Rómában járt szerdán Tarlós István főpolgármester. Audiencián fogadta XVI. Benedek, akitől azt kérte: áldja meg Budapestet. Reméljük, azt is kérte, hogy imádkozzon az egész országért. Másban a jelek szerint már nem reménykedhetünk, mint az Úr irgalmában.

A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt 100 milliárdos tartalékot lényegében a zsebpénzeként kezeli a kormány – összesítette az adatokat a Hír24. Parlamenti jóváhagyás, szakmai előkészítés és versenyeztetés nélkül támogathatnak bármit. Igaz, így a tartalék eredeti céljára – a természeti katasztrófák, és más, előre nem látható, sürgős és fontos intézkedésekre – kevesebb pénz jut. Viszont az Orbán Viktor iránti rajongásáról is híres Markó Iván által vezetett Magyar Fesztivál Balett és az Operaház mellett számtalan sportszervezet – köztük a Vasas, az MTK és az MLSZ – is kapott működésükhöz vagy beruházásaikhoz „rendkívüli” pénzt. Idősebb Bush szobrának felállítása is rendkívül sürgős volt (34,4 millió), két ormánsági templom rekonstrukciója sem tűrt halasztást (16 millió), s miközben oktatási intézmények a szülőktől és volt diákjaitól kuncsorognak pénzt a fennmaradáshoz, a Mathias Corvinus Collegiumot (melynek alapítója a kormányfő volt tanácsadója, Tombor András) 250 millióval támogatták meg. Az Orbán szívügyének számító Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián a premontreiek is tanítanak. A szerzetesrend már évek óta háborúzott a rendnek és az iskolának otthont adó zsámbéki Zichy-kastély használatáért egy másik renddel. A kormány júliusban úgy döntött: a konfliktus lezárását azzal segíti, hogy megveszi az épületet, csaknem 800 millió forintért. Eddig összesen több mint 50 milliárd forint elköltéséről 54 döntés rendelkezett.

Tízmilliós jutalmakat fizettek ki állami és fővárosi tulajdonú cégek vezető tisztségviselőinek – derült ki a Népszabadság összeállításából. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél (MNV) szerint a vezérigazgatónak és helyettesének prémiuma 2011- re 10 havi, a főigazgatóké 8,85 havi, az igazgatóké pedig 5,5 havi alapbér, amiből eddig prémiumelőlegként 30 százalékot fizettek ki. A MÁV Zrt. volt első számú vezetőjének az éves személyi alapbér 56 százalékát, az MVM Zrt., a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatóinak pedig a 80 százalékát engedélyezték kifizetni. A vezérigazgató fizetése mindegyik cégnél kétmillió forint. A Budapesti Városüzemeltetési Központhoz tartozó cégeknél összesen 342 millió forintot fizettek ki prémium, ösztönzés és jutalom címén, ebből a 2011-es prémium-célkitűzések teljesítésére 135 milliót.

Miközben az idősebb közalkalmazottaknak választaniuk kell a nyugdíj és a munkabér között, az országgyűlési képviselők megtarthatják mindkettőt – derült ki a Blikkből. A lap szerint 44 olyan képviselőnk van, aki már elérte a 62. életévét, három fideszes politikus pedig korkedvezményes, illetve rokkantnyugdíjat kap. Ennek ellenére a vagyonnyilatkozatban mindössze nyolcan vallották be az ellátást. Fónagy János (70) képviselő-államtitkár 1,2 milliós fizetése és majd 200 ezres nyugdíja között kellene, hogy válasszon, Pintér Sándor (64) 140 ezres nyugdíjra is jogosult 1,1 milliós miniszteri fizetése mellett. A KDNP-s Rubovszky György (68) arra hivatkozott a lapnak, hogy ők nem fizetést, hanem tiszteletdíjat kapnak.

Eközben a Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Benedek Fülöp ellen, mert a volt agrárállamtitkár valótlan tartalmú tanácsadói szerződésekkel próbálta leplezni a Szilvásy György egykori titokminiszter lesencefalui nyaralója elé szánt facsemeték beszerzését és elültetését, amit az agrártárca fizetett ki – adta hírül a Magyar Nemzet. A vádirat szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet felügyelő államtitkárként rávette annak elnökét, hogy kössön fiktív tanácsadói megállapodást az alsótekeresi faiskola vezetőjével. A 30 szelídgesztenyefa-csemetéért 2,8 millió forintot fizettek a faiskolának, ezenkívül az államtitkár fiktív tanácsadói szerződésekre 1,5 millió forintot utaltatott a csemeték elültetéséért. Szilvásy állítása szerint kifizette a facsemetéket, erre hamis tanúzás miatt emeltek vádat ellene.

A hatályos törvények szerint a minisztériumoknak minden hónapban a Magyar Közlöny mellékletében közzé kell tenniük, kiket neveztek ki köztisztviselőnek vagy minisztériumi vezetőnek, illetve kiket mentettek fel állásukból, de a Külügyminisztérium 2041-ig titkosította alkalmazotti listáját – írta az Átlátszó portál, melynek keresetét a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon elutasította. Így államtitok az is, hogy ki a külügyminiszter.

Megszűnt a KDNP-tagsága két országgyűlési képviselőnek – közölte a párt fővárosi XIII. kerületi szervezete. Soltész Miklós államtitkár és Spaller Endre országgyűlési képviselő már nem tagja a Kereszténydemokrata Néppártnak, mert többszöri írásbeli és szóbeli figyelmeztetés ellenére sem fizették be a tagdíjat – írta az Index. A Simor Miklós kerületi KDNP-elnök által jegyzett közlemény szerint „elfogadhatatlan, hogy két olyan személy, aki az országos átlagnál jóval magasabb fizetéssel rendelkezik, nem teljesíti az öregségi nyugdíjasokra szabott csekély fizetési kötelezettséget. Felháborító, hogy egyes személyek megtehetik a fizetés elodázását, semmibe véve ezzel saját anyapártjuk minden írott és íratlan szabályát”. Simor azt írja, hogy Soltész és Spaller semmibe vették a pártjukat, ezért annak országgyűlési és kormányzati képviseletére is alkalmatlanok. Azóta a tartozást kifizették, vagy legalábbis megígérték, hogy kifizetik, és Semjén Zsolt pártelnök nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy a két politikus tag maradt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!