Mert, persze, megint lehet röhögni azon a kiszivárgott KDNP-s cselekvési terven, miszerint minden tízfősnél nagyobb munkahelyen népesedési megbízottat kellene foglalkoztatni a szülőképes koruk végéhez közeledő nők túlfoglalkoztatásának megakadályozása érdekében, de valakinek mégiscsak az eszébe jutott ez az agyrém.
De ha hihetünk a forrásoknak, van ebben a cselekvési tervben olyan is, hogy a harmincévesnél idősebb, gyerektelen nőknek úgy kellene hozzájárulniuk egy-egy gyerek felneveléséhez, hogy anyagilag támogatnak egy sokgyerekes családot; aki meg meddő, annak keresni kellene egy béranyát. A HVG birtokába került tervből az is kiderült, hogy a nemzeti virágba szökkenést egy úgynevezett Család- és Közösségfejlesztő Államtitkárság felállításával lehetne irányítani.
Ezt olvasva azon sem csodálkozhatnánk, ha a hatalmon lévő uraságok és hölgységek azt is beleíratnák a Zalaptörvénybe, hogy ezentúl nemzeti inszeminátorok őrködnek a nők mellett, és azonnal beindulna a kormánypropaganda. Készülne plakát és videó olyan címmel, hogy Magyarország nemet mond a meddőségre, és Nemzeti Valóságshow keretében választanák ki a legerősebb méhű béranyákat, hogy megszüljék végre a Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és az állam által egyelőre még csak javasolt, ám minden magyar nőtől, sőt anyától elvárt harmadik gyereket. Azt viszont nem tudni, lesznek-e csodálni való mintapéldányai e nemzeti hőstettnek. Mert hogyan is nézne ki a plakáton egy nemzeti inszeminátor vagy egy nemzeti béranya? Kiállna- e az ország elé Semjén Zsolt vagy Harrach Péter? De mindez legalább annyira bizarr és agyrémveszélyes volna, mint annak fájó gondolata, hogy mindezek után is lesz olyan, aki rájuk szavaz majd 2018-ban. Úgy, hogy a KDNP-re, az önmagát önállóan megmérettető pártra még csak szavazni sem lehet.
De nyilván ez így lesz, és ez így helyes. Még akkor is, ha a kegyvesztetté vált oligarcha Simicska Lajos G-Day-e után már az sem egyértelmű és nyilvánvaló, hogy a hülyeség valóban alkotmányos jog-e. Ebben az országban ugyanis mintha a feje tetejére állt volna minden. Golden Globe-díjat nyert például a Saul fia című magyar film, azóta már indulhat az Oscar-díjért is, és erre a sok öröm és gratuláció mellett kiadós trianonozásba és zsidózásba kezdtek néhányan, még olyan helyen is, amire nem sokan számítottak: Orbán Viktor Facebook-oldalán. A miniszterelnök úr ugyanis gratulált a sikerhez – „Wow! Egyedülálló magyar siker. Őszintén gratulálok Nemes Jeles Lászlónak, valamint a Saul fia összes alkotójának és szereplőjének” –, ami láthatóan olyannyira nem tetszett mindenkinek, hogy néhányan még a magyar nyelvet sem vették komolyan: „Jó volna már Trianonos filmet látni, dijjazni, szegény miniszterelnök úrnak meg kell felelnie a fősodratú kultur véleményne”. Persze, másutt is hangot kapott az összeesküvés-elmélet – „Hazugság a cikk mert nem Magyar filmet hanem egy szar zsidó propaganda anyagot díjaztak a zsidók” –, s miközben számos kézzelfogható fogást lehetne találni az Orbán-kormányon, élükön mindjárt az időről időre előbukkanó KDNP-féle tervezetekkel, ki érti, hogy éppen a képtelen konteók kapnak visszhangot. Miért nem a kórházak állapotát, a fiatalok elvándorlását, a nyugdíjpénztári vagyon államosítását vagy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ ámokfutását, a politikusok és családtagjaik csodás gyarapodását kérik számon? De ez is csak a fordított világ képét erősíti, hiszen Magyarországon nem a többség zsidózik, nem a többség trianonozik, hanem a kisebbség. Arról viszont, hogy ekkora hanggal teheti, a többség tehet. Mert hallgat, mert kummant, mert bizonytalan, s mert lehet, fogalma sincs arról, mit is kéne tenni. Arról nem is beszélve, hogy vannak miniszterelnökök, akik éppen ilyen világra tervezik kormányuk kommunikációját.
Mint ahogyan alighanem az a gondolkodásmód is fordított, miszerint azért nem lehet nemzetközileg is sikerfilmet forgatni az 1920-as trianoni döntésről, mert a magyar nemzet tragédiája nem emelkedik Európa számára értelmezhető szimbólummá, hiszen éppen az útját, és főként a jövőjét kereső Európának volna szüksége arra, hogy tanuljon valamit a múltjából. Abból, ahogyan bánt győztesekkel, vagy ahogyan elbánt vesztesekkel. Ami pedig ebben a relációban Magyarországot illeti: ha a szembenézést önmagunkon és önmagunkkal sem tudjuk megtenni, sem emberi hangon, sem emberi módon, hogyan is hihetnénk, hogy mással szemben menni fog. De mit is várhatnánk egy olyan szembesítésnél, amikor a hírek arról szólnak, hogy a magyarok előszeretettel jelentik fel egymást a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, mert a lakásuk nagyszobájában nyitnak fodrászüzletet, a kertjükben virágboltot, táncot oktatnak a folyosón, masszíroznak lehúzott redőnyök mögött vagy gépet javítanak a garázsban. S lám, a kormány rá is talál mindjárt az aranyat tojó tyúkra, mert lassan már minden háztartásba bekötné az online kasszát, hogy az adóhatóság lássa, mi az, ami be- és kifolyik. Talán ezért is kaptak szívükhöz mindjárt az ügyvédek, és kezdték azonnal értelmezni Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavait, de hiába törik a fejüket a taláros hölgyek és urak, Magyarországon csak a hatalmon lévő politikusok vagyonnyilatkozatában van olyan rubrika, hogy összedobta a család. Mindenki másnak ott az adóbevallás.
S ha már ezen a héten belekerültünk a KDNP cselekvési tervének örvényébe, Simicskó István honvédelmi miniszter is előállt egy javaslattal. Ennek ugyan még értelme is van, még akkor is, ha olyan világot idéz elénk, amire a magyarok egyszer már nemet mondtak. Azt találta mondani ugyanis a majdnem legfőbb hadügyér, hogy elképzelése szerint minden tizennyolcadik évét betöltött fiatalnak egy hónapos önkéntes alapkiképzést biztosítana a honvédség a haza védelmében, ami akár pluszpontokat is jelenthet a továbbtanulásban – s ha a fiatalnak megtetszik a bakaélet, maradhat is mindjárt a seregben. A miniszter meg is indokolta elképzelését a Magyar Hírlapnak: „Az ember alapvetően territoriális lény, aki a saját faluját, földjét, családját, szeretteit jelentősebb elszántsággal és elánnal képes védeni.”
Ha mindezt összeadjuk – bevándorlásellenes kampány; kvótaellenes szlogenek; női szerepek kiszabása; cselekvési terv az anyaságra, a szingliélet visszaszorítására; a nő helyének megmutatása; trianonozás és zsidózás; ellenzéki ellenállástalanság; territoriális társadalmi szemlélet –, már csak egyvalamin kellene elgondolkoznunk: biztos, hogy az őseink előrefelé lovagoltak, és közben hátrafelé nyilaztak? Mert simán lehet, hogy a végén kiderül, hátrafelé lovagolva nyilaztak előre…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
