Sokat fejlődött az elmúlt két évben a Fidesz-beszéd megértése. A héten újabb üzeneteket sikerült megfejtenünk az egyszerű kulccsal: mindennek az ellenkezőjét kell venni.
Például: nem megszorítás van, hanem tehermegosztás, a középosztályt pedig fel kell erősíteni, ugyanis támogatni kell azokat, akik „dolgoznak, vállalkoznak, adót fizetnek, gyermeket nevelnek” – jelentette ki Orbán Viktor, miután meglátogatta szövetségesét, a KDNP-t. A legfrissebb statisztikák szerint az elmúlt egy évben valójában csökkentek a reálkeresetek, az elmúlt két évben pedig az átlagosan vagy az alatt keresők jövedelmét csökkentették az adótörvények. Vagy: „remekül halad a nemzeti konzultáció” – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Valójában az egymilliárdba kerülő akció során kiküldött 8,2 millió kérdőívből csak 600 ezer érkezett vissza, és a kormányfő a héten felmentette tisztségéből Nyitrai Zsolt kormányzati konzultációkért felelős miniszterelnöki biztost. Egy másik példa: egy éve még „ki a fasznak” nevezte az amerikai külügyi helyettes államtitkárt Deutsch Tamás fideszes politikus, mivel Thomas Melia bírálta a magyar kormányt a demokráciadeficit miatt, a héten Szijjártó Péter – immáron nem Orbán szóvivőjeként, hanem a miniszterelnökség külkapcsolatokért és külgazdaságért felelős államtitkáraként – Washingtonban lobbizott azért nála (is), hogy amerikai cégek fektessenek be Magyarországon.
Kövér László már önmagában nagy rejtély, és most is feladta a leckét. Az m1-en Obersovszky Péternek azt magyarázta: az embereknek, a szerencsének és a kormányzás minőségének köszönhető, hogy nem sikerült az Orbán Viktor elleni puccs, amelyet ezermilliárdoktól megfosztott érdekkörök szerveztek, meg hogy gazdasági árnyékhatalmak ügynökei irányítottak 8 éven keresztül, és ezen pénzügyi és politikai körök nemcsak hazánkat, hanem a nemzetállamokat akarják tönkretenni. Megjegyeznénk: a puccsot február óta kommunikáló legfelső Fidesz-vezetés a mai napig nem állt elő semmilyen konkrétumnak nevezhető részlettel, amivel állítását alátámasztaná. A házelnök beszélt az IMF-ről is: szerinte a Nemzetközi Valutaalapnak nem lehetnek komoly követelései, mert a magyar államháztartás számait mindenhol „irigykedve nézik”, reméli, nem gondolja az IMF-ben senki, hogy ha „átverekedtünk a túlsó partra, akkor ki fogjuk dobni a gazdaságpolitikánkat és azt csináljuk, amit ők diktálnak?” Továbbá: a kormány nem hagyja magát megzsarolni, mert az IMF pénzére nincs úgy szükségünk, mint Gyurcsány idejében volt, „csak egy védőhálót szeretnénk, arra a nem várt esetre, ha a világgazdaságban negatív fejlemény következik be, ami ránk is kihatna. Semmi sem indokolja, hogy felforgassuk azt a gazdaságpolitikát, amit eddig folytattunk” – jelentette ki. Azt nem pontosan értjük, hogy ha ennyire irigylésre méltó a helyzetünk, akkor minek az IMF-hitel, de a számok amúgy is az ellenkezőjét mutatják: hosszú távon fenntarthatatlan a mostani hozamok mellett az ország finanszírozása, régiós lemaradásunk egyre nő, a munkahelyek száma nem fog emelkedni, újabb megszorításokra van szükség – mondják kevéssé kormány közeli közgazdászok.
Orbán Viktor is megnyilvánult az IMF ügyében: „nem az ellenségünk”. Nem krampuszok; „az a mi bankunk, tagok vagyunk benne”. Lapunk ezek után már csak arra kíváncsi, hogy akkor a múltkor ki ellen nyertünk szabadságharcot, ha az IMF a mi bankunk?
Azok elégedetlenek a rokkantsági felülvizsgálatokkal, akiket munkaképesnek nyilvánítottak – mondta a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) Orvosi Módszertani Ellenőrzési Igazgatóságának vezetője a femina.hu-nak. Székely Ildikó szerint „nem teszünk rehabilitálhatóvá egy olyan embert, akinek nincs se keze, se lába. Mindenki csak beszél ezekről az emberekről, de ilyen nincs”, továbbá „az sem igaz, hogy bárkit a kerekes székesek közül visszaküldtünk dolgozni”, de azt is mondta, hogy a felülvizsgálati eljárásra panaszkodóknak valójában az a bajuk, hogy le kell vetkőzni. Végezetül kijelentette: mire a most rehabilitálhatóvá minősített emberek oda kerülnek, hogy foglalkoztathatók lesznek, addigra rendelkezésre állnak munkahelyek. Helyhiány miatt csak egy megoldó kulcsot teszünk közzé: ha mindez igaz, akkor két hete mégis mi ellen tüntettek egy hétig 40 fok közeli kánikulában a fogyatékkal élők?
Végezetül egy régebbi hírt idéznénk: a közelmúltban 50 kongresszusi képviselő fordult levélben a kormányfőhöz, hogy a Jobbik képviselőinek antiszemita megnyilvánulásaitól határolódjon el a magyar kormány, és szorítsa vissza az antiszemitizmus terjedését. Orbán Viktor válaszában az Egyesült Államokat tette felelőssé a magyarországi antiszemitizmusért, mert a kuruc.info amerikai szerveren működik. Ezt az üzenetet a nepszava. com segítségével sikerült dekódolni: a lap írt arról, hogy a fideszes (és jobbikos) politikusok részvételével zajló Erdélyi Magyar Ifjak táborának egyik médiatámogatója éppen a szélsőjobboldali hírportál.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!