„A paranoia – vagy más néven üldözési mánia – túlzó és irracionális szorongás vagy félelem, ami gyakran az üldözöttség érzésében nyilvánul meg. A tipikus paranoid tévhitek közé tartozik, amikor valaki úgy érzi, üldözik, megmérgezték, valaki (általában egy híres ember) titokban szerelmes belé, beteg vagy parazitái vannak, Isten kiválasztotta, a gondolatait vagy a cselekedeteit távolról befolyásolják.”
(Wikipédia)
„Attól, hogy üldözési mániád van, még nem biztos, hogy nem üldöznek.”
(Ismeretlen)
Megy az ország az utcán, megy előre, de közben folyton a háta mögé sandít. Jól láthatóan nincs ott senki, de mi van, ha mégis? Mondjuk a tatárok. Vagy az Oszmán Birodalom. Vagy a Nagy Szovjet Medve. De nem, ezeket már régen legyőztük, mind a múlté. De valakinek lennie kell, olyan nincs, hogy az ember csak úgy bandukol, szívja a friss tavaszi levegőt, és nem üldözi senki! Brüsszel. Nem egy Brüsszel az ott? Dehogynem! De nincs egyedül! Egy bürokrata, egy feneketlen bendőjű nagytőke és egy világmédia oson a sötétben.
Istenem, doktor úr, ezek mindenhol ott vannak! De meglátja, doktor úr, most is a lázadás állapotában vannak Európa népei. Jelek vannak, amelyek üzenik: baj van a birodalomban. És nekünk az a feladatunk, hogy olyan országot adjunk át gyermekeinknek, hogy soraikból elő tudjanak lépni olyanok, akik meg tudják vívni szabadságharcukat.
Mert harc nélkül nem lehet elűzni azokat, akik folyton mögöttünk jönnek. Ezek azt mondogatják, hogy a béke szent szövetségét hozták létre… de ez a szabadság ellensége lett, az álszentek szövetségévé vált. És ha nem vigyázunk, legyőznek minket.
Na jó, le nem győznek, de csatákat nyerhetnek, ami megengedhetetlen. Európa hálátlan, de mi megmutatjuk nekik, hogy mi akkor is győzünk, ha csak saját magunkkal kell megvívnunk a diadalért! Visszavertük az Európát ostromló népszavazást és lefogtuk a kapukat nyitogató brüsszeli kezeket. Igen, doktor úr, népvándorlást akartam mondani, de egész nap ez a népszavazás járt a fejemben. Álomgyilkosok. Síppal ünneplők. Partizók. Fesztiválozók. Paraziták.
Tudta, doktor úr, hogy akkor lesz béke, ha legyőzzük azokat, akik békét akarnak? Mert ezek nem olyan békét akarnak, ami mindenkinek jó, hanem csak olyat, ami nekik. Persze tudom én, hogy ők mi is vagyunk, de ha nem akarjuk, hogy véres forradalom söpörjön végig Európán, akkor el kell takarítani ezeket a békeakarókat, különben ők takarítanak el minket. Nem, doktor úr, ezt nem mondták ki expressis verbis, de a vak is látja, hogy ez a céljuk. Hogyhogy kiknek? Sorosnak. A civileknek. És Sorosnak. Meg a multiknak.
Megy a nemzet az utcán, gyanútlanul, és akkor hirtelen mögötte terem egy multi. Én nem félek a multiktól úgy általában, ezerszer kergettem őket Brüsszelig, sírtak is, mint a fürdős, de ezek most gonoszabbak, mint máskor. Kevesebb májgombócot tesznek a porlevesünkbe, cukor helyett sziruppal édesítik a kólát és a pudingjuk is sokkal sprődebb, mint odaát. Nincs ezeknek véletlenül több parkolójuk, mint kéne? Vagy nincsenek nyitva túl sokáig?
Megy a magyar munkavállaló az utcán, egyszer csak mögé oson a szociális jogok európai pillére. Kard ki, kard, azt már mégsem engedhetjük meg, hogy megöljék a versenyképességünket azzal, hogy a szociális politika mindenféle elemeit harmonizálni akarják. Hát ne akarják!
Most persze azt mondják, hogy szó sincs erről, a bizottság nem szeretné elvenni a tagállami kompetenciákat, meg hogy tiszteletben tartják a szubszidiaritás és az arányosság elvét, de hát tudjuk, hogy az sem igaz, amit kérdeznek. Hát még a szubszidiaritás. Ha ők úgy, hát mi is úgy.
Nincs olyan egység, amelynek fenntartásáért ne kellene nap mint nap megdolgozni. Soha nincs kész ország, soha semmit nem adnak ingyen. A versenytársak nem adnak át önszántukból semmit. Hogyhogy kik, doktor úr? Hát mindenki. Hogyhogy mit? Mindent. Bármit. Látja, doktor úr, ott a távolban, azt a fényes csíkot? Az a nemzetépítés horizontja. Még nem elég fényes, de már polírozom.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!