Magyarország korrupt, és az elmúlt két évben csak romlott a helyzet – 100-ból 61 magyar ezt gondolja az országunkról.

 
Ekkora partszakaszra vetett volna szemet Balatonfüreden a Simicska közeli vitorlásszövetség, ám a szervezet nem kért az oligarchikus viszonyokból, így úszik a szponzorpénz, oda a kikötő (Fotó: 444.hu)

A Transparency International felmérése szerint a magyarok a politikai pártokat tartják a legkorruptabbnak, és a válaszadók 82 százaléka úgy gondolja, hogy az állami működés részben vagy teljesen összefonódik egyes üzleti csoportok érdekeivel. És hogy értékeli mindezt a kormány? Hát úgy, hogy Magyarország a korrupcióellenes küzdelemben is jobban teljesít. Rétvári Bence államtitkár szerint ugyanis Magyarország 2010-ben csatlakozott a Nemzetközi Korrupcióellenes Akadémiához, 2011-ben az Alaptörvény rögzítette az offshore-tilalmat a közpénzek terén, a kormány 2012-ben fogadta el a kétéves Közigazgatási korrupcióellenes programot (ebben amúgy csak tervek és elképzelések vannak), 2013-ban civil szervezetek kezdeményezésére Magyarország csatlakozott a Nyílt kormányzati együttműködés programhoz. Azzal persze nem dicsekedett, hogy most már az állami hivatalok döntik el, melyik sajtómegkeresésre válaszolnak, hogy az antikorrupciós munkacsoportban civil oldalon is a kormány emberei ülnek, hogy a korrupcióellenes küzdelem egyetlen nevesített vezetőjét még tavaly mentették fel, de senki nem került a helyére, viszont a felmentett helyettes államtitkár volt férjének cége még hivatali működése alatt kapott kormányzati megbízást, és a trafikpályázatokról még nem is beszéltünk.

De beszélhetünk: az Index derítette ki, hogy a vesztes pályázati anyagok visszaküldése korántsem általános kormányzati gyakorlat. Arra konkrétan csak egy esetben volt még példa: a szintén Fidesz közeli embereknek juttatott földbérletek esetében is így szabadult meg a terhelő bizonyítékoktól a Nemzeti Földalap. A trafikmutyi nyilvánosságra kerülése után több jogvédő szervezet és hírportál adatigényléssel fordult a fejlesztési tárcához és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-hez, amely eredetileg még úgy írta ki a pályázatot, hogy nem küldik vissza az érintetteknek a vesztes írásokat, de ez persze senkit nem zavar. A földbérleti pályázatok esetében idén májusban került be a kormányrendeletbe, hogy a pórul jártak visszakapják az anyagukat – ezt a módosítást amúgy Orbán Viktor jegyezte.

Akárhogy is, a trafikosok biztosan jobban keresnek majd, mivel rájuk nem vonatkozik a Budapest sok kerületében élő éjjeli alkoholeladási tilalom – őket Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Papcsák Ferenc zuglói polgármester javaslatára az Országgyűlés kivette a kereskedelmi törvény hatálya alól. A KDNP-s Bús Balázs óbudai polgármester módosító indítványt nyújtott be, mondván: a jelenlegi helyzet a piaci verseny egyenlőtlenségét, valamint súlyos konfliktusokat okozhat a trafikosok, a kereskedők és a lakosság között, de javaslatát legkorábban szeptemberben tárgyalhatja a parlament.

Nemrégiben egy rutinos népszavazás-kezdeményező debreceni férfi indítványozta, hogy legyen népszavazás a trafikok hasznának csökkentéséről, és ő lepődött meg a legjobban, hogy a választási bizottság szerdán hitelesítette a kérdéseit – indulhat az aláírásgyűjtés. A politikusok nem aggódnak: az [origo]-nak nyilatkozó fideszesek szerint legfeljebb még a népszavazás előtt módosítják a törvényeket; senki nem szólhat bele a dohánytermékek árrésébe vagy a trafikokban árulható termékek körébe. „A Fidesznek megvannak az eszközei, hogy okafogyottá tegye a népszavazást, bármikor módosíthatják például a törvényt úgy, hogy az árrés a kérdésben szereplő 3,3 százalék legyen, de más bevételi forrást biztosítanak a trafikosoknak, ez csak technikai kérdés” – mondta a lapnak egy kormánypárti képviselő.

Ahhoz persze nincs köze a korrupciónak, hogy a kormányváltás óta 50 százalékkal nőtt a bevétele a Civil Biztonsági Szolgálatnak, Pintér Sándor korábbi cégének – derítette ki az [origo]. A pár éve még panelban lakó bizalmi embere által megvásárolt CBSZ-nek az állami megrendeléseknek köszönhetően tavaly már 9,5 milliárd forint volt az árbevétele. A CBSZ leánycégeinek még jobban megy: a cégcsoport konszolidált árbevétele közel 3 milliárddal nőtt egy év alatt, 14,4 milliárd forintra. Pintér 2010-es belügyminiszteri kinevezése előtt eladta a cégcsoportot a Prostasia Zrt.-nek, amelyet 2010 januárjában, 5 millió forintos jegyzett tőkével alapított meg Kántor Tibor korábbi hírszerző, Simicska Lajos helyettese az APEH-nél.

Azt pedig már csak hangulati elemként biggyesztjük ide, hogy a Magyar Villamos Művek (MVM) azonnal felmondta a 30 milliós szponzori szerződést a Magyar Vitorlás Szövetséggel azt követően, hogy kiderült: nem fideszes politikust választottak elnöknek – írta a Népszabadság. Májusban Gál András Levente korábbi államtitkárt leváltva Kollár Lajos érsebészprofesszor lett az elnök. Egy másik, a 21 milliós szponzori bevételt biztosító Aréna sem kívánt együttműködni az új vezetőséggel: a céget Fonyó Károlyhoz, Simicska bizalmasához és üzlettársához kötik. Fonyó a tisztújításkor szintén kiszorult a szövetség vezetéséből.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!