Volt régebben az a kedves rajzfilm, amiben színes, zselészerű lények izegtekmozogtak. A Barba családban az volt a jó, hogy a kis amőbák mindig olyan formára igazgatták magukat, hogy a különböző galibákat, amikbe keveredtek, meg tudják oldani. Mostanában sokszor eszembe jut ez a mese, főleg, amikor olvasom a kormánypárti politikusok nyilatkozatait. Van ugyanis valami egészen elképesztő abban, amit csinálnak. Az igazság úgy hajlik a kezükben, mint a pusztából szalajtott mentalista kezében a kanál, és valahol a háttérben újra meg újra felcsendül a varázsige: hüpp-hüpp-hüpp, barbatrükk. És minden meg van oldva.
Egészen megható volt például a héten, ahogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter megpróbálta megmagyarázni, hogy miért éppen a karcagi brókerbotrányban Kun-Mediátoros Marcsika néven híressé vált (szegény!) asszony lett külsős tag az önkormányzat idegenforgalmi bizottságában (miközben Fazekas ugyanott polgármesterként regnált). „Az egész vidéken, húsz kilométeren belül az övé volt az egyetlen utazási iroda.” Ez azért ügyes megoldás, nem? Ott, azon a vidéken már az utazási iroda vezetője is világlátott személynek bizonyul, hát bizonyosan alkalmas arra, hogy külsőzzön az önkormányzatnak is.
Vagy vegyük Surján Lászlót. Egy kis matek az egykori népjóléti miniszter Facebook-oldaláról: „Négymillió éhezőről hallani. Most olvasom, hogy ötmillió túlsúlyos magyar van. Ezek szerint csak egymillió van elfogadható helyzetben?” Azt inkább hagyjuk is, hogy egyre csökkenő népességszámunk miatt az áhított 10 milliótól igencsak messze vagyunk már. Ha Surján humorizálni akart, akkor járna neki egy nagy tasli – sem az éhezőkön, sem az egészségügyi problémákkal küzdő túlsúlyosokon viccelődni nem elegáns. Ha viszont így akarta kifejezni hitetlenkedését az éhezők nagy számával kapcsolatban (s azért ezt a lehetőséget a bejegyzés hangvétele alapján nem lehet elvetni), annak még súlyosabb az olvasata. Vagy netán Surján úr szerint a négymillió szegénységben élő, éhezőt úgy kompenzálja az ötmillió túlsúlyos, hogy nekik a pénztárcájuk is tömve van? Ennél azért ügyesebben kellene érvelni.
Biztos mindenki várja már a 2017-es vizes világbajnokságot. Az viszont okozott némi fejtörést, hogy vajon hogyan duplázódott meg két hónap alatt a sportesemény költsége, 24,5 milliárdról 49 milliárdra. Íme, néhány magyarázat: Giró-Szász András államtitkár úgy tudja, a beruházás bővülése emelte a kétszeresére a költségeket. Lázár János kancelláriaminiszter viszont azzal magyarázta az esetet, hogy a licencdíjak előre hozott beszedése okozza a költségek növekedését. De a legjobb: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (mint építtető) szerint nem is kerül többe, csak a nettó és bruttó számok összekeverése miatt nőtt az összeg a kétszeresére. Ez azért aranyos, bár a matematikát talán Surján Lászlóval együtt át kéne ismételni… A lehetőségek közül egyébként mindenki tetszés és ízlés szerint választhat – a tényen ez úgysem változtat semmit, legalább ennyibe kerül majd a vb, de azért messze vagyunk még a végétől, úgyhogy erre ne kössünk fogadásokat.
„Meg kell említenem az érmes, és egyébként a paralimpián Londonban a zászlóvivő Biacsi ikreket, akik közmunkával tudják fenntartani magukat, illetve 14 fős család két lányaként a paralimpiából adódó jutalmazásukat természetesen a család megélhetésére kellett, hogy felhasználják” – ez a valóság egyik szelete, Gömöri Zsolt előadásában. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke áprilisban próbált ezekkel a szavakkal némi együttérzést kicsiholni az Országgyűlés kulturális bizottságából. A valóság másik fele: gálavacsorára például nem sajnálja a pénzt az MPB, az Iparművészeti Múzeum dísztermét bérelték ki 1,2 millió forintért (és ebben a vacsora még nem is volt benne), hogy a közgyűlést jóllakassák. Nem a sportolókat, hanem a fejeseket. Van itt azért némi ellentmondás, de a feloldásával a bizottság már nem foglalkozik.
Korábban kételkedtem egy kicsit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavaiban, amikor azt mondta: ő még nem hallott olyanról, hogy egy iskolából hiányzott volna a kréta vagy a papír. Most viszont már úgy gondolom, lehet, hogy igazat mondott. Hiszen itt van példának az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) szolnoki iskolája. Képzeljék csak el, ott jutott pénz krétára: egyetlen tanév alatt 4 millió forint, vagyis százával jutott írószer a tanítási napok mindegyikére. Az ugyan némileg aggasztó, hogy ragasztóra miért költöttek 930 ezer forintot, de jutott 830 ezer forint kulcsmásolásra is, úgyhogy nyilván az iskola összes dolgozója és tanulója ki tudja nyitni az összes ajtót (tán még az ablakokat is). A számlák nem igazán vannak rendben, mint azt a RomNet nyilvánosságra hozta. Krétaügyben elég csak annyit mondani: a papírbolt szerint az adott napon csak 1717 forintnyit adtak el belőle, az iskola viszont 850 ezer forintnyiról őriz számlát. Más helyeken ezt költségvetési csalásnak hívják, a Fidesz szótárában viszont az ilyesmit nyilván a kreatív kormányzás kulcsszó alatt kell keresni – és mivel az ÖRO Farkas Flórián vezetésével Orbán Viktor óvó szárnyai alatt húzza meg magát, nyilván hasznosítják a felcsipegetett tudást.
De ha már így szóba került: itt van végül a mi drága jó Barbapapánk, Orbán Viktor. Talán nem volt az olyan régen, hogy ne emlékeznénk arra, amikor a miniszterelnök és holdudvara a halálbüntetés bevezetéséről szóló hagymázas elméleteivel haknizott úton-útfélen. Tekintsünk el attól, hogy jogilag és technikailag is kivitelezhetetlen ötletről van szó, és attól is, hogy mindez pusztán figyelemelterelés volt az igazi problémáról (ami, csak erre már nem igazán beszél senki, a trafikok lefóliázása miatt megnövekedett rablások száma, és egy tragikus gyilkosság volt). De tény, hogy a miniszterelnök kacérkodott a gondolattal. És most, hogy már Európa és Amerika összes fontos vezetője lehordta ezért a magyar kormányt? „A halálbüntetés nem vezethető be, Magyarországnak nincs is ilyen szándéka” – mondja Orbán. Szép mentés, miniszterelnök úr, nagyon köszönjük.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
