Meglepő, talán, hogy a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság csapatait vizsgálva, a magyar csapat keretállománya ér a legkevesebbet: 30,1 millió eurót, vagyis 9,3 milliárd forintot. Az angol csapat a legértékesebb (752 millió euró), és ha azt nézzük, hogy Cristiano Ronaldo (CR7), a portugálok csatára egy személyben 138 millió eurót ér, be kell látnunk, ár-érték arányban (is) messze vagyunk még a világszínvonaltól.
Maradjunk tehát a magyar színvonalnál, és – szurkolva a nemzeti tizenegynek – nézzünk kicsit körbe a magyar általános gyakorlaton. Azon nevezetesen, hogy mennyit ér az Orbán-kormánynak az, hogy kiállítsa saját, politikai alapon szerveződő csapatát. Az már kiderült pár hete, hogy Matolcsy György jegybankelnök szemrebbenés nélkül megér 260 milliárd forintot is. Nincs az a bíróság, pláne ügyészség Magyarországon, amelyiknek szemet szúrna ekkora közvagyon magánosítása, különösen úgy nem, ha ezt a szemhunyást törvény erejével simítja a Fidesz–KDNP parlamenti szavazógépe.
Ennyit azért még a Real Madrid sztárja, CR7 sem ér, igaz, ő kézzel például sosem érhet a labdához, kivéve, ha bedob, Matolcsy viszont kézzel-lábbal tör előre a magyar ugaron. Ha pedig valaki a játékvezetőn kívül bírálni merészelné tevékenységét, pláne számon kérni tőle a jegybank zavaros ügyeit, vitatni a rokonoknak, barátoknak kihelyezett összegek jogosságát, az könnyen úgy járhat, mint a szocialisták országgyűlési képviselője, Bárándy Gergely, aki ellen a Magyar Nemzeti Bank elnöke – a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi joga megsértése miatt – polgári pert indított, és 1 millió forint sérelemdíj megfizetését követeli tőle.
Azt nem tudni, hogy Rákay Philip médiaszereplő, az állami televízió egykori intendánsa magánkiadásban megjelent könyvéért követelt-e bármit is, de aligha. Azt ugyanis biztosan lehet tudni róla, hogy a kétmilliót ki tudja mondani – 2002-ben rendezői utasításra búgta a mikrofonba a Kossuth téren összegyűlt Orbán–Fidesz-hívőknek azóta híressé vált és sokat idézett mondatát, miszerint „kétmillióan vagyunk”, de tény ugyanakkor, hogy a Szabadság tér ’89 – a rendszerváltoztatás aktái című köztévés műsorából készített kétrészes könyvére kormányhatározattal kapott 71,3 millió forintot a költségvetésből, vagyis az adófizetők pénzéből. Igaz, az Orbán-kabinet minden magyar iskolába és könyvtárba el akarja juttatni a kiadványt, és ha el akarja juttatni, az bizonyára így is lesz. Csak külön asztalt ne kelljen neki ácsolni, mint az Alaptörvénynek. Reméljük, ezt a cikket Kerényi Imre, „a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott” nem olvassa, mert a végén még lesz asztal is. Viszont, nyilván az arányosság jegyében, az állam támogat másokat is: a 35 éve működő József Attila Kör például 760 ezer forintot kap.
De vannak más módszerek is a támogatásra.
Legújabb példája egy kormányhatározatból derült ki, amely illetékmentessé teszi a lízinggel megszerzett kamionokat. Nyilván olyan tömegárucikkről van szó, amely minden háztartást érint, mert tegye fel a kezét az, akinek nincsen otthon egy jóravaló kamionja. Ebből a szállítójárműből azonban legalább 2500 darab lehet Wáberer György fuvarozócégének, ami az index.hu számítása szerint azt jelenti, hogy a cég egyetlen kormányrendelettel megspórolt félmilliárd forintot. A dolog egyetlen szépséghibája csak az, hogy Wáberer György egyben a közúti fuvarozás fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott is, vagyis, ha valakinek, neki tudnia kellett arról, hogy ez a rendelet megszületik.
De ne vessük a szemére azt, hogy közel van a tűzhöz, ugyanis a tűzhöz tudni kell közel kerülni, és nem először tapasztalunk olyat, hogy a tűzhöz közeliek nem csak melegednek, de a pecsenyéjüket is pirosra süthetik. Itt van például L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára, (lám, ő is) miniszteri biztos, aki nem csak arról lesz emlékezetes, hogy többedmagával ünnepélyes keretek között (többször is) átadta a fővárosban a Várkert Bazárt, de azóta már az L. Simon – Sauvigon Battonage nevű bor is felkerült a bazárbéli étterem kínálatába.
Bezzeg a kórházaknak meg a felújított televíziók sem kellettek. Pedig Ellenbacher Attila tévészerelő két kórháznak is felajánlott adományként 48 felújított, feljavított televíziót. Persze, lehet, hogy ehhez előbb törvényt kellene módosítani, vagy az is lehet, Ellenbacher Attilának kellene bármiféle miniszteri biztosnak lennie ahhoz, hogy a készülékek garanciális javítását magára vállalja az állam, ha már az egyik állampolgára volt olyan kedves, hogy eszébe jutott segíteni másokon.
De lehet, megelégedne azzal is, hogy szép köszöntőt írnának neki, ahogyan tették azt a Felcsút Hírlapban, miután a parajdi bányából hozatott sóból emeltek falat a Kastély Óvoda tornaszobájában. Az intézmény vezetője így emlékezett meg az eseményről: „Péntek reggel Mészáros Lőrinc polgármester úr átadta a sószobát – köszönjünk, hogy saját vagyonából az egészséges környezet mellé a színterápiát is meg tudtuk valósítani!”
Még szerencse, hogy Mészáros Lőrincnek van saját vagyona. Az állami és uniós szinte bármilyen pályázatokon folyton nyerő cége csak tavaly húszmilliárd forintos bevételt ért el, és a polgármester úr 3,5 milliárd forintos osztalékot vett ki. Vagyis lehet, hogy az Eb-n a magyar csapat a legszegényebb, de ez kit érdekelt, ha idehaza teli torokból zúg a Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
