Mint a villámlás fénye, úgy világította meg a hazai közbeszéd lényegét, a magyar társadalom beteg állapotát az a tény, hogy László Petra, az N1TV egykori operatőre különdíjat vett át a Nemzetidegenek című filmért a Lakiteleki Filmszemlén. Tudják, ő az a nő, aki 2015. szeptember elején a röszkei határnál felrúgta a szíriai Oszama Abdel-Muhszen al-Gadabot. A szíriai férfi a fiát magához ölelve próbált elfutni a rendőrök elől, amikor László Petra elgáncsolta az apát. Az esetből botrány lett, jogerős bírósági ítélet máig sem született (a Helsinki Bizottság mondta anno, hogy ilyen tettért akár 7,5 év is kiszabható többrendbeli közösség tagja elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt), tanulságait pedig ma sem mindenki látná.
Mert itt van ez a Nemzetidegenek című film, amit most Lakitelken díjaztak. Ezt a filmet nem László Petra rendezte, hanem a férje, aki nem tudta átvenni a díjat. Megtette a felesége. A dokumentumfilm története nem a menekültekről, hanem 1956 igazságainak és besúgóinak kereséséről szól. De mi is történt a díjátadó miatt és után?
László Petra ügyében még ma sem született jogerős ítélet. Az operatőr még csak bíróság elé sem állt. Az Index megírta, hogy az ügyészség szerint ráadásul nem is bizonyítható, hogy azért rúgott volna a menekültekbe, mert azok menekültek, a Magyar Idők meg azt tudta meg, hogy a vád nem is közösség tagja elleni erőszak, hanem garázdaság. Több mint egy év telt el a gáncsolás óta, és Magyarországon még mindig nem tudni, milyen büntetés jár László Petrának. A nő ugyan többször is elnézést kért tettéért, munkahelyéről el is bocsátották, a társadalom egy részének megvetése miatt pedig azt is olvasni lehetett róla, hogy elköltözik Magyarországról. Maradt. Átvett egy díjat.
Lezsák Sándor, aki a díjat átadta, az Országgyűlés alelnöke. Utólag magyarázattal szolgált a Borsnak: „Mint minden filmszemle esetében, a beküldött filmek alkotóitól, rendezőitől mi sem kérünk erkölcsi bizonyítványt!” Ennél cinikusabb választ aligha adhatott volna, hiszen ezzel azt ismerte el, hogy pontosan tudta, kivel fogott kezet, de ez utólag sem zavarja. Még az sem, ha emiatt csorba esik a T. Ház alelnökének méltóságán – elvégre tisztsége mégiscsak a nemzet szolgálatát jelenti, és ez elvben akkor is így van, ha manapság inkább tűnik úgy, mintha éppen a nemzet egésze és a méltóság maradna ki ebből a szolgálatból.
Az Együtt közleménye arról szólt, hogy Lezsák Sándor nem adhat egy háború elől a gyermekével a karjaiban menekülő embert kigáncsoló operatőrnek díjat, mert a Fidesz ezzel elismeri, szentesíti a menekültek elleni gyalázatos és etikátlan cselekedeteket. A közleményből azonban nem derül ki, hogy a díj nem László Petráé, hanem egy olyan produkcióé, amelynek ő is egyik alkotója. A „lebegtetés” persze hatásos csomagolás, mert a közlemény azt sem állította, hogy a díj László Petrát illeti, de lehet, az ellenzéki párt akkor is elérte volna célját az üzenettel, ha pusztán a tényt írja meg, valamint azt, hogy az Országgyűlés alelnöke mosolyogva fog kezet a menekülteket gáncsoló nővel.
Az MSZP is megszólalt az ügyben. Lakonikus közleményben:
Reagálás László Petra díjazására
Szégyen.
MSZP
Mondhatnák frappánsnak is, de nem az. A díj ugyanis nem László Petráé, hanem egy olyan produkcióé, amelynek: lásd fenn. Arról lehetett volna elmélkedni, hogy ha bár nem ő jegyzi a filmet, a díjazással László Petrát mint szerkesztőt is elismerik, de szerkesztői tevékenysége még így sem hozható összefüggésbe tavalyi tettével. A szégyen szó pedig önmagában erős érzelmi üzenet, ám az ellenzéki párt csak éppen azt nem mondja meg, mit tart annak.
A díjátadóról beszámolt az állami köztévé, valamint az Echo Televízió is, de egyik tudósításból sem derült ki, hogy aki a díjat átveszi, az kicsoda is valójában. Ennek két oka lehet: vagy tudták, csak elhallgatták, vagy nem tudták, vagyis nem végezték jól a munkájukat. Abba most, helyhiány miatt nem is érdemes belemenni, hogy e kettő kombinációja és összes permutációja akár érvényes is lehetne a közmédia munkájára, de összehasonlításul érdemes megjegyezni, hogy a Petőfi Népe megyei napilapban legalább a kép alá odaírták, ki veszi át a díjat – de azt már senki sem tette hozzá, ki is a nő valójában.
A film rendezője, László Gábor azzal érvel, hogy az alkotást ő jegyzi (forgatókönyv, rendező, operatőr), vagyis a díj őt illeti meg, de azt neki is tudnia kell, hogy felesége a film szerkesztője, vagyis annak alkotótársa, a díjat pedig a film kapta, nem pedig a rendező. László Petrán kívül pedig még legalább négyen átvehették volna azt a díjat – igaz, akkor ma sokkal kevesen tudnák, hogy van egy olyan film, hogy Nemzetidegenek.
Mindez csupán annak példája, miként fordul abszurdba egy lakiteleki filmes díjátadó utóélete. Hogyan kommunikálnak egymással egy végletekig megosztott társadalom szereplői, s mennyire nem fontosak vagy éppen nem az erkölcsi normák és szabályok. Ebben az országban ráadásul hamarabb átnyomnak egy vesztes népszavazást a társadalmon, amit aztán győzelemnek állít be a hatalom, minthogy jogerős bírósági ítélet születne egy menekülteket gáncsoló nő nyilvánvaló bűncselekményében.
Magyarországon tényleg nincs béke. Magyarországon tényleg csak béka van. S ha van, akkor valahol lennie kell tónak is. Van. Megy is kuruttyolás.
Éjjel-nappal.
"Ennél cinikusabb választ aligha
adhatott volna, hiszen ezzel azt
ismerte el, hogy pontosan tudta,
kivel fogott kezet, de ez utólag
sem zavarja."
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
