Nemzeti konzultálni jó dolog. Az Orbán-kormány logikája szerint úgy mehet ez a kabinetben, hogy a kormány tagjai a fejükbe vesznek akármit, de tényleg bármit, ami az érdekükben áll, majd megíratják a hozzá szükséges szabályzókat, rendeletet, esetleg törvényt, és hozzálátnak a megvalósításához. Kiszámolják a várt anyagi és politikai hasznot, kiosztják az ehhez szükséges forrást és feladatot, majd amikor már minden halad a maga útján, meghirdetik a nemzeti konzultációt – arra hivatkozva, hogy a kormánynak fontos a zemberek véleménye.
Mindez, persze, nettó spekuláció, mert állampolgár nem feltételezhet olyat nemzeti kormányáról, hogy az a feje fölött működtetne politikai kaszinót. Olyat, ahol csak annak van esélye nyerni, aki soha nem a bank – értsd: kormány – ellenében teszi meg tétjeit. Cserébe a bank megmondja, hogy az éppen adott osztogatós körjátékba melyik számmal vagy színnel ajánlott beszállni. Vagyis csakis alázatos ovációval lehet fogadni a kormány legújabb tervét, ha hinni lehet a kiszivárgott híreknek: az Orbán-kormány megkérdezné a zembereket arról, mit gondolnak a Soros-szervezetek átláthatóságáról.
Ezzel csak az a gond, hogy az elmúlt években, és különösen hónapokban az Orbán-kormány már telekürtölte az országot azzal, hogy Soros Györgynél nagyobb veszedelmet el sem lehet képzelni, talán csak a tatárok dúlták fel olyan galád módon az országot, ahogyan azt a dúsgazdag vállalkozó tenné. Mi tenné, teszi is, elvégre a népéért és nemzetéért aggódó kormány nem kürtölte volna tele e veszedelemmel az országot. A társadalmi párbeszéd kottája kísértetiesen hasonlít a migránsok ügyében rendezett nemzeti konzultáció menetével: keress ellenségképet, bélyegezd meg őket, kelts félelmet általuk, majd amikor már megfelelő a társadalmi hangulat, kérdezd meg a zemberektől, valóban akarnak-e félni. Ha pedig az emberek mégis azt felelnék, ahogyan tették ezt a migránskonzultáció esetében, hogy de hát kedves kormány, nem tudsz megfelelő érvényes szavazatot összegyűjteni akaratod legitimálásához, akkor a kormány kihirdeti az ítéletet: nem érdekli a többség akarata, sem a maga által felállított szabályrendszer. Ilyen körülmények között pedig több mint röhejes nemzeti konzultálni, mondjuk, arról, hogy akarunk-e félni az eleve démonizált és a többség számára megfoghatatlan és láthatatlan Brüsszeltől; akarjuk- e, hogy a kormány megvédje a munkahelyeket; s akarjuk-e, hogy akarjuk-e.
Így már, persze, érthető, hogy a kormány miért nem nemzeti konzultált soha a budapesti olimpiáról: félelmet mégsem kelthet az olimpia mozgalom ellen. Az olimpia nem migráns, az olimpia nem Soros, az olimpia nem rezsicsökkentés. Az olimpia a kormány bőségszaruja, az előremenekülés ígérete: ha már földrengés nem pusztítja az országot; háború sem dúlja földjét; és piramisokat is felesleges építeni, mert azok helyett vannak a stadionok. De valaminek mégiscsak indukálni kellene a gazdaságot, és az olimpiánál jobb és nagyobb el- és kiosztó helyet most ki sem lehetne találni; izmosabb tőgy az még a lassan el-elapadó uniós pénzcsapoknál is. De hogy legyen hab is ezen a kormányzati tortán: az Magyar Labdarúgó-szövetség „nemzeti” konzultációt kezdeményezett azért, mert fogalma sincs arról, miért ülnek ilyen kevesen a drága közpénzen megépített stadionok lelátóján. Talán, ha lenne jó foci… – de nem akarnék tippeket adni.
A kormány azért bezzeg nem akart nemzeti konzultálni, hogy osztogasson-e a kabinet karácsonyi Erzsébet-utalványokat. De lássuk be, hülyén hangzott volna a kérdés: Akarja-e, hogy a Magyar Államkincstár szolgáltatási díjként 540 millió forint áfát fizessen az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.-nek azért, mert végrehajtja az Orbán-kormány 27 milliárd adóforintba kerülő propaganda-kampányát, amellyel minden magyar nyugdíjast megajándékoz egyszeri, 10 ezer forintos Erzsébet-utalvánnyal? De ez a kérdés is furán hangzott volna: Akarja-e, hogy csakis olyan cég vehesse meg a Figyelő című hetilapot, amelyik a legkevesebbet ajánlja, viszont ha már megvette, azonnal átadja Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója cégének?
És van még nyalánkság: Akarja-e, hogy Zimányi Linda közleményben tudassa országgal-világgal, hogy felnőtt módjára szakított kedvesével, Kedves Ferenccel? Ja, ez amúgy fontos kérdés, javaslat a kormánynak: a celebek érzelmi életéről is érdemes volna nemzeti konzultálni.
De hogy érezzük, a kormány tagjainak fontos az, hogy aláírhassanak valamit: Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és Rétvári Bence, a párt alelnöke fényképezőgépek lencséinek kereszttüzében írta alá a Momentum Mozgalom olimpiaellenes kérdőívét – ja, nem, azt nem írta alá egyikük sem, ellenben egy melegházasság-ellenes európai polgári kezdeményezést igen. Azt, amelyik azt követeli, hogy Európában törvény mondja ki: „a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, és a család a házasságon és/vagy leszármazáson alapul”. Ez ugyan konkrétan kirekesztő kezdeményezés, és nem csupán vallási okból, hanem alapvető emberi jogok tekintetében is, de a két, önmagát kereszténynek valló politikusnak mégiscsak alá kell írnia valamit, ha már az olimpiaellenest nem merik vagy nem akarják. És még az sem számít, hogy tavaly decemberben lejárt a melegházasság-ellenes aláírásgyűjtés határideje.
Viszont ettől szép ez az össznépi nagy aláírósosdi.
A kormánynak pedig csupán egyetlen dologra kell figyelnie: hogy a zemberek csakis két választási ciklus között éljék ki aláírási kedvüket. Mert ha az országgyűlésire már elmegy a kedvük mindentől, legfőképp az ikszek rubrikákba történő húzogatásától, 2018 után is minden úgy alakul, ahogyan azt a kormány akarja.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!