Ahogy őszidőben az elgyengült szárnyú legyek, úgy potyogtak a Gripenek, de a miniszterelnöknek a szeme se rebbent. Akkor sem rángatta az ideg, amikor a miniszter és a titkárságvezető párizsi liezonjával szembesítették a címlapok, talán még megengedő cinkossággal tréfálkozott is a „célra húzott lövegről”. Akkor pedig mosolygott, amikor balján tárcavezetője egy hadgyakorlatot tekintett meg távcső segítségével – csak éppen elfelejtette eltávolítani a lencsevédőt (a katonai zsargonban azóta csak: Hende- kupak). Egyszóval Hende Csaba tehetett bármit, alkalmasságát semmi nem kérdőjelezte meg, amíg parírozott, pontosabban, amíg kiszolgálta Orbán valóságát. Ám amint a honvédség valósága eltért a kormányfőétől, azonnal mennie kellett – a hivatalos verzió szerint persze ő kérte, hogy többé ne kelljen kormánytagként szolgálnia.
Úgy tűnik, a tárcavezetői alkalmasság legfőbb kritériuma, hogy a miniszter ugyanabban a valóságban éljen, mint főnöke (a népnyelv ezt nevezi szervilizmusnak). Hende utódja, a fideszesből kereszténydemokratává vedlő Simicskó István valószínűleg pontosan érti az üzenetet. Az ugyanis nem predesztinálná a „sereg élére”, hogy személyesen részt vett a tömeges kutyaölelés világrekordjának megdöntésében (és egyben fővédnöke volt az ebbabusgató rendezvénynek). És attól sem lesz alkalmasabb „első katonának”, hogy a wing tsun kung-fu avatott mestere, hiszen a politikában az erős kéz másképp fontos, mint a küzdősportokban. Az pedig egyenesen alkalmatlanná teszi a poszt betöltésére, hogy az uniós csatlakozás ellen szavazott – miközben hazánk az EU és a NATO szövetségi rendszerének tagja. De ne legyen kétségünk, Simicskó üzembiztosan igazodik majd.
De Simicskó nem kakukktojás a rendszerben – szakmai teljesítménye miatt más miniszter is pironkodhatna, példának okáért Varga Mihály. Ugyanis a költségvetési rendszerek átláthatóságáról szóló Open Budget Survey most vizsgálta először Magyarországot, és arra jutott, hogy az uniós országok költségvetései közül Magyarországé a legkevésbé átlátható. Ez persze önmagában még kevésbé lenne elkeserítő, azzal a ténnyel megfejelve viszont szánalmas, hogy Románia, Peru és Uganda büdzséje is transzparensebb, mint a mienk.
Márpedig, ha ez a teljesítmény elcsúszik, akkor a Puskás Akadémiát elnöklő Mészáros Lőrinc is simán kaphatna bársonyszéket, hiszen a gyenge közepes teljesítményt pordukáló akadémia focistáira évente fejenként 4 millió forint közpénz megy el. Egy bajnoki pontra 5 millió, egy győzelemre pedig 16 millió adóforint – míg a hasonlóan eredményes klubok ennek csupán a tizedét kapták. De legalább – szemben a költségvetéssel – Mészáros akadémiai bevételei átláthatóak, és államférfiúi visszafogottságról tesz tanúságot, hogy a miniszterelnök kedvenc sportjának legkedvesebb csapatára csak a célra adható közpénzek 90 százalékát csatornázza be klubjához. Kevés olyan képességet, tulajdonságot lehet elképzelni, ami felülírná a hűséget – bár valószínűleg az a morbid helyzet nehezen állhatna elő, hogy a náci vicceket és képeket posztoló, most kirúgott tanárnő emelkedjen oktatási államtitkárrá (bármit is vizionál a Magyar Narancs). Ugyanis Orbán Viktor valósága rendkívül pragmatikus: egyrészt nem tűr meg más valóságot, csak a sajátját, másrészt különösen nem tűr meg olyan valóságot, ami az övét veszélybe sodorja – a konkrét példánál maradva: a Jobbikot erősíti vagy az EU-t egyértelműen a magyar kormányra uszítja.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
