„Most már biztos, hogy nincsen Mikulás, most már tudom, hogy átverés az egész” – a híradások szerint ezt mondta egy pécsi nagycsoportos kisfiú szerda este, miután negyvenöt perces késéssel érkezett a főtérre az ajándékhozó, ám a gyerekek így sem láttak sokat; ráadásul a Mikulás sem élvezte, hogy éppen azokhoz nem fér közel, akik miatt érkezett. A várakozók némi lökdösődés után dühösek lettek, így lelépett a térről a piros ruhás, aki miután a városházán talált menedéket, az épület erkélyéről lengette szakállát.
Az esetnek nincsen különösebb tanulsága, hacsak az nem, hogy bebizonyosodott, minden illiberális törekvés ellenére működik a demokrácia: a Mikulás a nép egyszerű gyermekei közül jutott a városházába, ahonnan békésen int a mélybe. A hírek szerint amúgy a baranyai puttonyos Pécs előtt megjárta Komlót is, ami alapján jár neki az útiköltség, s mivel engedett a mikuláskodás árából, így alig többet, mint kétszázezer forintot vághatott zsebre feltűnési és eltűnési szeánszáért. Bár ebből még nyilván befizeti az áfát, a járulékokat, adózik, nem tűnik rossz keresetnek. Igaz, mindeközben egy fél csoport pécsi óvodás hitét rendítette meg a világ talán legliberálisabb lényében – hiszen a Mikulás még annak visz ajándékot, ha virgácsot is, aki amúgy semmi jót nem tett egész évben.
A baranyai Mikulás fizetéséhez képest – arányaiban – semmiségnek tűnik az a költségtérítési gyakorlat, ami a magyar Országgyűlés falai között alakult ki. Hiszen az csak egy dolog, hogy a képviselői vagyonbe(nem)vallásoknak évek óta nincsen semmi értelme (s leginkább következménye), különösen azt követően, hogy a Fidesz–KDNP feltörekvő ifjainak rendre a család dobja össze a vagyonát, a villára (nem étkezési) valót; a baloldali ellenzék pedig jövőre már immár éppen hét éve kapja az elmúltnyócévet a nyakába, mondjon bármit is, s ha mondjuk éppen a csodás vagyonosodást kérné számon a kormányzópárti képviselőktől. Egy ilyen világban az is csak legfeljebb egy napig lehet majdnem hír, hogy a keleti határszélen élő fideszes Tilki Attila és az emeszpés Legény Zsolt egyaránt 1,7 millió forintnyi benzint égetett el utazásai során az év első tíz hónapjában, míg két fővárosi képviselő (a jobbikos Novák Előd és a liberális Fodor Gábor) ennek több mint felét.
De most nem is lényeges ez, hiszen a Mikulás köztünk jár, és akár hisz benne valaki, akár nem, ötödikén este kitisztítja a csizmáját, hátha kerül bele reggelre más is a lábán kívül. Ha pedig mégse, hadd törje a buksiját azon, ő vajon beleesik- e abba a friss KSH-statisztikai átlagba, miszerint minden magyar 72 214 forintot költ egy hónapban. Mert mit kezdjen egy ilyen számmal például egy közmunkás, akit az állam rendre az előtérbe tol, statisztikailag, persze, amikor fel akarja szépíteni az aktuális foglalkoztatási adatokat. Mielőtt azonban elkeseredne a polgár, és valamiféle kurucbetyáros indulattól vezérelve csak azért sem suviszkolja ki a csizmáját, örömhírt kap a műkincspiacon egyre otthonosabban mozgó Magyar Nemzeti Bank elemzőitől: három év alatt csaknem másfélszeresére duzzadt a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona, így egy lakosnak akár bő hárommillió forintnyi is lehet a megtakarítása. Ekkora összegért talán mégis megéri kitenni a csizmát az ablakba, hátha beleteszi a Mikulás ezt az összeget. Csizmánként másfél milla, s még csak nem is nokiás doboz.
Kicsit nagyobb csizmát kell pucolnia annak az építtetőnek, aki a magyar tervek alapján felhúzta Milánóban a magyarok expóépületét, a sámándobot. A munka 280 millió forintba került, de a kivitelező, különböző jogcímeken, még 200 milliót követel. Az építményt amúgy az olasz hatóságok lefoglalták. Szőcs Géza, a miniszterelnök kulturális főtanácsadója elismerte, hogy nem fizettek ki mindent, de a kivitelezés minősége nem is volt megfelelő, a pótmunka összege pedig túlzó. Pedig az amúgy is sokat támadott sámándobot, ha nem is Mikulásra, de mint országimázs-erősítő ajándékot Karcag városának szánta a kormány. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az olaszok túszul ejtették a sámándobot, ami harmadjára olvasva is erős túlzásnak tűnik, viszont negyedszer is szépen idézhető, ragozható, és nem éppen szerencsés szóhasználat az Európát ért brutális terrortámadás idejében.
De kapott Mikulás-csomagot a miniszterelnök hűtlen barátja is, az állami cégekből, minisztériumokból, földekből és busásan jövedelmező állami és uniós beszerzésekből kiszorítandó Simicska Lajos is. Elterjedt a hír ugyanis, hogy a BKV nem tervezi a Simicska-érdekeltségbe tartozó ingyenes napilap, a Metropol terjesztésére tíz évvel ezelőtt kötött szerződés meghosszabbítását. A kiadó nem fűzte hosszúra szavait, amikor reagált: már jó ideje készülnek a szerződés lejáratára, bár szerintük a közismerten veszteséges BKV aligha engedheti meg a szerződés megszűnéséből fakadó százmilliós bevételkiesést.
S míg a kormány vígan krampuszkodik azokkal, akik szerint másként is működhet a világ, elégedetten nézi, hogyan ajándékozza meg az illiberális rendszer azokat, akik hisznek a hatalom jóságában. Ehhez, persze, nagyon-nagyon tisztára kell pucolni néhány csizmát, és ha igazak a hírek, Kisvárdán is labdarúgó-stadion épülhet. Seszták Miklós fejlesztési miniszter városának focicsapata, a másodosztályú Várda Sport Egyesület akár 1,26 milliárd forint tao-bevételhez is hozzájuthat. Mondjuk, tavaly sem kapott keveset (171 millió).
Ezek után jó volna, ha valaki megmondaná annak a pécsi kisfiúnak, hogy ha valamiben tényleg hinni szeretne ebben az életben, az legyen csak a saját szeme. Nagy szüksége lesz rá akkor is, ha felnő. A Mikulás meg jön jövőre is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
