Parlamentary - Hargitai Miklós írása a VH Heti abszurd rovatában

Annak idején Grósz Károly riogatott fehérterrorral, de már arról is leginkább csak a fehér köpenyes ápolókra asszociált a sokaság: Európa legbékésebb rendszerváltása készülődött éppen, kimondottan provokálni kellett hozzá az egyenruhásokat, hogy valakiről gumibotos-rendőrverős képek készülhessenek, Grósz intelmeire kevéssé rezonált a nemzet. Kései utóda, Kövér László az ország legjobban őrzött épületében most ismét olyan terrortól tart, amelyet gépkarabélyok és mesterlövészpuskák segítségével lehet csak megfékezni. Direkt megnéztük a vonatkozó jogszabályban a parlamenti őrség feladatait (ellátja a házelnök személyi védelmét, az Országház, az Országgyűlés Irodaháza, valamint az Országgyűlés Hivatala elhelyezésére szolgáló épületek, valamint az abban tartózkodók biztonsága érdekében létesítménybiztosítási feladatokat lát el, biztosítja az Országház, az Országgyűlés Irodaháza, valamint az Országgyűlés Hivatala elhelyezésére szolgáló épületek területére történő belépés és az ott-tartózkodás rendjére vonatkozó szabályok betartását, az Országházban, az Országgyűlés Irodaházában, valamint az Országgyűlés Hivatala elhelyezésére szolgáló épületekben gondoskodik a jogszabályokban meghatározott tűzbiztonsági követelmények megtartásáról, ellátja a tárgyalási rend fenntartásával kapcsolatos, e törvényben meghatározott feladatokat, protokolláris díszelgési feladatokat lát el) – lehetséges, hogy a mi fantáziánk szegényes, de egyrészt a terrorelhárítást nem látjuk a felsorolt funkciók között – arra a magyar állam fenntart egy külön szervet, a méltán népszerű TEK-et –, másrészt valahogy egyikhez  sem tudjuk odaképzelni a hagyományőrző díszegyenruhába bújtatott fiatalembereket, ahogy a neogót épület kőcsipkéi mögött a tetőn kucorogva – netán a plenáris teremben a tárgyalási rend fenntartása közben – a távcsöves puskájuk fölé hajolnak.

Az országgyűlési őrség militarizálásáról szóló rendelettervezetben a legbájosabb új fegyver egyébként nem a mesterlövészpuska, hanem az elfogóháló, amelynek képbe kerülése, illetve az ahhoz fűzött kormányzati magyarázat nemcsak a jogalkotó (vagy a jogszabálykezdeményező) tényleges szándékáról, hanem az ország pillanatnyi szellemi kondícióiról is sokat elárul. Az elfogóháló a tervezet kiszivárgása után beindult válságkommunikáció állításai szerint olyan eszköz, amelyet egy drón visz fel a levegőbe (nyilván a parlamenti őrségé – gondoljuk hozzá az állításhoz a múltidéző huszárokat, amint a mesterlövész puskájukat letámasztva távirányítóval egy hálót cipelő drónt röptetnek, természetszerűen a terrorveszély csökkentése érdekében), hogy azzal egy másik, illegális drónt tegyenek  majd mozgásképtelenné. Az nyilván csupán bennünk, újságírókban merül föl, hogy a Kossuth tér fölött leginkább az újságíró és fotós kollégák drónjai szoktak röpködni – az eddigi tapasztalatok alapján simán megtörténhet, hogy a karhatalom a tömegdemonstrációkról szóló tudósításoknál ma már Európa-szerte általánosan elterjedt eszközökre akar vadászni (különösen akkor, amikor nem a Rákay Philip-féle kétmillió hazafi, hanem csupán ötvenezer felheccelt sorosista hőzöngő tölti meg a különféle számítások szerint nagyjából ötvenezer ember befogadására alkalmas térséget az Országház előtt), de a dolog csak addig vicces, amíg bele nem olvasunk a rendőrségi törvény idevágó szakaszaiba. Ott ugyanis fehéren-feketén az áll, hogy az elfogóhálók – ugyanúgy, mint a rendelettervezetben szintén szereplő rendőrbotok és gázgránátok – konkrétan a tömegoszlató eszközök közé tartoznak. Az új információ ismeretében, a már citált feladatleírásra is gondolva idézzük most a képzeletünkbe az ország házának derék védelmezőit, amint Kövér László egyetlen intésére elfogóhálót dobnak a magáról megfeledkezve az ülésteremben a CÖF kitöltetlen közhasznúsági beszámolóját lobogtató Szél Bernadettre, leterítve egyúttal a teljes LMP-frakciót – elvégre rendnek kell lenni. Arra ugyanis nem gondolhatunk, hogy az elfogóhálót a pesti nép ellen akarná bevetni az őrség: kétségtelen tény, hogy a demonstrálókban időnként felhorgad az indulat, mostanában egyre többször, de – aki gyakran jár hasonló események idején a helyszínen, mint ahogyan mi, sajtómunkások is, az megerősítheti – a veszélyhelyzet kialakulásának legbiztosabb jele, hogy a parlamenti őrök a kapun belülre húzódnak, és a helyüket a lépcsőkön átveszik a készenléti rendőrség plasztikpáncélba és buksiba bújt szakemberei.

Olykor még a TEK is feltűnik a parlament háza táján – de hogy a terrorelhárítási feladatokat a parlamenti őrségre bíznák, az olyasfajta szakmai nonszensz, mintha valaki az otthoni fűtésrendszer korszerűsítéséhez vagy a lakása hőszigeteléséhez a rezsiszakértő Németh Szilárdtól kérne útmutatást.

Tényleg csak a tréfa kedvéért, érdemes röviden a Fidesz legutóbbi választási programjára hivatkozni, amely szerint „Soha nem történhet meg többé, hogy politikai parancsra a magyar rendőrség békés, törvénytisztelő emberekre támadjon” – lehetséges, hogy a nemzeti együttműködésben ez a viperával, sokkolóval fölszerelt parlamenti őrség feladata lesz?

Komolyra fordítva a szót, a lassan az ország legelutáltabb beruházásává előlépett paksi bővítés tűzzel-vassal történő áterőltetésétől a parlament fideszes többségű bizottságaiból perek és végrehajtók útján sem kinyerhető közérdekű adatokig meg a tudásalapú társadalom egyetembezárásokkal és gimnáziumi férőhelyszűkítésekkel történő felépítéséig egyre több az olyan ügy, amelyet a kommunikációs hadszíntéren lehetetlen megvédeni.

Megtörténhet, hogy ezek miatt a tömeg egyszer csak nem áll majd meg a parlamenti lépcsőknél, de talán mégsem az az egyetlen megoldás, hogy (ha már úgyis a fideszes politikusok gyermekkori álmainak megvalósítása köré szerveződik a kormánypolitika) engedjük a házelnököt katonásdit játszani. Mert úgy van itt is, mint a színházban: ha odakészítik a fegyvert, az előbb-utóbb el is fog sülni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!