A legsajnálatosabb dolog, ami a kunszentmiklósi képviselő-testület februári ülésen történt, az az, hogy nem forgott egy filmfelvevőgép, hogy rögzítse azokat a fogalmatlan arcokat (és hónaljban nedvesedő alpakkaöltönyöket), amiken kiütközik az erőfeszítés. Az erőfeszítés, hogy egyszerre feleljenek meg a kormányzati utasításnak – és egy azzal ütköző kérésnek, ami városuk fontos emberétől, Gyuri bácsitól jött. (Gyuri bácsi annyira remek ember, hogy a képviselők nyíltan elábrándoztak azon, milyen jó lenne, ha kettő lenne belőle.) Szóval még a városnak szánt 400 millió forint sem lett volna sok ezért a dokukomédiáért, ami A tanú című film legjobb pillanatait is felülmúlta, vágatlanul mehetett volna főműsoridőben valami szerencsés nyugati ország szórakoztató csatornáján, két csehszlovák filmvígjáték között.

 
Naszvadi György - Fotó: Mohai Balázs, MTI


A megidézett testületi ülésről és annak előzményeiről a 444.hu számolt be nemrég: Kunszentmiklós 150 millió forintot kért aszfaltozásra, játszótérépítésre és néhány napelem felszerelésére, de ehelyett államatyuska 450 milliót öntött a településre, kikötve azonban azt, hogy mire lehet költeni a temérdek pénzt. Naszvadi György, a gazdasági minisztérium államháztartásért felelős volt államtitkára és Kunszentmiklós nagyembere azonban szóban mást javasolt a testület tagjainak.

Nevezetesen azt, hogy 300 milliót az ipari parkban létrehozandó „zárt rendszerű napenergetikai rendszer” kialakítására fordítson a város.

A képviselők olyan magvas gondolatokkal győzködték egymást a probléma hatalmas méretéről, mint hogy a testületük „sokkal kisebb, mint a kormány”, és olyan következményekkel próbálnak szembenézni, hogy a helyi lakók az aszfalt helyett a napenergetikai rendszert „úri passziónak” fogják tekinteni, bár az egyértelműen kiderül, hogy nagyjából a városatyák is annak gondolják. Vagy még inkább az: hogy fingjuk sincs a fingról, csak azt tudják, nem lenne jó összerúgni a port Naszvadi úrral. De a kormányt se kellene becsapni.

A támogatás további sorsa lényegtelen, a történet nyilvánosságra kerüléséért azért lehetünk hálásak, mert ha a szereplők nem is értenek semmit, mi kicsit többet tudunk meg Magyarországról. Hogy fogalmatlan lojálisok ülnek kis és nagy székekben, bármit eladnak maguknak és nekünk, alig köti őket szál a valósághoz, a józan észhez.

Kevésbé szórakoztató azoknak a fogalmatlanoknak a helytállása, akiket a kormány küldött a CEU vezetőivel tárgyalni. Mérhetetlenül cinikus lépésként olyanok mentek a CEU rektorhelyetteséhez, Enyedi Zsolthoz, akik semmilyen döntési kompetenciával nem rendelkeztek.

A kérdések nagy részére a „nem tudjuk” választ adták a minisztériumi középvezetők – derül ki a Magyar Nemzet beszámolójából. A kormány részéről nem volt jelen a külföldi egyetemekkel kapcsolatos nemzetközi tárgyalásokra kijelölt Altusz Kristóf sem.

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány tagjait (CÖF) sem nyomasztja a kompetencia: számtalan ellenzéki médiumnak és civil szervezetnek küldtek közérdekű adatigénylés keretében kérdéseket a Nagy Leleplezéshez, miután kiderült: a Magyar Villamos Művek az adófizetők pénzéből félmilliárd forinttal támogatta a szervezetet, mármint a CÖF-öt. Közérdekű adatnak az állami, helyi önkormányzati és közfeladatot ellátó szervezetek működésével kapcsolatos információk számítanak – tehát rossz irányba fordították a fegyvert, nekik kellene a költéseikről számot adniuk. Hasonló a helyzet elszámolás és fogalmatlanság, de mélységes elköteleződés terén az Alapjogokért Központ háza táján is. Az egyre gyakrabban baromságokat (például „a szakmaiság bolsevista trükk – mondta erre Csurka István. Igaza volt” – forrás: Heti Válasz) nyilatkozó Szánthó Miklós ügyvezető igazgató bár nagy támogatója a civil törvénynek, a civilek elszámoltatásának, ő maga nem gondolja, hogy egyetlen fillérről (a sok tízmillióból) is számot kellene adni. Miközben a CÖF-höz hasonlóan kormánypropagandát kormánypénzből toló szervezetről van szó. A Magyar Narancs újságírójának elmondta, büszke arra „hogy akár Balog Zoltán, akár Kövér László, akár Matolcsy György támogatásra érdemesnek” tartja őket.

A folyamatosan ügyeletben lévő fogalmatlan sem hagyott magunkra a héten: Németh Szilárd rezsibiztos, Soros joystickon vezérelt provokátorainak akciójaként értelmezte azt, hogy egy gyűlölettől fröcsögő (és a gyűlöletében a kormány közeli média által nap mint nap megerősített) honfitársunk egy büféárust üvöltve fenyegetett, a közbeavatkozó nőt pedig pofon vágott a Kálvin téri aluljáróban.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!