Heti abszurd: Nem könnyű megérteni

Kezdjük azzal, hogy Ferihegyen Magyar Levente fogadja majd, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára, aki nem kisebb feladatot szán neki, mint hogy „új lendületet, új, pozitív irányt” ad majd az amerikai–magyar kapcsolatoknak. Nem Magyar egyébként az egyetlen, aki hirtelen fellendülésben reménykedik, Szijjártó Péter, a tárca minisztere véletlenül épp a héten nyilatkozta a Wall Street Journalnak, hogy „Budapest békejobbját nyújtja az Egyesült Államoknak, és készek vagyunk az amerikai korrupciós vádak által meggyengített kapcsolatok helyreállítására is”. Mindezt úgy, hogy az ominózus korrupciós vádak megjelenése óta, lassan négy hónapja folytat jóformán a teljes magyar kormány (szigorúan verbális) küzdelmet az USA ellen.

Ha Colleen Bellnek sikerül ezt a hirtelen pálfordulást megemésztenie, akkor nagyjából képbe is kerül a tekintetben, hogyan is mennek minálunk a dolgok. Furcsa országba érkezik ugyanis, ahol még a látszólag egy irányba tartó dolgok, érdekek és emberek is képesek teljes ellentmondásba keveredni egymással. Vegyük rögtön a napelemek kérdését. Mert ugyebár épp múlt héten kezdett közszájon forogni a pletyka, hogy Áder János köztársasági elnökünk az ENSZ főtitkára szeretne lenni. Nagy erőkkel bele is vetette magát a környezetvédelembe, erre jön a hír, hogy a kormány környezetvédelmi termékdíjat vetett ki ez év elejétől a napelemekre, ráadásul majdnem kétszer annyit, mint az amúgy értelemszerűen környezetszennyezőbb akkumulátorokra. Áder maradék tekintélyét latba vetve jelezte, hogy nem ért egyet a rendelkezéssel, mire a Fidesz csak annyit válaszolt: méltányolják a jószándékú jelzést, de tökéletesen hidegen hagyja őket a köztársasági elnök szava. Ennyit a reménybeli ENSZ-főtitkár tekintélyéről, akinek más komoly ismeretekkel is bővült a tudástára: miután jól felelősségre próbálta vonni a környezetvédelemért felelős ombudsmant a kialakult helyzetért, finoman jelezték neki, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében ilyen pozíció már egy ideje amúgy nincs.

Vagy ha már itt tartunk: a hét elején a fél francia sajtó azon háborgott, hogy országunk miniszterelnöke, Orbán Viktor vajon mégis mit keresett vasárnap a Charlie Hebdo és a Franciaországot sújtó támadások áldozatai előtt tisztelgő demonstráción, amely így tulajdonképpen a sajtó- és szólásszabadság mellett állt ki, hiszen a mi országunkban ezen jogok erősen sérülnek. Erre mi történik? Néhány nappal később a kormány arra jut, hogy a terrorfenyegetettség elleni küzdelem leghatékonyabb módja az, ha még egy kicsit korlátozzák a sajtó- és szólásszabadságot, a vallási szimbólumok védelme érdekében.

Hogy hogyan, azt természetesen nem mondták még meg, de egy törvénymódosítást már kilátásba helyeztek – sok jóra nem számíthatunk tehát. Az ügyben egyébként a legnagyobb józanságot Trócsányi László igazságügy-miniszter tanúsította, aki jelezte: a polgári törvénykönyv szerinte megfelelően védi a közösségi szimbólumokat.

És mit szóljunk ahhoz, hogy miután január elseje óta új matricarendszerben fizettet az autósokkal útdíjat a kormány, arról csak két héttel a rendszer beindítása után szól a miniszterelnök, hogy valójában próbaüzem folyik?

S miközben már a fideszes polgármesterek is háborognak a sarc miatt, sőt immár a Vajdaságban is aláírásokat gyűjtenek, hogy ne kelljen Röszke után 900 méterért matricát váltaniuk a határátlépés után, a kormány csak a kevésbé lényeges pontokon hajlandó (legalábbis jelenleg) kompromisszumokra. Mert például arról, hogy mindazok, akik már megvették a matricát, visszakapják-e a pénzüket utólag akkor, ha mégsem lesznek bizonyos szakaszok fizetősek, taktikusan hallgatnak.

De a cinizmus csúcsa talán mégiscsak az volt, ahogyan Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszter reagált a hírre, miszerint 13 Tesco már biztosan lehúzza a rolót – nem függetlenül a hamarosan életbe lépő vasárnapi zárva tartástól. „Egyedi vállalati problémáról” beszélt a miniszter az üzletlánc kivonulásával kapcsolatban. Azóta egyébként a további Tesco-bezárások mellett hallani már a Spar „egyedi vállalati problémáiról” is, mely problémák így válnak majd hamarosan egyedi családi problémákká – több ezren félthetik most a munkájukat. Még jó, hogy a kormány amúgy szereti zászlójára tűzni a „teljes foglalkoztatás” jelszavát is.

Nehéz tehát kiigazodni azon, merre (és legfőként mi célból) tart mostanában Magyarország, vagy legalábbis azok, akik vezetik. Colleen Bellnek nem lesz könnyű dolga, ha meg akar felelni a várakozásoknak, és új, pozitív irányt próbál szabni – már csak az amerikai–magyar kapcsolatoknak is. Magyar Levente mindenesetre nagy örömmel fogadja majd Ferihegyen. Mi pedig sok sikert és kitartást kívánunk neki.

-----------------------

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!