„Bebizonyosodott, hogy 2010 óta a magyar állam sikeresen hajtotta végre a növekedési fordulatot, s a magyar állam vezetőit jól meg kell fizetni” – felelte Matolcsy György (képünkön) hétfőn a parlamentben arra az ellenzéki (Bárándy Gergely, MSZP) kérdésre, hogy miért emelkedett a fizetése kettőről ötmillió forintra. A Magyar Nemzeti Bank elnöke ezt követően megtapsolta önmagát, elsikkantott egy éljent, egy úgyvant és egy bravót, éppen olyan hangosan, hogy a jegyzőkönyvbe bekerüljön az ováció a kormánypárt részéről, majd miután jobb kezével vállon veregette magát, leült, megnyálazta ceruzáját, amit unortodox módon sosem hegyez ki, és maszatolni kezdte az előtte heverő papírlapot. Még a nyelvét is kidugta, önfeledten dolgozott, ám meglepetésére a betűk a helyén maradtak.
Régi, gyűrött lap volt, még 2010-ből, a fejlécen felirat: Orbán Viktor akcióterve 29 pontban. A 19. ponttal küzdött, keményen maszatolt, de a havi bruttó 2 millió forint fizetési plafon bevezetése az állami költségvetési szférában, beleértve a Magyar Nemzeti Bankot is, feketén-fehéren virított az orra előtt. Miniszterelnökének szavainál elbizonytalanodott, mert nem emlékezett arra, hogy Orbán Viktor bármikor is mondott volna olyat: „Nem tartom elfogadhatónak, hogy miközben az ország komoly kihívásokkal néz szembe, ma ezeknél az intézményeknél előfordulnak havi 4, 5, sőt esetenként 7 millió forintos fizetések is”. Ez is csak valamilyen bolsevista trükk lehet, morogta maga elé, majd átsandított oda, ahol Gyurcsány Ferenc ült nyúlánk arccal. Hétmilliós fizetés, hétmilliós, ízlelgette a hetest meg a nullákat, és maga is elcsodálkozott azon, hogy milyen gyorsan összegyűlt szájban a pofátlanság szóra éppen elegendő magán- és mássalhangzó.
Csak semmi érzelem, csak semmi gyengeség, nyugtatgatta magát, és nagyot nyelt. Elképzelte, hogyan aránylik egymáshoz a kettőmillió és ötmillió, valamint az ötmillió és a hétmillió, és arra gondolt, milyen bölcsen tették, hogy kettőről csak ötre emelték, millióban, persze, az ő kis fizetésecskéjét.
Észre sem vette, hogy hangosan kimondta, ez mindösszesen csupán 150 százalékos fizetésemelés. Riadtan nézett a jegyzőkönyvíróra, de megnyugodva tapasztalta, hogy az rá sem hederít, mert éppen a nyugdíjak 0,9 százalékos emeléséről szóló ellenzéki kirohanást körmöli. Nem értette, miért ilyen nagy a hangzavar a T. Ház ellenzéki patkójában, s hogy mi a baj ezzel a csodálatos mértékű nyugdíjemeléssel. Az majdnem egy százalék.
Át is futott az agyán egy kósza gondolat, hogy az ülés után javasolja majd a kormányzati kommunikátoroknak, ne százalékban adagolják a boldogságot, hanem mondják azt, hogy Gyurcsány bezzeg egyetlen százalékot sem emel ma a nyugdíjakon. Ja, hogy nincs is abban a helyzetben? Hát éppen ez a lényeg! Míg Gyurcsány semmit nem ad, addig Orbán folyamatosan erősíti a nyugdíjak vásárlóerejét. Aki pedig nem hisz a fejlődésben, az mantrázza csak a régi mondást, miszerint jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint.
Ennél a pontnál elvesztette a kapcsolatot a külvilággal. Nem értette, hogyan szakadt rá a csend. Összeszorult szívvel idézte fel az Alkotmánybíróság álláspontját, amely kimondja, hogy a közpénz, az közpénz, és nem forgattathat meg még egy lusta fillért sem a jegybankhoz közeli alapítványban, illetve azok cégeiben. Dühös szemmel nézett át megint a patkó túloldalára, és nem értette, miért fenyegeti őt börtönbüntetéssel az Együtt, és mérhetetlenül igazságtalannak érezte Pataki Márton, az Együtt elnökségi tagjának szavait, amiért azt írta blogjára, hogy „a Quaestor, a Hungária, a Budacash vígan folytatták az üzelmeiket Matolcsy ellenőrzése alatt is. Ha tavaly januárban váratlanul nem értékelik fel a svájci frankot, akkor talán még most is folytatnák”.
Nem értenek ezek semmit, csúszott ki a száján, majd ránézett az előtte heverő papírra. Addig-addig dörzsölte tompa ceruzájával, amíg az tövig kopott. A betűk azonban sértetlenek maradtak. Kezdett beletörődni, hogy ez a szöveg már megváltoztathatatlan, ennek akkor is nyoma marad, ha napestig dörzsöli. Végül összegyűrte, és a közeli kukába dobta. Eszébe jutott ugyanis egy örök magyar politikai igazság: a nyomokat a múltból nem úgy kell eltüntetni, hogy letapossuk, kitöröljük, eltüntetjük, elegendő az is, ha nem beszélünk róla vagy valami mást tolunk az előtérbe. Lám, ma már nem azon csodálkozik a nép, hogy Orbán Viktor a Budai Várba költözik, hanem azon, hogy lesz erkély, balkon is azon a házon. Egy olyan nemzettel pedig, amelyik mindig csak az elébe dobott csonton, jelen esetben rágódik, bármit meg lehet tenni.
Ekkor Matolcsy György hanyatt dőlt, kinyitotta odakészített mappáját, amely a Reuters róla írt portréját rejtette. A cikk címe: Elérte végtelen hatalma korlátait a magyar jegybankelnök. A cikk azt is írja, hogy az Alkotmánybíróság döntése volt a Matolcsy első szárnynyesése, és a jegybank körüli „átláthatatlanság” is szerepet játszott abban, hogy az S&P hitelminősítő múlt hónapban is a bóvli kategóriában tartotta Magyarországot. Még hogy bóvli, még hogy szárnynyesés, mosolygott Matolcsy, és hálás szívvel gondolt az ellenzéki sajtó munkatársaira, akik már Orbán Viktor várbéli hivatalának el sem készült balkonjáról írnak szép és hosszú cikkeket.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
