Heti abszurd: Kaliber

Jelszavaink valának igazság, korrektség és árérzékenység – emigyen citálja majd a kormánypárt (nevezetesen a Fidesz) szlogenjét a történelemkönyv az Úr 2040. esztendejében. (Amennyiben nincs kormányváltás.) A szócikk a 2018. választási évet taglalja, melynek tétje a nemzet felmorzsolódása vagy éppen megmaradása volt. Mert vidéki nyaralás alatt vírusként szaporodó migránsok fenyegették belülről az országot, kerítésrázó hordák kívülről, s a távolból Brüsszel bomlasztotta a rezsimrendet – méltó büntetését kizárólag azért nem nyerte el, mert zavartalanul utalta a hon 2000 milliárd forintos járandóságát.

Ám hiába rohamozott nyelvvel az ádáz nyugati ellen, a lángoktól ölelt kis-nagy ország elöljárói pillanatra nem feledték, mivel tartoznak erkölcsnek, morálnak, becsületnek. Miután szembesültek vele, hogy a léha, felelőtlen adminisztráció 7,2 milliárd forintból prezentálta az „Állítsuk meg Brüsszelt!”, illetve a „Nem kacaghat Soros György” kampányt, rögtön ráléptek a pénzfékre.

Mert az igazságos és nagyszerű kormány ismérve az árérzékenység: a népnek ugyan mindenek fölött joga van az igaz szóhoz, mégis, minek annyit költeni, ha jutányosabb áron is szembesíteni lehet a valósággal. (Az így fennmaradt pénzt pedig az erős nemzet építésére lehet szánni, hiszen tudvalevőleg egy náció akkor ér valamit, ha izmos, magabiztos gazdasági elitje van, törvényszerű tehát, hogy a valóságbemutatáson megtakarított pénzből a honi pénz- és iparemberek gyarapodhassanak, rajtuk keresztül pedig az egész nemzet. Mészáros Lőrinc frissiben malmot is vett – micsoda akvizíció, micsoda szimbólum: a Kedves Vállalkozó ád kenyeret e meghajszolt nemzetnek.)

A szópénz szórásának pedig véget is vetett rögvest a kormány, amikor úgy döntött, 2018-tól ugyan általánosságban megemeli jövőre a szórólapok és a reklámújságok termékdíját (kilogrammonként 85-ről 114 forintra), de nemes kivételt is tett, amikor a közhasznú szervezetek, kormányzati vagy önkormányzati szervek tájékoztató anyagainak termékdíját nemhogy felkerekítette volna, hanem egyenesen eltörölte. Komoly bevételekről mondott le, mivel egyetlen cél lebegett a szeme előtt, hogy a hamis hírek és réminformációk tengerén fuldokló állampolgárnak valóságmentőövet dobjon, s rendet vágjon az ellenzéki és civil hazugságoktól kuszált gondolatai között.

Mert a rend az élet, és az élet mindig diadalmaskodik – véle együtt a rend is. Így esett, hogy a sátáni szájú főgeciző meghunyászkodott és vállalta, hogy plakátcégei nem tesznek közzé politikai tartalmú hirdetéseket. A Miniszterelnökség szorította rá erre Simicska Lajost, miután kiötölte, hogy az egykori főoligarchának (aki soha, sosem, egyáltalán nem volt Orbán Viktor szobatársa – ez csak a föld alatti hírmozgalom koholmánya) 150 ezer nehéz forintokat kell fizetnie plakáthelyenként, ha továbbra is mérgezi a köztereket eltévelyedett hirdetéseivel, melyeken Magyarország majdnem Vezérét és a Kedves Vállalkozót gengszternek festik. Arról, hogy azokat a plakáthelyeket, ahol ez a szentségtörő kép virított, Simicska mérhetetlen megátalkodottságában eladta a Jobbiknak, nos, arról a Miniszterelnökség nem tudott. De senki ne merészelje oktondinak nevezni emiatt a szent plakátharcot folytató Miniszterelnökséget, hiszen a lónak is négy lába van, mégis megbotlik, Lázár Jánosnak meg csak kettő. S botlása ékes bizonysága volt annak, hogy bármiféle sár is csobogott az ellenzék szájából, rendőrállamról és titkosszolgálati diktatúráról szó sem volt a 2010-es évek végén. Mert az nem több pusztába kiáltott rágalomnál, hogy a nemzetbiztonsági és rendészeti szervek, illetve a nyomozóhatóságok által összekalapált közös információgyűjtő hivatal szinte valamennyi polgár profilját elkészítette.

Hát nem. Például az a rendelkezés, hogy minden szolgáltató, pénzintézet, üzlet, kereskedő miegymás köteles alaposan dokumentálni, ki vásárolt/költött/fektetett be nála 300 ezer forintot vagy még többet – utalás útján. Mert ezek az adatok csak azt szolgálták, hogy kiszűrjék, ki mos pénzt. (Egy ilyen rendszer már azt is észrevette volna, amikor a baltás gyilkos hazatoloncolása után majdnem kétmilliárd futott be az azeri állami pénzmosodától egy magyar banknál vezetett számlára. De az a szisztéma, amit a szocialista kormányok a Fideszre hagytak, egyszerűen vak volt.) Illetve a gazdasági minisztériumot segítette grafikonrajzolásban ez a mérhetetlen adatbázis. S az Orbán-rezsim szabadságelkötelezettségét mi sem mutatja jobban annál, mint az, hogy amennyiben a Miniszterelnökség birtokában lett volna az információnak, miszerint a gengszterplakátok a szennylelkű Jobbik tulajdonát képező felületeken virítanak, akkor nem Simicska cégeit vegzálta volna a főminiszter, hanem a Jobbikot.

Lázár János azonban nem hagyta, hogy a sors és a jog megtapossa. Fittyet hányva az Alaptörvény magántulajdon szentségét biztosító passzusára is, a kormányhivatali dolgozókat szaggatni rendelte a Jobbik plakátjait. És milyen jól tette! Ha eltűrte volna, hogy megalázza a jog, milyen példát mutat az utókornak?

Hát mi a jog? Szavak nincsenek rá, de álljon itt egy példa: egy tescós rabló néven elhíresült bűnöző, aki némi gránátdobálás közben kirabolt társaival egy pénzszállító autót, sorra nyerte a pereket és milliókat, mivel a bíróság szerint valóban rossz körülmények között szenvedett. Figyelmeztettek tehát e könyv szavára nebulók: a jog a bűnözők eszköze. Az államférfi onnan ismerszik meg, hogy semmibe veszi (kisebb kaliberű politikus csak kiforgatja).

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!