Napok óta gyanús elemnek érzem magam. Vagy legalábbis azóta, hogy kiderült: vannak gyanús elemek a magyar újságírásban. „Élünk azzal a gyanúperrel egyes újságírók esetében, hogy más érdekeket képviselnek, mint a magyar nemzet érdekei” – jelentette ki az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága előtt Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója. Hogy miért vettem ezt magamra?
Azért, mert Szász úr tisztelettel kérelmezte a bizottságtól, hogy mentsék fel bizonyos válaszadási kötelezettségek alól, ha ezek az újságírók kérdéseket tesznek fel neki, illetve intézetének. De hát mégis, mi a pitlákos atyaúristen lenne az újságíró dolga, ha nem az, hogy kérdéseket tegyen fel? Azzal a lendülettel, ahogy elolvastam nevezett úr kérelmét, megtekintettem a Nemzetstratégiai Kutatóintézet honlapját. Higgyék el, jogosan kéri, hogy szűrjék a feléjük irányuló kérdéseket!
„Ha Isten a teremtéskor az emberekre a Földet bízta, akkor ránk, magyarokra – minden bizonnyal állíthatom – a Kárpát-medencét bízta” – és ez még csak a beköszönő szöveg egy része, és valóban csak úgy áradnak az ember fejében a kérdések a kutatóintézet irányába. Vélhetően olyanok, amiket az igazgató nem szívesen fogadna – bár hogy mennyire a nemzet érdekei ellen való az, ha valaki tudni akarja, ugyan, mégis, mit csinál tulajdonképpen a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, az nézőpont kérdése… Pitiáner pasas egyébként ez a Szász, mert akkor már kérhetne nagyobbat is. Miért csak „a nemzetstratégiai kérdéseknek legalább bizonyos kategóriája” érdemeljen védelmet a zaklató újságírói kérdések ellen?
Vegyük például Tarlós István esetét, aki valami nagyon hasonló szemlélettel (és tragikus humorérzékkel) bír! Őt Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke kérdezte a vegyiművek Illatos úti telephelyén kialakult környezeti katasztrófával kapcsolatban. Tarlós jelezte, hogy a telepen található több ezer hordónyi veszélyes vegyi anyag ügyében az Együtt a Fővárosi Önkormányzattal szemben is szeretne kétségeket megfogalmazni. Levelét így fejezte be: „Ezt a logikát én elfogadom, és felbátorodva rajta szeretnék gratulálni Önnek Jósika Miklós születésnapja alkalmából, továbbá együttérzésemről biztosítani Önt Kutuzov halálának napjára emlékezve.” Sajnos úgy tűnik, Tarlóson kívül már keveseknek van kedvük viccelődni, egy szakértői vizsgálat megállapította, hogy azonnal el kell szállítani a hordókat. Aztán van, aki egyáltalán nem idegesíti magát.
A Belügyminisztérium például úgy véli, hallgatni arany, így egyszerűen csak nem válaszolnak a nekik feltett kérdésekre. Tollár Tiborról, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság új vezetőjéről például rendre kiderül, hogy bár egyes állásairól hajlandó volt lemondani, hogy pozícióját betöltse, maradt még néhány olyan cég, amelyben pozíciót tölt be, s amelyek összeférhetetlenek jelenlegi munkakörével. Hogy ez miként lehetséges, arra ugyan hiába kérdezett rá a HVG, a Belügyminisztérium nem volt kegyes, és néma maradt.
Követhette volna példájukat Kósa Lajos is, aki ugyan válaszolt az újságírói kérdésre, cserébe viszont nem mondott igazat. Tegyük hozzá, nem volt egyedül, Rogán Antal hasonlóan szemrebbenés nélkül vallotta, hogy a trafikokat nem volt kötelező lefóliázni. Az állításaikban rejlő mérhetetlen cinizmus ugyan alkalmas lett volna arra, hogy bebizonyítsa, a trafikosok tehetnek arról, hogy kirabolják őket, hiszen maguk gondoskodtak (önszorgalomból) arról, hogy boltjaikba ne lehessen belátni. És ha azt hinnénk, hogy ennél nincs lejjebb, dőljünk hátra: Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője egy interjúban kifejtette, hogy leginkább az ellenzéknek kellene magába néznie, ugyanis ők „hergelték fel” a trafikosok ellen a társadalmat, ezért történik ilyen sok bűncselekmény a dohányboltokban. Az igazság persze egészen máshol van: egy debreceni dohányárus sajnos megírta, hogy őt bizony ellenőr kötelezte a teljes elsötétítésre.
És végül nem szabad kifelejteni a sorból a nagy kérdésmegúszót, Orbán Viktort sem. Tőle lehet tanulni. Ha például az a kérdés, valóban menesztik-e záros határidőn belül megtekintőminiszterét, Fazekas Sándort, egész egyszerűen annyit felel: „vadkacsa” a hír. Elegáns, visszafogott, mégis humoros elütése ez a problémának, nem csoda, hogy a Népszava másnap három kacsa püspökfalatját tette címlapra. Kár, hogy amúgy az egész ügy nem vicces, hiszen Fazekasnak a Kun- Mediátor-ügy után lassan tényleg ideje lenne vennie a kalapját.
Szóval így állunk mostanában a kérdésekkel. És ez csak a jéghegy csúcsa, ami a magyar sajtó állapotát illeti. A Freedom House amerikai civil szervezet jelentése szerint 2010 óta folyamatosan romlik nálunk a helyzet, a világranglistán a 71. helyen állunk, holtversenyben Mongóliával, Malival és Dél-Afrikával. Külön foglalkoztak tehát velünk, azzal, hogy az Orbánkormány hogyan tartja nyomás alatt a médiát, milyen intézkedésekkel törik le az immár csak „részben szabad” sajtó szarvait. Ehhez képest az, hogy Szász Jenő nem akar a nemzet érdekeivel ellentétes érdekeket képviselő újságírókkal szóba állni, már igazán smafu. Van ennél sokkal nagyobb bajunk is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
