párhuzamokat sodor a sors elénk. Éppen a „személy” sikeres átvilágítása bejelentésének hetén mutatták be az 1956-os emlékév hivatalos dalát. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök még áprilisi, washingtoni látogatásakor rendelte meg az 1953-ban, Miamiban született, ám 2016 februárjában magyar állampolgárságot kapott Desmond Childtól. Róla kevesen tudják, hogy édesapja magyar báró, édesanyja kubai; és azt is csak a zenerajongók tudják, hogy ő írta Ricky Martin híres nótáját, a Livin’ La Vida Locát, de énekli dalait Bon Jovi, Alice Cooper és Cher is. Az ötvenhatos nóta viszont nem attól érdekes, hogy aki írta, nemigen beszél magyarul, s még csak az sem gond, hogy menekültek, migránsok gyermeke.
Őt ráadásul még csak át sem kell tolni egy C típusú átvilágításon. Inkább a kormányfő felkérésének gesztusa elgondolkodtató, hiszen a férjével – béranyától született – gyermekeiket példamutatóan nevelő Desmond Child Magyarországon a Nemzeti Együttműködés Rendszerének peremvilágához tartozna, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselői által megszavazott Alaptörvény el sem ismerné őket családnak. A kormányfői gesztus éppen ezért inkább képmutató. Ráadásul anno, a szabadságra vágyó 1956-os forradalmárok egy diktatórikusan működő országot akartak másmilyenné tenni, s mivel finoman szólva sem találták meg számításukat, menekülve a rémuralom népbutító propagandájától és megtorló politikájától, kénytelenek voltak elhagyni az országot. Akkor rövid idő alatt 150-200 ezer ember lépett le Magyarországról – és csak halkan jegyzem meg, hogy az utóbbi hat évben már minimum háromszor ennyien. Pedig ma még csak forradalom sincs, hacsak nem vesszük ide az Orbán-korszakban sokat emlegetett fülkeforradalom szófordulatot, vagy a jelenleg is kormánypropagandába öltöztetett szabadságharc államilag elkoptatott és félelemmel megtöltött eszményét. Lássuk be, egy ilyen országban elég bután venné ki magát az, ha Orbán Viktor, mondjuk, Londonban járva arra kérne egy rezsimjének politikája elől külföldre menekült magyar állampolgárt, hogy írjon egy dalt a Magyarországon dúló korrupcióról, megosztottságról, államilag gerjesztett gyűlöletkampányról, társadalmi közönyről, valamint ellenzéki teszetoszaságról. Ezt a bárdot alighanem majd hatvan év múlva kéri fel az akkori miniszterelnök, hogy írna a nemzetnek buzdító nótát. Olyat, persze, amilyen neki megfelel.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
