Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar apa, aki bitangul elbúsult, midőn egy szem fiacskája partizni ment. Rossz társaság, rossz társaság – ez a két szó villogott a szeme előtt vérneon betűkkel, és amikor a tehetetlenség facsarásában már dadogós anapesztusokat vert a szíve, kivetette magát az ajtón, a kertkapu felé röptében tépte ki a baltát a tőkéből, és csak akkor eszmélt fel, amikor torkaszakadtából üvöltött fia haverjaival, hogy basszák meg, az ő kölkét nem fogják lerántani a drogosok meg a ribancok közé. Aztán nyomatékosításképpen gyújtóssá hasogatott pár berendezési tárgyat, és mindenkit hazazavart. Ő azóta a rendőrséggel beszélget, a fia elvesztette baráti körét – és túl van legalább egy alkoholmérgezésen. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar apa, aki – szóval pont azt csinálta, mint a fenti fater, csak ő láncfűrésszel, és autót is aprított.
A következményekre ő sem adott sokat, hiszen egy apa az apa: jön és véd bármi áron. Ám azonnal lakatolja le a száját az, aki kárhoztatná e bősz atyákat (a valós bűnügyi hírek szereplőit), mert miképp tettük ékesen bizonyítja: a közélet szavát értő, a másodlagos jelentést könnyedén kiókumláló bölcs férfiak ők, kik hűen másolják államapánk gesztusait. Aki a napokban mást sem tett, csak védte, védte és védte nehéz sorsú gyermekeit. Az óvó aggódás záratta be vele a József nádor téri női hajléktalanmelegedőt, hiszen miképp lettek volna képesek ezek az élettől sújtott teremtések elviselni a belvárosban luxustoalettekben tobzódó dámák látványát. Mert például milyen, semmilyen pszichiátrián nem mulasztható sokk érte volna őket, ha szembeveri őket annak a csipkeruha-költeménynek a látványa, amiben Rogán Cecília „tetszett át” a Glamour-gálán – éves ellátásuk kevesebbe kerül, mint a kosztüm egy négyzetcentimétere. Márpedig egy gondos apa nem hagyja gyötrődni gyermekét, óvja mentális egészségét.
Ez az elv vezérelhette a kormányt, amikor úgy döntött, levakarja a közmunkásokról az „állami pénzből duhajkodó ingyenélők” billogot, és munkát, sőt társadalmi presztízst (egyenruhából fakadót) ad nekik. Igaz, egyelőre csak négyszáznak.
A kevés kiválasztottat az a megtiszteltetés érte, hogy bezupálhatnak: három évre, a mintegy 51 ezer forintos közmunkásilletmény duplájáért. Egyelőre senkinek nem akaródzik menni, de a kormány – megint csak jó atyaként – nem hagy teret az esetleges tévelygésnek (a ferdelelkű Nyugaton ezt döntési/választási lehetőségnek hívják), ugyanis aki nem hajlandó beállni a seregbe, azzal (köz)munkáltatója azonnal szerződést bont. (Hogy érzékelhető legyen a kitétel keménysége: akit kirúgnak a közfoglalkoztatásból, azt három éven át nem lehet újra felvenni, viszont aki nem végez közmunkát legalább egy hónapig egy esztendőben, az nem jogosult a mintegy 22 500 forintos álláskeresési segélyre sem, magyarán, semmilyen jövedelme nem lesz.) Úgyhogy tessék csak a papára hallgatni, és az ország büszke védelmezőjévé válni.
És persze a lélek mellett a hétköznapok anyagi dolgai is fontosak, így két gigász, Lázár János és Seszták Miklós már egymásnak is esett – esetükben egyértelműen nem mutyiról van szó, sokkal inkább arról, hogy mindkettő a lehető legjobb szolgáltatást akarja a lehető legolcsóbban biztosítani az embereknek. A Miniszterelnökség vezetője és a fejlesztési miniszter egyaránt magának követeli az ezermilliárdos állami energetikabizniszt – a hivatkozási alap a 3,4 millió háztartás gázzal, villannyal (és mindjárt mobilhálózattal) is ellátó nemzeti közműszolgáltató.
Ami a kormányzati védelem kulcscége – ez esetben a brutális energiaárak begyűrűzésétől óvja a népet. Az ne zavarjon senkit, hogy az utóbbi időben szinte harmadára töppedtek a nemzetközi olaj- és gáztarifák, egyrészt ez lehet átmeneti, másrészt rezsicsökkenteni bármikor lehet, legfeljebb az állam fizet majd azért, ha valaki begyújtja a gázt.
Pardon pedig nincs, a rezsivédelem örök, hiszen az állami szolgáltató – költségvetési cég lévén – bárminemű vesztesége kitermelhető adóból. Mielőtt valaki téves következtetést vonna le: az adózás is védelem, azt akadályozza meg, hogy a polgár felesleges, öncélú dolgokra költsön, adójával a közt, azaz saját magát szolgálja.
Ráadásul nem könnyű helyes irányba terelni a lakossági pénzköltést, mi sem bizonyítja ezt jobban az egészségügyi védelemnél. Mert senki nem gondolhatja komolyan, hogy a kormány nem kőkemény, tudatos munkával állította elő azt a helyzetet, miszerint szinte egy kórház sem felel meg az úgynevezett minimumfeltételeknek. Ugyanis ha a gyógyító intézményekben minden szuper, senki se szán egy kanyi vasat se prevencióra meg maszekellátásra, márpedig köztudott, hogy ott a legpompásabb a lakosság egészségügyi helyzete, ahol a megelőzés erős. Így viszont mindenki megtesz mindent azért, hogy ne kerüljön kórházba. (Az már csak hab a tortán, hogy a magánszféra sok-sok új munkahelyet jelent, azaz nyomban tetten érhető az állásvédelem is.)
De elsősorban és mindenekfölött a jövőt védi a kormány: a gyerekeket. Az oktatástól most bátran el lehet tekinteni, sokkal fontosabb kérdés a közétkeztetés, hiszen „az vagy, amit megeszel”. Épp azért a kabinet nem bízza mindenféle kontár menzacégre a csemeték táplálását, a napi normából a jövőben egy állami szervezet főzne, sőt állítólag csökkentené is a 250-270 forintos szülői hozzájárulást. Ebből az összegből pedig garantáltan egészséges, kitűnő ízvilágú táplálékot lehet előállítani.
Vagy nem. Mert az állami védelem valahogy folyton állami monopólium kiépülésével, illetve egyes társadalmi csoportok befenyítésével jár. Az állam nevében ugyanis mindig a hatalom védi magát. Úgyhogy a „védjen meg téged az állam” politikai jókívánság inkább fenyegetés, ha úgy tetszik, egy magyar átok.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
