Ránéz az ember Szijjártó Péter fényképére, és azt gondolja: nocsak! Itt egy fiatalember (jó, azért néhányszor átment rajta a retusprogram), aki sziklaszilárd hittel, elszántan és tántoríthatatlanul tekint a jövőbe. Még nincs 36 éves, eddigi egyetlen munkahelye a Fidesz. Állítólag ő Magyarország 38. legbefolyásosabb személye. Ja, és most már külgazdasági és külügyminiszter is. Azért ez már valami, nem? Vagy legalábbis így vélekedne az, aki a Marsról jönne, és Szijjártó Péterről a Wikipédián és a Kormányportálon kutakodva próbálna összerakni egy képet. De mit szóljunk mi – akik ismerjük – az új miniszterhez? Megítéléséhez bőven elegendő ennek az egy hétnek, Szijjártó nagy hetének összefoglalása.

 
Szijjártó Péter - Fotó:Kovács Tamás, MTI

Múlt hét pénteken jött a megerősítés: Orbán Viktor őt akarja Magyarország következő külügyminiszterének. Azonmód le is mondott államtitkári posztjáról, és a Külügyminisztérium honlapján már mint „miniszterjelölt” parádézott. Nem sokáig: szerda helyett már kedden megkapta a pozíciót, úgy tűnik, Orbán egyetlen napot sem bír ki külügyminisztere nélkül. Keddi kinevezése előtt persze még gyorsan kisuvickolták új munkahelyét. A nagy tisztogatásnak áldozatul esett 20-30 ember – elődje, Navracsics Tibor miniszteri stábját sebtiben felmentették.

De miért is lenne szüksége kipróbált káderekre, hiszen az még hétfőn este kiderült a tévéből, hogy Szijjártó Péter nem csak a külkapcsolatok felkent guruja, de pénzügyi zseni is, aki úgy gyarapodik vagyonilag, ahogy mások sosem lennének erre képesek. Lássuk be: azt az embert, aki egy év alatt másfélszer annyi pénzt képes megtakarítani, mint amennyit keres, valójában nem is a külügy, hanem inkább a nemzetgazdaság élére kellene állítani.

Csak az érdekesség kedvéért: Deutsch Tamás, a Fidesz jelenlegi EU-képviselője szerint akkor figyeltek fel igazán Szijjártóra, amikor 2005-ben megválasztották a Gyurcsány meggazdagodását vizsgáló bizottság elnökévé.

Ott nagyot alakított. És hol vannak azok a régi szép idők, amikor Szijjártó tormával és barnakenyérrel ette a virslit a Kempinski előtt, miközben Gyurcsány Ferenc szociális érzékét ekézte? Hol az az ifjú, aki megígérte, hogy véget vetnek a pofátlan végkielégítések rendszerének, s aki az irracionális politikusi fizetések, illetve a korrupció ellen ágált?

Nos, Szijjártó Péter jelenleg egy 167 millió forint értékű villában él, de van még két másik ingatlanja is, megtakarításai évről évre növekszenek (idén már kicsit több mint 82 millió állt a bankban). A hivatalos kommunikáció szerint Szijjártó „túl jól” forgatja a pénzét, emellett azt is bevallotta, hogy szülei sokszor segítették ki, ha fészekrakásról volt szó. Ám, sajnos, nem is olyan egyszerű visszaemlékezni, mennyi is az annyi: először úgy volt, hogy az új, Dunakeszin található luxusház megvételekor Szijjártó 80 milliót saját zsebből fizetett, a felesége és felesége szülei pedig 20 milliót dobtak össze, a maradék 67 milliót pedig az új külügyminiszter szülei adták. Aztán csütörtökre változott a sztori: 79 millió jött a szülőktől, ő maga pedig „csak” 68 milliót fizetett saját megtakarításaiból. Vagyis: ki fog Szijjártó Péter luxusvillája előtt dörgedelmes hangon nyilatkozni, ahogyan tette ezt ő maga, Gyurcsányt ostorozva, amikor az balatonőszödi luxusüdülőt vásárolt?

Ha egyébként aggódnánk, hogy az új miniszter nem elég elhivatott, gondoljunk csak bele, mi mindenről képes lemondani azért, hogy teljes figyelmét új munkájára fordíthassa. Abbahagyja például a futsalt, amit a magyar lakosság jelentős része épp az ő révén ismert meg.

Szerencsére a sportból hozott lendületet új pozíciójában sem vesztette el: első igazi munkanapján máris letette a névjegyét. Nem akárkit utasított rendre, magát az Amerikai Egyesült Államok elnökét. Miután Barack Obama azt találta mondani, hogy Magyarországon megfélemlítik a civileket, a Külügyminisztérium gyors közleményben reagált. Az még csak hagyján, hogy úgy fogalmazott: „…az Amerikai Egyesült Államok elnökének magyar civil társadalom kormányzati korlátozására vonatkozó megjegyzéseinek nincsen ténybeli alapja”, de rögtön utána adott némi útmutatást is a tévelygő amerikai elnöknek, hogy tudja, merre hány méter. „A magyar nép egy szabadságszerető nép, ezért nem viselné el szabadságának semmilyen korlátozását.” És Szijjártó itt még nem állt meg: pénteken már Paks ügyében, vagyis a mintegy 3 ezermilliárdos orosz hitelszerződésekről szólva tett korszakos kijelentést: „Az állam az elmúlt évtizedek legsikeresebb megállapodását kötötte”.

Mit nevezzünk erős kezdésnek, ha nem ezt?

Címkék: A7 - heti abszurd

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!