Politikai közbeszéd tárgya lett Kövér László bajusza. A vastag, tömött, juhászokra jellemző pulibunda. A nép úgy vette szájára a házelnök lenyisszantott ajaktakaróját, mintha az elfedett volna bármit is mindabból, ami Kövér László. Pedig az Országgyűlés elnöke nem vált ettől liberálissá, és „fotogénebb” is csak azért lett, mert bajusz nélkül képei jól jönnek majd az utókornak, amikor azonosítani kell, mikor is készülhetett a felvétel.

  <h1>A világbajnokságra épülő uszoda látványterve</h1>-
  <h1>Uszoda a 2017-es budapesti vizes vb-re</h1>-
  <h1>Kövér László</h1>-

A világbajnokságra épülő uszoda látványterve

- – Kép 1/3

De nem csak a házelnök ábrázata néz ki másként. A magyar főváros látványékszereként eladott új uszoda sem úgy néz ki, ahogyan az eredeti tervek szerint azt jóváhagyták, s amivel Budapest megnyerte magának a vizes világbajnokság 2017-es rendezési jogát. Az eredeti tervek egy valóban pazar épületet mutattak, aztán lett belőle az, ami. Tény, uszoda, új is, modern is, az ára két és félszer annyi, mint azt eredetileg gondolták, de lehet, már akkor is tudták, csak nem sejtették. De ha a hatalmas raktárra emlékeztető elkészült tömböt valaki összeveti azt az eredeti légiesen könnyűre álmodott tervekkel, könnyen úgy járhat, mint az az egyszeri ember, aki azt hiszi, hogy a bajusz nélküli Kövér László már nem is lehet igazi házelnök.

Ám nem kell csodálkozni azon, ha ebben az országban semmi nem az, aminek mondják, és semmi nem úgy néz ki, mint amilyennek látszik. Ősforrásból fakad és terjed a kuruckodás – „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok” (Orbán Viktor) –, így érthetővé válik az is, hogy a kormány miért akarja 600 millió forintért újranyomni Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című, 1896-os enciklopédia-sorozatát. A mű ugyanis ingyenes hozzáférhető, bárki megnézheti, olvashatja az interneten. Nem akarunk tippeket adni, de ha jól értelmezzük a miniszterelnök szavait, úgy tűnik, a kormány hamarosan visszaállítja a vármegyéket Magyarországon. Kúria már van, jöhet az ispánok korszaka. De az sem volna meglepő, ha hamarosan megjelenne egy rendelet arról, hogy a kormány újjáépíti az összes felrobbantott várat, helyreállítva ezzel a megtépázott magyar becsületet. S meglehet, ezeket várakat sokkal többen látogatnák, mint a sebtiben felrántott szélfútta stadionokat, kivéve, persze, ha a várakba beköltöznek az állam és az unió emlőin felhizlalt kormányoligarchák. Borovszky sorozata amúgy lenyűgöző munka, pontosan megmutatja, mivé épült Magyarországon a feudalizmus.

Az mindenesetre már most jól látszik, hogyan épül Magyarországon az oligarchák világa. Ők viszik a hátukon a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, ha akarják, ha nem. Rogán Antal szomszédjának cége 1,1 milliárd forintot kapott az államtól „Az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátására”. Csetényi Csaba persze nem tehet arról, hogy a szomszédjában lakik a propagandaminiszter, de lássuk be, nem biztos, hogy jól venné ki magát, ha Rogán Antal látná el az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos kommunikációs feladatokat. És az is természetesnek tűnik így, hogy Orbán Viktor belbiztonsági főtanácsadójának fia, Bakondi György Patrik került az állami tulajdonú Észak-magyarországi Regionális Vízmű Zrt. élére – az előző vezérigazgatót indoklás nélkül leváltották. De ne legyünk igazságtalanok, mert lehet, senki más nem tud úgy vezérigazgatni havi mintegy 1,4 millió forintért, mint a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójának fia.

Különben is, stratégiai ágazatoknál fontos szempont lehet az, hogy megbízható, a hatalomhoz lojális káder üldögéljen, mert ellenkező esetben olyan furcsaságok történhetnek, mint ami megesett az állami televízióban. Az élő műsort ugyan nem sokan láthatták, de a videomegosztók telekürtölték az országot a hírrel: egy adószakértő válaszolt a kérdésekre. Talán az új év izgalma, talán a szilveszteri pezsgőzés hatása, de az M1 szerkesztői olyan okleveles adószakértőt hívtak a reggeli műsorba, aki pontosan elmondta, mi vár a magyarokra adózás tekintetében. Angyal József ilyeneket mondott az érdemi válaszokhoz nemigen szokott műsorvezetőnek: „Nem kell három hónap, és az árak emelkedni fognak.” Amikor pedig a szűk zakóba bújtatott televíziós felvetette, hogy „Tehát, jól értem? A csökkentés az önmagában jó, csak egy idő után majd trükközni fognak az éttermek?”, az adószakértő így felelt: „Nem, rosszul értette: az adóhatóság fog trükközni!” A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) persze azonnal ellentámadásba lendült. A NAV közleményt is kiadott, próbálta cáfolni az okleveles adószakértő szavait, mondván, azok „nem tükrözik a helyes jogértelmezést. Nevezett adószakértő által kifejtettek félrevezethetőek lehetnek a családi kedvezménnyel élő személyek számára.” De ez nem meglepő. Tetszettek volna behívni Tállai András valamelyik rokonát vagy ismerősét, vagy államilag kijelölt szakértőt, de olyat, aki „helyesen” tud értelmezni.

Csak ne Tállai Andrást – aki nem csak NAV-elnök, de a Mezőkövesdi Sportegyesület elnöke is – hívják be, mert ő még arra sem tud válaszolni, miért kerül 900 millió forintba a mezőkövesdi stadion mellé tervezett szálló, amit eredetileg nettó 500 millió forintra terveztek. Amikor pedig a Hír Tv riportere ezt szerette volna megtudni, a NAV-elnök munkatársa odalépett az újságíróhoz, és ki akarta venni kezéből a mikrofont. Végül is, nem kell ezen csodálkozni. Tudják, min kellene inkább? Azon, ha Tállai András bajuszt növesztene. Olyan betyáros-zsiványosat, a vége felé pöndörödőt. Akkor végre lehetne miről beszélni ebben az országban.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!