Magyarország Európában az utolsó, a 165 országot számláló listán pedig a 112. helyen áll a nők helyzetét vizsgáló 2011-es felmérés szerint. A Newsweek jogi, egészségügyi, oktatási, gazdasági és politikai dimenziókban elemezte, mennyire érvényesülnek a nők. Irán például a 125., de Azerbajdzsán is a 77., az utánunk következő európai állam pedig Csehország – a 72. helyen. Hatalmas a lemaradásunk a jogi területen, elsősorban a családon belüli erőszak kezelése, valamint a politikai képviselet (9 százalék) terén. A héten történtek pedig meg is magyarázzák, hogy miért.

 
Illés Zoltán a lovagiasság szabályait gyakorolja éppen (Fotó: Bruzák Noémi, MTI)

Kedden 5 percig gyalázta a vidékfejlesztési minisztérium államtitkára Szél Bernadettet, aki „Miért nem lép fel a kormány a verespataki és nagybányai ciános technológiájú aranybányák megnyitása ellen?” címmel napirend előtti kérdést tett fel a Parlamentben. Illés Zoltán válasza: „azért, mert az LMP képviselőnője szép, még nem következik, hogy okos is”; „mosolyogva kell visszautasítanom azt a sok butaságot és baromságot, amit ön itt elmondott”; „tisztelt… Dehogy tisztelt! Kedves képviselő asszony!”, „a miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára”. A felszólalás után az elnöklő Lezsák Sándor kifogásolta a „baromság” kifejezést, végül Kocsis Máté kért elnézést Széltől. Illés a maga nevében ezt másnap, SMS-ben tette meg, megemlítve, hogy „a lovagiasság szabályai szerint” követi meg a képviselőnőt.

A Fidesz lovagiasságról alkotott elképzelése a házelnök reakciójából is kitűnik. Kövér László szerint Illés „sértő, de nem kirívóan sértő” volt, és büntetést nem szabott ki, mert az ellenzéki képviselők is megbántják a kormánypártot, sőt, az új frakciók hibája a stílus elvadulása. Ezzel nyilván azokra a kirívóan sértő momentumokra utalt, amikor ellenzékiek transzparensekkel járatták le az Országgyűlés méltóságát, és amelyeket súlyos pénzbüntetéssel torolt meg, valamint azzal, hogy Szilágyi Pétert, a Párbeszéd Magyarországért színeiben politizáló független képviselőt visszahívja a jegyzői posztról. Korábban a lovagiasság szabályai szerint kormánypárti és jobbikos képviselők száját olyan mondatok hagyták el, mint: „Mit pofázol bele, kisanyám?”, „Ki vigyáz a gyerekedre?”, „Vetkőzz!” De példálózhatnánk a fideszes Varga István egy évvel ezelőtti lovagias kijelentésével is, miszerint a családon belüli erőszak akkor szűnhet meg, ha az anyák több gyereket szülnek, vagy idézhetnénk a kereszténydemokrata Karvalics Ottót: „tessék példát mutatni a normális családból, és akkor utána majd lehet a nőknek érvényesülni”. Csupán Balogh József kényszerült távozni a Fidesz-frakcióból, miután súlyosan bántalmazta élettársát, aki előtte a lovagiasság szabályai szerint megbotlott a vak komondorban. Az Index szerint bár fejmosást kapott Illés, de komolyabb következménye nem lesz az ügynek, mondván: a kormánypártiaknak is hasonló beszólásokat kell elviselniük. Az egyik fideszes Mesterházy Attila MSZP-elnök egyik beszédét idézte, amelyben „pofájuk befogására” szólította fel a „hazug kormánypártiakat”. Ezt kell tudni elviselni!

Amúgy korábban Kövér sértőnek nevezte a női kvóta bevezetését, mert szerinte ez azt jelentené, mintha a nők alkalmatlanabbak vagy tehetségtelenebbek lennének. Szerinte azért van kevesebb nő a parlamentben, mert a politika még mindig „egy férfias sport”, a nők pedig nem érzik jól magukat „verekedő férfiak” között. Klinghammer István a múlt héten a Magyar Nemzetnek beszélt arról, hogy az egyetemi szintnél „bizonytalanabb a tudású”, „de szorgalmas” védőnőnek, óvónőnek készülő hallgatók számára tökéletes opció a közösségi főiskola. Orbán Viktor pedig a lovagiasság szabályai szerint azt nyilatkozta lánya esküvője kapcsán, hogy „a főzésbe sajnos nem tudok besegíteni, annyi időm nincs, de lesz ott asszony elég”. A kormányfőt amúgy megkérdezte a Hír24 riportere Illés beszédéről. A válasz: „Illés Zoltán még nem nőtt fel a baloldalhoz”. Majd miután szétfeszítette a bezáródó liftajtót, és a riporternő utána szólt, „nem hiába férfiparlament”, még mosolyogva hozzátette: „így mennek itt a dolgok”.

Aztán Lukács Tamás végre megelégelte a szexista célozgatásokat, és szerdán már nyíltan beszélt a parlamentben: a hajléktalanság a nők hibája, mert a válás után a férjek utcára kerülnek. A KDNP-s képviselő szerint „amikor külső társadalmi nyomásra vagy más csoportok nyomására a családon belüli, hozzátartozókon belüli erőszakról szóló törvényt megalkotjuk (július 1-jén lépett életbe – a szerk.), nem gondolunk arra, hogy megoldunk egy problémát, amivel egy másik problémát idézünk elő, és akkor most csodálkozva állunk, hogy itt van a hajléktalanság kérdése”. Na, igen. A nőknek fogalmuk sincs a lovagiasság szabályairól.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!